Néha egy-egy hét annyi
lelki megpróbáltatás elé állít bennünket, hogy azt hisszük: túl sem
éljük. Aztán mindig történik valami, ami átbillent minket a holtponton, s
ami miatt újra hadba indulunk, s mentjük azokat, akiket tudunk.
A
héten Egres újabb műtéten esett át. Az arcán sajnos kiújult a
rosszindulatú daganata, nem nagyon volt mire várni. Nagyon-nagyon
izgultunk érte, hiszen öreg, rozoga, s egy ilyen kutyánál soha nem lehet
tudni, hogy viseli a műtétet, az altatást. Szerencsére Egres jól
viselte, a daganat eltávolításra került, ő pedig szépen ébredt.
Bozót
egy egyszerű ivartalanításra ment, de kértük, hogy ha már ott van,
nézzék át alaposan, mert a véreredményei alapján valami nem stimmel a
májával. A műtét sikerült, de sajnos azt is megtudtuk, hogy Bozót mája
daganatokkal van teli, májrákos. Ki tudja, hogy mennyi ideje van még
hátra...? Nagyon jó lenne neki egy olyan ideiglenes befogadót vagy
végleges gazdát találni, ahol utolsó időszakát szeretetben és melegben
leélheti, egyedüli kutyaként.
Huba
is orvosnál járt, mert az elmúlt héten folyamatosan ment a hasa, s nem
nagyon akart végeszakadni a dolognak. Első lépésként giardiára és
bélgyulladásra kezdtük meg a kezelését, ami már pár nap után beváltotta a
hozzá fűzött reményeket, s a széklete normalizálódott. Jó lenne Hubának
gyorsan egy szerető gazdit találni, hiszen egy nagyon kedves, jópofa,
könnyen kezelhető kutya.
Guru,
a talált beagle, miután a gazdája nem jelentkezett heteken át, átesett
az ivartalanításon, hogy készen álljon a gazdisodásra, ha eljön az idő.
Szintén
ivartalanítódott Suzie, a szetter keverék szuka, aki az egyik német
partnerszervezetünk Magyarországon élő vezetőségi tagjánál élvezi
ideiglenes befogadotti státuszát.
A tacskó fajtamentés sem kapott jó híreket, ez a hét tényleg
nem volt valami fényes ebből a szempontból összegyesületi szinten sem.
Mindig és Azonnal, a tacskó keverék szuka és keverék társa szívférgesek,
többszöri teszt bizonyítja, nem nagyon lehet rá mást mondani, mint hogy
azok. Ezen a héten röntgennel is sikerült megerősíteni a férgek
jelenlétét két olyan kutyában, aki Észak-Magyarországról érkezett, s
soha nem járt határon kívül, tehát nem tudjuk, hol találkozhattak a
meleg kedvelő, a szívférget terjesztő szúnyoggal. Vagy lehet, hogy már
nem is csak az terjeszti ezt a szörnyű parazitát? Mindenesetre komolyabb
intézkedésekre, kezelésre lesz szükség... Rettegünk.
Hölgymál,
a különleges színű szálkás szőrű tacskó átesett az ivartalanításon,
illetve egy hatalmas vesekövet is eltávolítottak belőle a műtét során.
Innentől talán már könnyebben intézi az ügyeit, hiszen eddig ez
nehézségekbe ütközött.
Csipog,
a félszemű, ex-ASKA-kutya is ivartalanításra került a héten, így már
nem áll semmi az útjában, reméljük, hogy hamar gazdisodhat is.
Csepel,
a csepeli kobzott kutyák egyike opciós ideiglenes befogadóhoz
költözött. Ezek a kutyák még mindig rendőrségi eljárás alá esnek,
bűnjelek, így örökbeadni nem lehet őket a jog szerint, viszont tartani,
szocializálni meg mégis kell a csapatot, így az ügyet vivő Állatvédőrség
engedélyével került az utolsó pöttöm is befogadó családba.
A magyar vizsla fajtamentésnél ez a hét inkább
az előkészítő, háttér munkák terén adott feladatokat, illetve a már
gondozásunkban lévő kutyák ügyeit is intézni kellett.
Néhány
napra volt egy fiatal-felnőtt magyar vizsla kanunk, Becsület, akit
Kisújszállás közelében találtak, de akinek szerencsére előkerült az
eredeti gazdája, aki visszakapta őt, s aki ígéretet tett arra, hogy
ezután jobban vigyáz majd rá.
Rozsdás,
alias Rozsdi a héten elindult Németországba leendő családjához. Közel 3
hónapig volt gondozásunkban és biztosak vagyunk benne, hogy a jövőbeni
gazdik is imádni fogják. Rozsdi
egy kedves, bújós vizsla, aki nagyon szereti az emberek közelségét,de a
panzió többi kutyájával is hatalmasakat játszott és pancsolt a
medencében. És amivel örökre bevéste magát az emlékezetünkbe az
a már-már táncos ugrálás, amivel minden este a vacsorát várta. Annyira
édesen csinálta, hogy minden fáradt estét fel tudott dobni vele
Egy
különleges kezdeményezésre kortárs alkotók által felajánlott
festményekből, képekből tartottak a Futrinka Egyesület számára
jótékonysági árverést. A rendezvény hatalmas élmény volt mindenki számára, az árverés profin meg volt szervezve, és fennakadás nélkül jó hangulatban telt. A rendezvénynek helyet biztosító presszó
tele volt, még az ajtóban is álldogáltak licitálók. Izgalmas volt,
ahogy egy-egy tárgy licitálása során emelkedett az összeg, és azzal
egyenes arányban nőtt a hangulat.
Voltak
türelmes licitálók, akik kivárták a végső összeget, de főleg a fiúk
türelme hamarabb elfogyott, és egy idő után inkább bedobtak egy végső,
magasabb összeget, hogy biztosra menjenek. Az árverésen 170.000 Ft
adomány gyűlt össze, melyet állatorvosi költségeinkre fordítunk.
Köszönjük az alkotóknak, a rendezvény megálmodóinak és megszervezőinek a segítséget!A héten véget ért az 5. Tárnoki Okosok kennelsori kutyaiskola. Köszönjük a kutyatrening.hu csapatának, hogy ismételten megszervezték, így lehetőséget adva kennelsori lakóinknak egy kicsit a hétköznapoktól eltérő foglalkozásra, több figyelemre, személyre szabott motiválásra és szeretetre.
A Tárnoki Okosok három kurzusa három összefoglaló videóval búcsúzott.
VIDEÓ1
VIDEÓ 2
VIDEÓ3
VIDEÓ 2
VIDEÓ3
A következő linkeken lehet elérni a 3 videót:
1. csoport:
2. csoport:
3. csoport:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése