Ha azzal indítjuk a beszámolót, hogy ezen a héten sem
unatkoztunk, nem állítunk valótlant. Sokszor leírtuk már, de az
ismétlésből még senkinek nem származott baja: nagyon kevesen vagyunk, s
nagyon nagy szükség lenne aktív, az Egyesület belső munkájába
bekapcsolódó tagokra, akik felelősséget vállalva (nem csak úgy a
partvonalról) végigviszik egy-egy kutya ügyét, akik akkor is ugranak, ha
ahhoz a saját programjaikat kell háttérbe szorítani, akik segítenek a
fuvarok koordinálásában vagy bonyolításában... Nagyon kevesen vagyunk, s
ekkora kutyalétszám mellett egyre inkább kiégünk, kell a frissítés. Ha
kedvet éreznétek ahhoz, hogy megismerjétek a vizslás, dogos, tacskós
vagy esélytelen keverékes tevékenységet, írjatok az info@futrinkautca.hu e-mail címre. De erre a feladatra tényleg csak komoly szándékkal.
A német dog fajtamentésnél Dixy Dee, a tárnoki kennelsoron élő
német dog lányunk átesett az ivartalanításon, illetve a szükséges
szemműtétjén is. Mivel a gyógyulási folyamat felügyeletet igényel, így
Dixy egyelőre marad a kennelsoron, de utána gazdi várja majd.
Zina, a német dog szuka el kellett, hogy jöjjön ideiglenes
befogadójától. Jelenleg egy családi panzióban helyeztük el, de keressük
számára a végleges gazdát.
Gamandor jól ránk ijesztett. Az arcán volt egy göb, emiatt
orvoshoz vittük, de egy félreértés miatt más történt vele, mint amit
terveztünk, így nagyon maga alatt volt, amikor visszakerült a
kennelsorra, s másnap sem érezte magát valami fényesen. Szerencsére az
arcán lévő valami csak egy gyulladás, nem daganat, de amióta Egres
arcáról rosszindulatú daganatot operáltattunk le, azóta nagyon
odafigyelünk ezekre a dolgokra is. Előtte Mimózának volt az arcán egy
daganat, de az szerencsére jóindulatúnak bizonyult. Gamandor mostanra
már újra jól van, s várja azt a gazdát, akinek végre igazán elrabolhatja
a szívét.
A mi
szeretett Elicünk, a mindenkivel kompatibilis, s így az utóbbi időben
kutyás rehabilitációs feladatainkban segítő, ex-Illatos úti
selyemkutyánk ideiglenes befogadóhoz költözött opcióval, ami azt
jelenti, hogyha minden jól alakul, akkor örökbefogadják őt. Mi pedig
hisszük, mivel Elic is egy csodálatos kutya, s a család is lelkes, hogy
nem lesz gond.
Gazdától
érkezett a gondozásunkba Pötyke, a középkorú parson russel terrier
szuka, aki eddigi életében nem sokat tapasztalt a világ dolgaiból, így
az a feladat, hogy az elmaradásait pótoljuk, ránk hárul majd. Jó lenne
neki egy elkötelezett, rutinos ideiglenes befogadót találni...
A
magyar vizsla fajtamentés ezen a héten a háttér-ügyekre, a várólista
frissítésre, az érdeklődőkkel való egyeztetésre koncentrált, illetve ki
kell találnunk azt is, hogyan tudjuk az egyidejűleg a gondozásunkban
lévő magyar vizsla csoportos kutyák számát csökkenteni, ehhez pedig
mindenképpen intenzívebb kampányokra van szükség az örökbefogadás
népszerűsítésére.
Ennek ellenére is érkezett
két új kutyánk. Rippl-Rónai Alíz, a babavizsla már a második gazdáján is
túl volt mostanra, mire a mi segítségünket kérték. Nem győzzük
hangsúlyozni, hogy bár a vizslák hihetetlenül kedves, barátságos kutyák,
aktivitásuk és foglalkozásigényük miatt nem valók akárki mellé. Az is
elgondolkodtató, hogy az emberek a kölyök kutyáktól azt várják, hogy
olyan cuki legyen, mint a képeken, s amikor elrágja a kábeleket vagy
leszakítja a tapétát, feladják, mert ők nem ilyen rossz kutyát
akartak... De a kutyakölykök is csak "gyerekek"...
Pataki
Berci egy hatalmas daganattal érkezett, s egyből kórházba került, ahol
sikeres műtétet hajtottak végre rajta. Szerencsére a daganat nem képzett
még áttétet, de aggódva várjuk, hogy milyen eredményt hoz majd a
szövettan. Berci jelenleg egy bentlakásos panzióban él, de nagyon várja,
hogy valaki legalább ideiglenes befogadóként jelentkezzen érte.
Leginkább mégis egy végleges gazdinak örülne azzal, hogy esetében sajnos
benne van a lehetőségek között, hogy a daganata újra kiújul.
Egy
ivartalanítást is terveztünk a hétre, a mi tündérvizslánk, Zseton esett
át a műtéten. Sajnos mind az altatás, mind a tölcsérviselés annyira
megviselte, hogy teljesen kifordult önmagából, s a varratszedésig egy
robbanékony, ideges kutyává vált. Sajnos ilyen is előfordul, de ritka
esetben. Zseton is, mint minden más kutya szépen vissza fog rendeződni a
szokásos, barátságos életébe, s reméljük, hogy hamarosan már nem is
emlékszik erre az egészre.
A tacskó fajtamentés védencei közül végre szerető otthonra lelt
Katniss, ez a kevésbé szokványos színű, hatalmas szívű, kedves szálkás
szőrű tacskó szuka. Furcsa, mert általában a szálkás szukákra nagyobb az
érdeklődés (leszámítva azokat, akiknek valamilyen egészségügyi
problémája van vagy akik 5-6 év felettiek), de rá valami miatt nem volt
érdemi jelentkezés, így viszonylag hosszú időre beragadt.
Szintén
gazdára talált a mi balszerencsés Parkán, aki egy nagyecsedi tacskó
keverék család egyik tagjaként még babaként került a gondozásunkba, majd
gazdához került, de "jön a gyerek" felkiáltással visszadobták egy éves
korában. Nagyon hosszú időt töltött ideiglenes befogadójánál, akinek nem
lehetünk elég hálásak azért, hogy magához fogadta őt, de ezen a héten
eljött az ő ideje is, egy szimpatikus pár látogatta meg, akiknek már van
egy másik kutyájuk. Mivel a találkozó remekük sikerült, így Parka rövid
úton gazdis kutyának tudhatta magát, nem kis örömére.
Pizsi,
az idős tacskó keverék a héten átesett az ivartalanításon. Az idős
kutyára sajnos nincs igazán tolongás, pedig egy nagyon kedves, jólelkű
kutya. Reméljük, hogy hamarosan eljön az ő ideje is.
Új
kutyákkal is gyarapodott a csapat. Earl és Sheen gazdától érkeztek. A
két hosszú szőrű törpe tacskó kan a gazda megváltozott életkörülményei
miatt kellett, hogy a fajtamentéshez kerüljön. A korábbi életükben nem
igazán kellett a kerten kívüli léttel megismerkedniük, így mind a
lakásban élés, mind a pórázon sétálás, mind a városi zajok ismeretlenek
számukra.
Hegedű
egy vidéki kocsma előtt várakozott, az ottaniak elmondása alapján
néhány napja. Nem volt ott jó helyen, mert már többen a sintért akarták
kihívni rá, így sürgősséggel megszerveztük a gondozásba vételét. Ezt
csak azért tudtuk megtenni, mert az egyik korábbi örökbefogadónk
vállalta mind a fuvarját, mind az ideiglenes befogadását. Hegedű, ez a
középkorú tacskó keverék szuka egyelőre az eredeti gazdáját keresi, de
ha ő nem kerül elő, akkor két hét múlva már örökbefogadható.
A
héten több rendezvényre is hivatalosak voltunk. Szeretjük ezeket az
alkalmakat, mert itt lehetőségünk nyílik a személyes találkozásra a
támogatókkal, érdeklődőkkel, viszont mindig nagyon nehéz megszervezni,
hogy megfelelő legyen a képviseletünk, hiszen a rendezvényezésre a
maroknyi csapat tagjainak már nincs igazán ideje.
Álomszép, napos időben élvezhettük a legutóbbi Vizsla túrát Tatán, ahol az Öreg-Tó Club Hotel udvarán gyülekeztünk. Mivel a tatai Öreg-Tó körül délelőtt futónap volt, ez idő alatt a vizslagazdik fakultatív programokon vehettek részt:
városnéző
kisvonatozás és sétahajózás is szerepelt a kínálatban. Fél 1 körül
pedig elindultunk túrázni: megkerültük a tavat (7,5 km), s a vállalkozóbb szelleműek ehettek egy 2,5 km-es kitérőt is. A szép időnek köszönhetően jó sokan voltunk, mely az adományokon
is meglátszott: 76.740 Ft-ot gyűjtöttünk és 16 db nagy konzerv, egy kutyakefe, valamint 2 doboznyi teniszlabda is érkezett!
Hálásan köszönjük! A túra után a hotel éttermében finom ebédet fogyaszthattunk, melynek bevételéből a Hotel 10%-ot felajánlott Egyesületünknek, így további 6645 Ft adományt kaphattak vizsláink. Köszönjük szépen!
Egy örökbefogadó napra is meghívást kaptunk, melyen három tárnoki védencünk: Gamandor, Tóbiás és Blende képviselte a csapatot.
Viszonylag sok látogató volt a játszóházban, ahol az eseményre sor került. Sok
volt a gyerek és más kutya is, de a mi védenceink mindhárman szuper
aranyosak voltak, nem volt balhé vagy ilyesmi. (Tóbiás egyszer lepisilt
egy díszlet szénakupacot, de az meg vicces volt inkább.) Sokan odajöttek megsimogatni a kutyákat, érdeklődni. Majd meglátjuk, ebből hányan írnak a későbbiek során... Blendére,
Gamandorra elég konkrét volt az érdeklődő; mindkettőnél a benti tartást
láttuk akadálynak, mivel Egyesületünk benti tartással ad örökbe. Tóbiást mindenki imádta, és egyből vitte is volna haza, hatalmas rajongótábora lett. Szinte sorban álltak, hogy simogassák.
A héten kettő cég önkéntes csapata is felkereste a kennelsorunkat. A
hetet a DM önkéntesei kezdték, akik sétáltattak, kennelt tisztítottak, s
reményeink szerint nem csak kutyáink érezték jól magukat a
társaságukban, hanem ők is egy kellemes napot tölthettek el nálunk, s
visszatérnek majd egyénileg is egy-egy alkalommal legalább kutyát
sétáltatni. Köszönjük az adományokat is!
A
Citibank segítő csapata is eljött hozzánk. A nálunk töltött idő alatt
gyakorlatilag Vilike kivételével minden kutyánk sétált, s a kennelek is
tovább tisztulhattak. A nap végére mindenki elfáradt, de az ilyen
alkalmak igazi kincsek a kutyáink életében. Köszönjük a látogatást és az
adományokat is!
A héten folytatódott a Tárnoki Okosok elnevezésű, a www.kutyatrening.hu
csapata által biztosított kutyaiskolai foglalkozás a kennelsoron. S bár
két kutyánk közben gazdára talált, de tudtunk helyettük új résztvevőket
biztosítani, így a lelkes felvezetők nem maradtak kutya nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése