Mindig
nagy öröm számunkra, amikor egy-egy felhívásunkra sokan összefognak,
sokan jönnek, hogy segítsenek, így most is hálásak vagyunk azért, mert a
kennelsori takarítónapunkra többen közületek eljöttetek, de legalábbis
annyian, ahányan rendet tudtunk rakni a faházunk környékén. Fontos is
volt nagyon, hogy a felesleges dolgok elkerüljenek onnan - egy nagy
konténernyi hulladékot gyűjtöttünk össze - mert hamarosan szeretnénk egy
kicsit tovább csinosítani azt a részt, s helyet nyerni a plédes
hordóknak, egyebeknek, illetve a hátsó kifutó elején szeretnénk kettő,
német dogok elhelyezésére is alkalmas kennelt létrehozni, mert sajnos
egyre nagyobb az igény az óriások háza táján is a mentési
tevékenységünkre. Természetesen ezekről a terveinkről is beszámolunk, s
számítunk majd a segítségetekre mind az adományok tekintetében, mind
pedig a kétkezi munkában.
Szintén
nagyon köszönjük, hogy a chipleolvasóra való gyűjtésünkre ilyen gyorsan
reagáltatok, így most nektek köszönhetően nem is egy leolvasóval
lehetünk gazdagabbak. Hálásan köszönjük!
A
gyömrői Vizsla Túrán a magyar vizsla csoportunk ismételten képviselte
magát. Közel 85.000.- forint adományt kaptunk és bolhanyakörveket.
Köszönjük!
Várunk mindenkit a következő Vizsla Túrán június 28-án, Pátkán.
A magyar vizsla fajtamentésnek ez a hét az állatorvosi beavatkozások jegyében telt, talán még soha nem volt olyan hét, amelyen ennyi kutyánk esett át az ivartalanításon vagy egyéb beavatkozáson. Az ivartalanítódók köre: Trini, Boribon, Hapták, Hóka, Salotta, illetve Lifa méhcsonkja begyulladt, őt újra kellett műteni.
A tárnoki kennelsorról befogadóhoz költözött Fancsi, a felemás szemű drótszőrű német vizsla szuka.
Izolda,
a magyar vizsla szuka az egyik németországi partnerszervezetünkön
keresztül, a Hands 4 Paws segítségével gazdához költözött.
A héten egy kis vizsla keverék szukával lettünk gazdagabbak Sushi személyében.
A német dogoknál a héten jó hírt jelenthetünk be: Zeusz gazdihoz költözött! Az e-mailes egyeztetés és a személyes találkozó is olyan jól sikerült, hogy nem volt kétségünk afelől, Zeusz megtalálta új, szerető családját!
Sok boldogságot Zeze!
Az
alap tevékenységi csoporthoz a héten tizenegy kutya érkezett, de bár
nagyobb biztonsággal mentünk felnőtt kutyákat, most egy kutyacsaládra
mondtunk igent, így hamarosan, hozzávetőlegesen három-négy hét múlva,
tíz, közepes-nagy termetű mamától és ismeretlen papától származó keverék
kölyök számára keresünk majd felelős gazdikat. Az Építés családban
mindenki é-betűs nevet kapott. A fekete keverék mama Ékszer lett. A hat
kisfiú Érc, Étel, Éhes, Érdek, Éppen és És, a négy kislány pedig Éjjel,
Érme, Élet és Érzet. Hamarosan külön-külön is bemutatjuk őket.
Alain,
a felnőtt jack russel terrier kan átköltözött a tárnoki kennelsorra,
hogy egyrészről tudjunk róla jobb fotókat mutatni, másrészről az
embereknek lehetősége nyíljon, hogy megismerjék őt, s a személyes
varázsába szeressenek bele, ha már a képeken nem jött át, hogy mennyire
helyes kis kobold.
Vasco,
a rossz helyen kóborló, majd még rosszabb körülmények közül mentett
német vizsla keverék a héten átesett az ivartalanításon, s ezt követően
gazdához is költözött. Az első beszámolók szerint mintaszerűen
viselkedik, de a liftet még szoknia kell. Reméljük, hogy nagyon szeretni
fogják őt új családjában.
A
tacskó fajtamentéshez visszakerült egy korábbi védencünk, Korc, akit
nagyon szerettek volna örökbefogadni annak idején, de mostanra már csak a
gond lett vele... A kutyák egyrészről nem tökéletesek, mégha nálunk jól
is működnek, egy nem következetes gazda napok alatt lerombolhat
mindent, amit felépítettünk, tehát a gazdáknak is oda kell tenniük
magukat. Másrészről a kutya nem játék, ha gyerek mellé kerül, akkor is a
felnőttnek kell odafigyelni, hogy mind a gyerekek, mind a kutya
személyes tere meglegyen, különösen a beszokási időszakban. Harmadszor
pedig kutyát nem kötelező örökbefogadni. Nem kötelező akkor sem, ha
amúgy a kertes házhoz olyan jól mutat. Utálunk csalódni, s most
hatalmasat csalódtunk, melynek az eredménye az, hogy Korc újra gazdát
keres. Egy sikertelen örökbefogadáson túl...
Nem
volt szerencsés hete Kajaknak sem, akit elméletileg nagyon-nagyon várt
egy Ausztriában élő magyar család, akikkel az egyeztetést még mi
kezdtük el, de osztrák partnerszervezetünk folytatta. Viszont az utazás
előtti napon nyugodt szívvel lemondták a kutyát... Ilyenkor azért azt is
látni kellene, hogy csak abban, hogy egy-egy védencünk egy megadott
napon A-ból B-be eljusson, hány ember munkája van már benne ilyenkor,
mennyi egyeztetés, tervezés... Mindenesetre Kajak maradt, s továbbra is
várja, hogy valaki tényleg őt akarja örökbefogadni.
Tinka,
a koros rövid szőrű tacskó szuka a héten átesett az ivartalanításon,
így most már igazából semmi sem tartaná nálunk, bár tudjuk, hogy a kora
miatt még jó sokáig élvezheti a gondoskodásunkat.
Végezetül
pedig szeretnénk minden támogatónk figyelmét felhívni arra, hogy a
Futrinka Egyesület közhasznúsági jelentése elérhető a szervezet központi
honlapján, miután a héten a közgyűlés elfogadta annak tartalmát.
Emellett szintén döntés született a 2015. évi szakmai és pénzügyi
tervekről, illetve a 2014. évi adó 1% felosztásáról (ez csak később
folyik majd be, várhatóan 2015. októbere-novembere körül). A magyar
vizsla fajtamentés új vezetőt kapott Pethe-Kiss Kata személyében, akinek
ezúton is gratulálunk, s a magyar vizslák csoportjának koordinálásához
sok sikert kívánunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése