Egyesületünk életében az adó
1% bevétel nagyon nagy szerepet tölt be, hiszen ez teremti meg a működés
alapjait, enélkül az összeg nélkül lényegesen kevesebb kutyát tudnánk
megmenteni egy-egy csoportunkat illetően akár tízszeres különbség is
lehet a megmenthető kutyák számában, s mindezért nem kell mást tenni,
mint az adó 1%-ra vonatkozóan a javunkra rendelkezni. Ez kell ahhoz,
hogy a jövőben is zökkenőmentesen menthessük a magyar vizslákat,
tacskókat és német dogokat, valamint új esélyt adhassunk az esélytelen
rászorulóknak.
Ne felejtsétek tehát - az adó 1% nálunk életekre váltódik át!
Futrinka Egyesület
Futrinka Egyesület
Adószám: 18258473-1-43
Esélyteleneket
mentő csoportunknál Vakolat volt a héten az, aki megszabadulhatott
loncsaitól, s habos-babos kutyafiúvá alakulhatott át. A kozmetikát
nagyon köszönjük, nagyon sokat számít, hogy egy-egy védencünk jobb
szőrbe kerülhet ezáltal!
Terveztünk
egy kutya érkezésével is, aki nálunk a Torta nevet kapta volna. A
szökései miatt hatalmas láncon él, illetve gazdái februárban
elköltöznek, ahová nem szeretnék magukkal vinni. Segíteni sajnos csak
ott és akkor tudunk, ha a gazda is együttműködő. Mi nem a gazdákat
akarjuk megmenteni, s nem ígérünk meg olyat, amit nem tartanánk be, ebbe
beleértve azt is, hogy minden kutyánkat benti tartással adjuk örökbe. A
gazdák mindenesetre feltételeket szabtak, mi pedig így sajnos
kénytelenek voltunk lemondani a segítségnyújtásról. Arra, hogy egy gazda
elvárásainak is megpróbáljunk megfelelni, nincs energiánk, s rengeteg
kutya vár megmentésre így is.
A
magyar vizslásoknál ez a hét leginkább az érkezőkről és a betegségekről
szólt. Egy ilyen érzelmileg megterhelő hét után csak bízunk benne, hogy
a következő másabb és jobb lesz.
Elsőként
Vadkörte, az 5 év körüli magyar vizsla fiú érkezett meg a gondozásunkba
az orosházi menhelyről,ahova kóborlása után került, az utcán találták
chip nélkül. A féregtelenítés ellenére sem akart javulni a hasmenése,
így ő korán összebarátkozott állatorvosunkkal, és a gyógyszernek és a
diétának köszönhetően hét végére már sokkal jobban lett és boldogan
fogadta a sétáltatókat.
Gwenola, a 3 év körüli magyar vizsla lány a Pacsi Kutyamenhely Alapítványtól
érkezett a gondozásukba. Érkezésekor kb. 20 kg volt, ezért kicsit még
híznia kell. Jelenleg a kennelsorunkon került elhelyezésre, és még
ismerkedünk vele, de az eddigi tapasztalatok alapján nagyon kedves és
bújós, imádja, ha simogatják.
És
e heti utolsó érkezőnk Fibi, a 4 év körüli magyar vizsla lány. Már több
gazdát megjárt, legutóbb csak pár napot töltött egy hölgynél , akinek a
saját kutyája nem fogadta el, így segítségünket kérték. A félős,
láthatóan bántalmazott kutyát nem akarta visszavinni a korábbi helyére.
Szerencsére Fibire máris akadt egy család talonban, akivel egyeztetünk,
így ő jelenleg nem keres gazdát és a költözésig a Dog Garden panzió
kényelmét élvezi.
Egy
rövid ideig úgy tűnt, hogy lesz még egy érkezőnk a héten. Az
Érdi Civil Állatmentők találtak egy magyar vizsla fiút, aki rendszeresen
Érd utcáin kóborolt napközben és a segítségünket kérték. Mi a
gondozásunkba vettük, adtunk neki nevet ( Zsupán), ételt. Biztonságba
helyeztük és elkezdtük keresni a gazdáját. Szerencsére volt benne chip
és még regisztrálva is volt, így kevesebb, mint 24 óra alatt
hazajuthatott a csavargó.
Perka
köhögése a pihenés és gyógyszerek ellenére sem akart javulni, ezért úgy
döntöttünk, hogy átköltözik ideiglenes befogadóhoz, ahol maximális
figyelmet kaphat. Bízunk benne, hogy jövő héten már arról számolhatunk
be nektek, hogy ez a nagyon szép szemű vizsla lány meggyógyult és
boldogan játszik falka társaival.
A
hétre két ivartalanítás is jutott. Kyra, az ócsai babák mamája, miután
kirepültek a kölykök, a héten ivartalanítódott és hamarosan ő is
költözhet végleges otthonába, ahol már nagyon várják.
Majd
Asha, a 4 év körüli magyar vizsla lány, akit anno decemberben Fóton
találtak chip nélkül, szintén átesett az ivartalanításon a héten. M ivel a farka törött, és állandóan sebes volt, egyúttal ezt a
problémát is orvosoltuk, és csonkolták a farkát. Felépülését követően
pedig már költözhet is új családjához.
És
a héten eljött az a nap, amit tudtunk, hogy előbb vagy utóbb
bekövetkezik, de bíztunk benne, hogy minél később. Berci szervezete
feladta a küzdelmet és csendben jelezte befogadójának, hogy eljött az
idő, hogy elbúcsúzzanak. Berci elment, de boldog gazdis kutyaként, mi
pedig rengeteget tanultunk. Köszönjük Berci.
A
tacskó fajtamentéstől kettő szuka kutya repült ki a héten. Zserba, az
erdőben talált tacskó keverék szukácska volt az első, aki új otthonba
költözhetett. Ideiglenes befogadóinál megtanulta a családban élés
alapjait, így végleges otthonában már nem lesz vele gond.
Chicago
is gazdára lelt, ő egy aktív életet élő, lovagló, kiránduló fiatal lány
társaként kezdett új életet. Az első hírek szerint jobb kutyát nem is
választhatott volna maga mellé, hiszen Chicago mindenben igyekszik
tökéletes társaság lenni. Chicago is ideiglenes befogadóitól költözhetett
el, akik annak idején csak a fuvarjára jelentkeztek, de aztán
megsajnálták, így nem kellett a kennelsoron várnia, hogy rátaláljon az
igazi.
A
battonyai gyepmesteri telepről került hozzánk Páva, a hosszú szőrű
tacskó keverék szuka, akiről kiderült, hogy egy nagyon kedves,
barátságos, alapfokon képzett kutyalány. Sajnos az is kiderült, hogy
szívférges, így esetében is a kezelések megszervezésére kell
koncentrálnunk.
Egy
hirdetési portálon bukkantunk rá Foton, a négy hónapos szálkás szőrű
tacskó kölyök fotójára, akit ingyen elvihetőként hirdettek vaksága
miatt. A kutyát amúgy kinn tartották az ólban, szerencsétlen eszméletlen
koszosan és fáradtan érkezett meg hozzánk. Ideiglenes befogadóhoz
került. Az biztos, hogy valóban nem lát.
A német dogoknál ezen a héten is pörögtek az események:
Bella gazdához költözött!
A
szépséges kutyahölgy egy kozmetikával kezdett, amit remekül viselt,
utána pedig már illatosan, csillogó bundával vette birtokba az új
otthonát. Természetesen hamar megtanulta használni a kanapét is. Van egy
nyuszi barátja, Simon. Második napján pedig már ment is dolgozni
Gazdival.
Sok boldogságot drága Bella!
A "kicsi" Róza is már saját otthonában töltötte a hétvégét, ahol egy szülinapi parti díszvendége volt :)
Első hírek szerint minden rendben van, nagyon okos, ügyes kutyalány lett belőle.
A hétvégén megérkezett korábbi védencünk Nura társa, Sunny is, aki szintén Futrinkás kutya volt.
Szegény
nagyon meg van szeppenve, mindig is félénk kutya volt, és sajnos ez a
tulajdonsága megmaradt mostanáig is. Ezen is megpróbálunk javítani: idő, türelem és sok szeretet kell hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése