Lassan véget ér az év, s mi egyre-másra már a
jövő évet is tervezgetjük, hiszen várhatóan emelkedni fognak az árak, s
emellett nem kímélnek minket az új és újabb fertőzések sem, a
kiterjesztett prevenció szükségessége, ami összességében, bármilyen
csúnya is ez a szó, de az egységköltséget fogja növelni, így pedig - ha
nem akarunk a mentési minőségből leadni - akkor ugyanakkora bevétel
mellett lényegesen kevesebb kutyának tudunk majd segítséget nyújtani...
Viszont még ehhez is el kell érni ugyanazt a támogatottságot, ami nem
lesz könnyű. A 2015. év első hónapjának fedezetére, s egyben nekünk való
üzenetként, hogy az általunk végzett tevékenység fontos, mindenkinek,
aki legalább 2.000 Ft adományt utal, s beírja a megjegyzés rovatba, hogy
TÁMOGATÁS 2015, annak egy futrinkás határidőnaplóval köszönjük meg a
jövőbe, a jövőnkbe vetett hitét.
Egy
szívférges kutya ivartalanítása hatalmas kockázatot jelent, de mivel
nincs jelenleg engedélyezett és a kutya egészséget nem túlzott mértékben
kockáztató kezelés a szívférgek ellen, így nem tehetünk mást: a
kötelező havi lárvairtó kezelés mellett azzal, hogy így nem jöhetnek
létre új, kifejlett férgek, illetve hogy egy idő után (legrosszabb
esetben hat év múlva) a már meglévő felnőtt férgek is elöregszenek és
elhullanak, megpróbáljuk ezeket a kutyákat is örökbe adni. De ivarosan
nem tehetjük!
A héten Mindig, a tacskó fajtamentés védence esett át a beavatkozáson, szerencsére szépen vette az akadályt, s a speciális, a szívférgeket a helyükön tartó altatási módszer nála is működött. Mindig örökbe fogadható, de a szívférgességére vonatkozó előírások betartása mellett. Reméljük, hogy valahol van egy elkötelezett, jótét gazdi, aki csak Mindigre, erre az amúgy tökéletes kutyalányra vágyik!
A héten Mindig, a tacskó fajtamentés védence esett át a beavatkozáson, szerencsére szépen vette az akadályt, s a speciális, a szívférgeket a helyükön tartó altatási módszer nála is működött. Mindig örökbe fogadható, de a szívférgességére vonatkozó előírások betartása mellett. Reméljük, hogy valahol van egy elkötelezett, jótét gazdi, aki csak Mindigre, erre az amúgy tökéletes kutyalányra vágyik!
Ha már az ivartalanításokkal kezdtük a heti beszámolót, akkor el kell mondanunk, hogy ez a hét ezen a téren is kiemelkedő volt, mert több kutyánk esett át a szükséges beavatkozáson.
Smink, Majmi és Stelázsi a kisvárdai menhelyről érkezett az előző héten, s mindhárman felkeresték az állatorvost, hogy túl legyenek a műtéten, nehogy a hirtelen rájuk szakadt figyelem és kényelem kedvet csináljon nekik a tüzeléshez.
Smink a műtétet követően ideiglenes befogadóhoz költözött, így neki már nem kell a hidegben várakoznia, s elkezdhette megtanulni a lakásban élés szabályait is. Bár valószínűleg soha nem volt erre módja korábban, de nagyon szépen viselkedik, és igyekszik mindent megfelelően csinálni ideiglenes befogadója örömére.
Stelázsi
szintén átesett az ivartalanításon, majd a hétvégén gazdához is
költözött, ahol szeretetben, kényelemben lábadozhat, s soha többé nem
kell nélkülöznie.
Majmi is ivartalanításra került, ami
egyben negatív szívféreg-tesztet is jelent, de sajnos számára sem
ideiglenes befogadó, sem végleges gazdi nem akadt, így ő jelenleg is a
kennelsor lakója, de nagyon várja, hogy rátaláljon az igazi.
Lady,
a 13 éves rövid szőrű tacskó szuka szuper biztonsági követelmények
mellett esett át a műtéten, s az első hírek szerint szépen ébredt, s a
lábadozást is ügyesen veszi, nem viselte meg az operáció. Ő már
gazdijelöltes, hamarosan Győr mellé költözik új családjába. Nagyon
várjuk már, hogy útra kelhessen!
Új tacskó
csoportos érkezőkben sem volt hiány így, az év végéhez közeledve, mi
pedig, ha lehetőségünk adódik, igyekszünk segítséget nyújtani. Az egri
menhely teltház miatt keresett meg minket, tőlük végül az egyeztetéseket
követően két kutyát vettünk át.
Blanketet rühösen
találták az erdőben a társával és közös kölykeikkel együtt. Mindannyian
nagyon rossz állapotban voltak, a kölykök közül egyetlen egy élte túl.
Blanket félős kutyaként nem nagyon keltette fel a menhelyre látogatók
figyelmét, így nem is nagyon tudta eladni magát. Nálunk viszont
rekord-gyorsaságú karriert futott be, hiszen az érkezését követően nem
sokkal már végleges gazdihoz is költözött. (Az ő ivartalaníttatását az
egri állatvédők elvégeztették korábban.)
Stráf egy fiatal-felnőtt tacskó-terrier keverék kan, jó idegrendszerű,
barátságos, nyitott kiskutya, aki szintén Egerből költözött a tárnoki
kennelsorra. Rá még vár egy ivartalanítási beavatkozás valamikor, aztán ő
is szeretne gyorsan elhagyni minket, hiszen minden vágya, hogy neki is
legyen egy szerető családja.
Dolog szintén szálkás szőrű,
de ő egy tacskó keverék kan, fiatal, egy év alatti. Játékos, barátságos,
de nagyon sokat kell még tanulnia a civilizált kutyalétről. Számára
ideiglenes befogadót is keresünk.
Tomi
egy rövid szőrű tacskó keverék kan, aki nagyon alázatos, már-már
túlságosan is, hiszen valószínűleg korábban bántották: minden hangosabb
szóra vagy felemelt kézre a földre lapul, s várja a verést. Nálunk
ilyenben biztosan nem lesz része, sőt! Szeretnénk számára mielőbb
meglelni azt a nyugodt, szerető családot, ahol mindent, ami rossz
emlékül vele érkezett a múltból, elfelejthetne.
A
Bakony Állatvédőkön keresztül érkezett hozzánk Méz és Zserba, akiket a
noszlopi erdőben találtak kifagyva, s nagyon soványra fogyva. Méz alig
pár kiló, az összes bordája kilóg, nagyon fázós, remegős kiskutya. Az
egyik szeme csúnyán gyulladt, annak a kezelését is megkezdtük a
roborálása mellett. Zserba valószínűleg Méz kölyke, egy év körüli, apró
termetű pincsi-tacskó, akiről nem lehet rosszat mondani, annyira
igyekvő, tökéletes kiskutya. Mind a ketten ideiglenes befogadónál
kerültek elhelyezésre.
Gazdától
került hozzánk Gésa, a fiatal-felnőtt, hosszú szőrű tacskó szuka, akit
szemszárazság betegségének kezelése miatt nem akartak már tovább
tartani. Első ránézésre a szeme inkább tűnik hályogosnak, mint
szemszárazság-miatt gyulladnak, de erről a szakorvos majd pontosan
tájékoztat minket.
Szerencsére
gazdisodásokról is beszámolhatunk a már korábban leírtakon túl is. Rúna,
a Ruha-gyerekek legkisebb tagja elhagyta ideiglenes befogadóját, s
végleges családba került, akik vállalták, hogy folytatják az oltási
programját, illetve 10-12 hónapos kora körül elviszik majd
ivartalaníttatni is. Az első hírek alapján mindenkit sikerült ennek a
pöttömnek a mancsa köré csavarnia.
Karbon, a
gazdája halála miatt a gondozásunkba került fekete-cser tacskó kan egy
másik tacskó kan mellé került egy olyan családhoz, akik egy másik
kutyánkat is meglátogattak már korábban. Az első napok nem teltek
zökkenőmentesen, mert a család nem szeretné, ha Karbon ágyban aludna, ő
viszont nagyon is szeretne felmenni, így senki sem aludt, de a
következetesség a tacskóknál nagyon fontos...
Nem
gazdisodott, de elhagyhatta a kennelsort, hogy ideiglenes befogadóhoz
költözhessen, Stefi, a tündéri kisvárdai tacskó keverék, aki első
perctől szobatiszta, nem rombol, csendes és alázatos, nagyon kedves,
pórázon szépen sétál és még más kutyákkal is tökéletes a viszonya. Egy
igazi álomkutyát mentettünk a személyében, ez biztos.
Vilinger volt a Facebook csoportban a hét kiemelt
gazdikeresője, ami ugyan gazdát nem hozott számára, de egy ideiglenes
befogadót igen. Vilinger nagyon szépen viselkedett, nem rombolt,
szobatiszta volt, a befogadó mégis azonnali, máshol történő elhelyezését
kérte, mert elutazik, illetve nem készült még fel a kutyatartásra. Az
ilyen eseteket nem értjük, hiszen ezek egyike sem a kutya hibájából
fakadtak, felelőtlenül meg senki ne kezdjen bele semmibe, főleg nem egy
problémás, nehezen elhelyezhető kan kutya ideiglenesezésébe. Vilingernek
sikerült másik befogadót találni, de már onnan is el kellett hozni.
Most a harmadik befogadó családnál próbálja legalább egy picit hosszabb
időre megvetni a lábát, s közben továbbra is keresi a számára tökéletes
gazdát.
Az esélytelen keverékek
csoportjában Pötyke, a szívférges parson russel terrier szuka esett
volna át az ivartalanításon, de nem jól aludt, s az orvos extrém
kockázatúnak ítélte volna a beavatkozást, így felébresztették. Sajnos
Pötyke bestresszelt, s ettől sokkot kapott, amiből közel egy nap
kellett, hogy ki tudjon jönni, addig az életéért aggódhattunk.
A
magyar vizsla fajtamentésnél ez a hét egy igazán megrázó, szomorú hét
volt. Spárga mama, a daganatos, sérves, idős drótszőrű magyar vizsla
szuka, akit az utcán találtak, sajnos feladta a küzdelmet és szép
csendben elment közülünk. Sajnáljuk, hogy neki már nem mutathattuk meg,
hogy milyen egy boldogabb élet.
Bercinek
sajnos extra gyorsasággal kiújult a száján a daganata, s mivel az elmúlt
rövid pár hétben már többször operáltattuk, kimondásra került, hogy a
továbbiakban nem operálható, így addig, amíg velünk lehet, élvezi a
életet, de aztán el fog jönni a fájdalmas búcsú pillanata. Hogy ez minél
később következzen be, a Vitahelp alternatív gyógyászati módszereket
alkalmazó egészségközpont ajánlotta fel segítségét, s Berci a folyamatot
lassító kezelést kaphat.
Azért jó híreink
is akadtak a héten is, szerencsére, mert ezek nélkül nem is lehetne
töretlen lelkesedéssel végezni a munkánkat. Öreg Bence, a kisvárdai
menhelyről átvett keverék kanunk a hideg időre való tekintettel
ideiglenes befogadót nyert magának, s bár az első helyről szinte azonnal
tovább is kellett állnia, de a kennel helyett melegben, kényelemben
töltheti ezt az időszakot. Természetesen továbbra is várja, hogy
végleges gazdija akadjon.
Szintén elhagyta a
kennelsort a kisvárdaiaktól átvett másik két vizsla keverék is. Olívia,
az apró termetű, drótszőrű német vizsla keverék szuka sajnos tüzelni
kezdett a hirtelen rászakadt jólétben, de ideiglenes befogadói
szerencsére így is fogadták őt.
Lukrécia
megdolgoztatta a befogadóit, mert ez a fekete vizsla keverék lányka nem
sokat tanulhatott eddigi életében, s mindenhez vizslás vehemenciával és
lelkesedéssel fordult. Sokat kell még tanulnia, de ehhez tökéletes
segítséget nyújtanak számára befogadói. Reméljük, hogy hamarosan a
végleges gazdi is felbukkan, s a hosszú várakozási idő után (Lukrécia
július óta élt a kisvárdai menhelyen!) végre ez a szépség is révbe
érhet.
A hétre egy
ivartalanításunk is jutott. Ilyenkor mindig elvégeztetjük a
szívféreg-tesztet is a műtét előtt, csak negatív teszttel kerülhet sor a
beavatkozásra. Nyakigláb Roni tesztje negatív lett, így az
ivartalanításon is áteshetett.
Három új
kutyával is gazdagodtunk a héten, s a várólistán továbbra is hosszú,
amelyen a sok fajtatiszta magyar vizsla mellett megtalálhatók a típusos
keverékeik és német vizslák is, így nagy segítség lenne ideiglenes
befogadók jelentkezése, különösen ebben a hideg időszakban számít
sokat.
Pásztor gazdája halála miatt került a gondozásunkba, egyelőre karanténidejét tölti.
Vilma gazdája is meghalt, s őt sem akarta senki magához venni az örökösök
közül, így számára is nekünk kellett elhelyezést biztosítanunk. Mi
sajnos rendszeresen "öröklünk" kutyákat, s bár az örökösök dolga lenne,
mi vállaljuk a kutya további gondozásának, illetve gazdához adásának
felelősségét.
Alex apó gazdája szintén
meghalt, ő pedig a háznál maradt egyedül. Hosszabb ideje keressük
számára a megoldást, mert bár nem magyar, hanem német, nem fajtatiszta,
hanem keverék, de nagy-nagy bajban volt. Ezen a héten végre sikerült
megoldásra lelni, így Alex apó ideiglenes befogadóhoz érkezhetett meg.
A
héten az Egyesületnek sokat segítő fotósnál, Kiss Csanádnál járt néhány
kutyánk a VauVau Stúdióban. A képek ismét önmagukért beszélnek, nagyon
szépen köszönjük!
A
hétvégén első alkalommal, de reményeink szerint nem utoljára,
megrendezésre került a Futrinkások Karácsonya esemény, amelyen
támogatóinkkal, örökbefogadóinkkal, tagjainkkal találkozhattunk egy
kötetlen beszélgetés erejéig. A rendezvénynek a Körlet nevű szórakozó
hely adott otthont, akiknek ezúton is hatalmas köszönet, nagyon remek
házigazdák voltak! Az összejövetelt jótékonysági sütivásár egészítette
ki, s támogató ajándékainkat is át lehetett személyesen venni. A
kutyával érkező gazdikat és befogadókat egy profi fotós örökítette meg.
Igazán remek délutánt tölthettünk együtt, nagyon köszönjük mindenkinek,
aki a szervezésben segített vagy eljött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése