A héten egy számunkra fontos, minden évben örömmel felkeresett
rendezvényen mutatkozhattunk be, ez pedig nem volt más, mint a Komáromi
CACIB, egy három napig tartó kutyakiállítás. Minden évben örömmel
fogadjuk el a felkérést a részvételre, hiszen fajtamentő szervezetként
az is fontos, hogy az adott fajtákat tartók, tenyésztők is tudjanak a
munkánkról. Adománygyűjtő urnánkban szépen gyűlt a támogatás is, nagyon
köszönjük mindenkinek, aki adakozott, nagyon sokat jelent!
A hetünk az érkezések
és költözések jegyében telt. Addig, amíg tudjuk tartani az arányt, s
nagyjából ugyanannyi kutya áramlik be, mint amennyinek gazdát találunk,
addig talán nem omlik össze a rendszer, de így is több kutyát gondozunk
egy időben, mint a korábbi években... Jelenleg 80-100 között mozog az
egy időpillanatban gondozásunkba lévő kutyák száma, ami nagyon-nagyon
sok még ideiglenes befogadóink segítsége mellett is...
A magyar vizsla fajtamentésünktől végre
kirepült az idős német vizsla hölgy, Loki néni. Sokáig nem volt rá
érdeklődés, de végül a www.vauvau.hu profi fotói megtették a hatásukat, s egy család végérvényesen beleszeretett ebbe a nagyon jófej kutyába. Köszönjük!
A
belföldi örökbeadások mellett külföldi partnerszervezeteink is
meghallották segélykiáltásunkat, miszerint belefulladunk a sok kutyába,
így többen Németországban kezdhettek új életet.
Az idősebb kutyáknak nem igazán van becsülete
itthon, bár Loki néni szerencséje épp az ellenkezőjére mutat rá, de
Ményi Saciért egyáltalán nem volt tolongás, sőt: érdeklődés sem nagyon
akadt. Őt egy végleges gazdi várta, hozzájuk utazhatott el az öreg
hölgy.
Az utazók táborát
erősítette Mara, aki nem sok időt töltött nálunk, ami az ő szempontjából
szerencse, hiszen mindig kényelmesebb egy kanapét tesztelni, mint
gazdára várni.
Sz. Zsálya eredeti
gazdája ugyan előkerült, de a kóborkára nem tartott igényt, így ő is
gazdikereső lehetett. Itthon nem, de külföldön sikerrel járt, s ezen a
héten becsomagolhatta a cuccait, hogy elhagyhassa az átmeneti
elhelyezését biztosító Dog Garden Kutyapanziót.
Alfie és Wince nem
sokat voltak nálunk, partnerszervezetünkhöz ők egy másik magyar
szervezettől utaztak, nálunk csak egy rövidebb, átmeneti időt eltöltve,
hogy a szükséges vérvizsgálatokat, egyéb ellenőrzéseket
elvégeztethessük.
Sztrapacska,
az extra cuki német vizsla - magyar vizsla keverék kölyök, aki kritikus
állapotban, kórosan soványan került a gondozásunkba ezen a héten végre
tényleg új életet kezdhetett. Sajnos nem tehette ezt meg Magyarországon,
mert bár sokan érdeklődtek, de mindenki csak a cuki kutyát látta, az
igényeit nem, így a sok párhuzamos ellenőrzés előbb zárult pozitív
eredménnyel a partnerszervezetünk oldalán.
Barby, a félénk keverék szépségünk átesett az ivartalanításon, így már akár gazdához is költözhetne.
Szintén ivartalanításra került a héten Tengelic is.
Nem lenne azonban igazán állatvédős a hetünk, ha nem számolhatnánk be új kutyákról.
Egy
fiatal, nagyon játékos és barátságos kanocskával gazdagodtunk, akit
ideiglenes befogadónál helyeztünk el, s a Szervánc nevet kapta.
A fiatalság bolondság
mellett egy igazi veterán matrónával is bővült a csapatunk. Láncos
Pamela egy vidéki településen kóborolt, ahol egy ideiglenes befogadónk
rátalált. Majd megtalálta a gazdáját is, aki eddig láncon tartotta a
kutyát éppen a szökései miatt, de nem tartott igényt rá, mert neki már
nem is volt szüksége a megrogyott egészségű, sovány kutyahölgyre. Így
lett egy Pamelánk.
Az
utolsó pillanatban dőlt el, hogy a héten lesz egy németországi utazónk
Woodrow személyében, akinek a Hundehilfe Phoenix csapata találta meg
kinti otthonát. Nagyon örülünk, hogy ez a sokat hányódott, de
iszonyatosan kedves, kiegyensúlyozott kutya új életet kezdhetett.
Hamarosan követő
németországi karrierjében Woodrowt a másik "w"-s nevű védencünk, Wookie,
akire szintén onnan van egy tökéletes, elkötelezett gazdijelölt
érdeklődő. Az előzetes ellenőrzések megtörténtek, Wookie júliusban útra
kel, de addig olyan alapvető dolgokon át kell neki is esnie, mint az
ivartalanítás. Ez a héten megtörtént.
Nem is mi
lennénk, ha nem érkezett volna három terven kívüli, létszámon felüli
kutya a gondozásunkba. Az autópályán tette ki lelketlen gazdájuk ezt a
három félénk, elhanyagolt angol cocker spániel szukát. A mama 3-5 év
körüli, a keresztségben az Amba nevet kapta. A két gyerek kb. egy éves,
mind a ketten tüzelnek. Nagyon félősek, a félszemű kifejezetten retteg.
Ők a Mánia és a Téboly neveket kapták a keresztségben. Ideiglenes
befogadónál kerültek elhelyezésre, az oltási programjukat megkezdtük.
A tacskó fajtamentés sem unatkozott a héten. Sem.
A
héten három kutyánk került gazdához. Tütyi, a felnőtt rövid szőrű
tacskó keverék szuka Németországban találta meg az új otthonát, itthon
sajnos nagyon sokáig hirdettük, de nem volt rá egyetlen érdemi érdeklődő
sem.
Kamion, a rövid szőrű
törpe tacskó kan átesett az ivartalanításon, s a sok érdeklődő ellenére
nem költözött sehová, mert ideiglenes befogadói döntöttek úgy, hogy
megtartják.
Szivar, a tacskó
keverék kan szintén átesett az ivartalanításon, s az ő esetében is
ideiglenes befogadója gyengült el, s váltotta az ideiglenes befogadási
szerződést végleges, a gazdisságot rögzítő örökbefogadási papírokra.
Magnusz sajnos nem
maradhatott ideiglenes befogadójánál, mert folyamatosan a macska
nyomában volt, így egy rutinos ideiglenes befogadónk vállalta az
elhelyezését. Reméljük, hogy nem kell sokáig a gondozásunkat élveznie, s
hogy hamar gazdára talál.
Agóra elhagyta a
kennelsort, de sajnos tüzelni kezdett, így ideiglenes befogadói most
hosszú hetekig őrizhetik őt, de addig is gazdát keres.
Már korábban ígéretet tettünk az átvételükre, erre a
héten sor is került. A püspökladányi menhelyről érkezett hozzánk
Mindig, a tacskó keverék szuka, aki egy vidéki út mellett várakozott, és
vele jött társa is, mert senkit nem hagyunk hátra, s ők egyértelműen
összetartoztak, Azonnal is, a fekete, közepes termetű, talán mudi
keverék szuka. Sajnos mind a ketten szívférgesek, így egy hosszú kezelés
előtt állnak, de örülnénk, ha így is lennének rájuk érdeklődők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése