Sok
mindent láttunk már, de mindig jön valami, amikor megingung: merre
halad vajon az emberiség, ha olyan állapotú kutyák, mint eheti új
érkezőink egyike, Spárga mami, az utcára kerülhetnek, hogy magukra
hagyva, szenvedések közepette távozhassanak egy kiszolgált élet után.
A
héten került a gondozásunkba Spárga néni. Őt Gödöllőn az utcán
találták, hatalmas daganatokkal. Miután ideiglenes befogadóhoz került,
alapos állatorvosi vizsgálatban részesült és az ultrahang eredmények
sajnos elkeserítő képet adtak az állapotáról: azon túl, hogy szabad
szemmel is láthatóan a sérveiben a belei találhatók, és nagy
valószínűséggel már jó ideje így jár-kel az idős kutya, az orvos
lépdaganatot és több vesecisztát is megállapított nála. Így Spárga nénit
a napokban biztosan megműtik így nagyon szükség van a biztatásokra
Szerencsére
ez a hét sem telt el örökbefogadások nélkül. A héten gazdisodott Deby,
akit szeptember elején találták a rendőrök egy autóúton, valószínűleg
autó üthette el, mert a jobb hátsó lábát nem használta. Két helyen is
meg kellett operálni, de szerencsére a műtét sikeres volt. A
felépüléshez pedig elengedhetetlen volt a ketrecnyugalom, amit Deby elég
nehezen viselt. Ugyan még tart a rehabilitációja, de a hétvégén új
családjához költözött, hogy ott folytathassa a felépülést.
A
másik gazdisodó védencünk pedig Herman. Hermannt Egerben találták
állatbarátok, akik a segítségünket kérték az elhelyezésében. Chipje
ugyan volt, de nem regisztrálták. Később kiderült, hogy ki a gazdája, de
lemondott róla. Szerencsére nem kellett sok időt a gondozásunkban
töltenie, egy kedves család az első találkozáskor beleszeretett, majd
később is többször meglátogatták, végül pedig úgy döntöttek, hogy
szeretnék örökbe fogadni. A hétvégén hivatalosan is gazdis kutya lett
Hermann, az első hírek alapján szépen beilleszkedett családjába, nagyon
szeretik őt.
Pataki
Bercinknek sajnos nagyon rövid időn belül újabb daganat nőtt a szájára.
Bár a szövettan eredményére még várunk, azt sejtjük már ezek alapján,
hogy nem sok jóra számíthatunk. Berci újabb műtétje után jól van, sebe
folyamatos kezelésre szorul, amiket az elején nagyon nehezen viselt, de
szép lassan egyre jobban tűri.
Az
örökbefogadás elengedhetetlen feltétele az ivartalanítás és mivel két
védencünkre Thézeuszra és Fortére is van már komoly érdeklődő család,
így ők a héten szerencsésen negatív szívféreg tesztet produkáltak és
áteshettek az ivartalanításon is.
A
héten egy korábbi örökbefogadónk családtagjának és barátainak
köszönhetően egy rövid forgatás is zajlott a kennelsoron. Reméljük, hogy
hamarosan megmutathatjuk az eredményét. Mi mindenesetre nagyon
köszönjük a lehetőséget, hiszen minden ilyen, a munkánkról szóló anyag
nagyon sokat jelent, s nekünk erre már végképp nincs forrásunk.
A
tacskó fajtamentésnél egy újabb szívférges kutyával bővült a már akként
regisztrált kutyák állománya, ami nagyon elkeserítő, különösen, ha azt
tekintjük, hogy ezeket a kutyákat nagyon nehéz örökbeadni, mivel a
szívféregre vonatkozóan nincs a tudomány mai állása szerint gyógymód.
Bakszakáll, a hét éves szálkás szőrű tacskó sajnos ezzel a korláttal
keres új gazdát.
Szerencsére
a többi, ezen a héten tesztelt kutyánk mind negatív lett, így Karbon,
Baja, Deny, Szólát és Ruha is, így velük kapcsolatban a már szokásosnak
mondható eljárásrendünket követhetjük. Így ezen a héten átesett az
ivartalanításon Primo, a sérülten hozzánk került tacskó keverék kan,
akinek nem bukkant fel újra az eredeti gazdája, így most már nagyon
szeretnénk neki egy végleges otthont találni.
Karbon,
az öt éves tacskó kan is megoperálódott, szóval ő is készen áll az
örökbefogadásra, egyelőre ebben csak az akadályozza meg, hogy senki nem
érdeklődött iránta.
Ruha
ideiglenes befogadót váltott, akihez megtalálójának köszönhetően, aki
egy állatorvos, már ivartalanítva érkezett. Raszta, Rúna és Rusztik
felmarkolták soron következő oltásukat, s most már a teljes család
gazdára vár.
Sajnos
egy visszatérő gazdikeresőnk is akadt Heves személyében, akit
örökbefogadói mégsem szeretnének megtartani. Heves egy súlyos baleset
után lábadozik, s bár a mozgása már viszonylag jó, de a vizelettartása
nem tökéletes, ennek a gyógyulása egy sokkal hosszabb folyamat lesz, így
leendő gazdájától nagyobb odafigyelést igényel, de Heves tényleg
igyekszik kompenzálni ezt a hiányosságát.
A
gazdikeresés megkönnyítése érdekében Deny, Baja és a közben
felcseperedő Buxa fotózáson jártak a VauVau Professzionális Kutyafotó
Stúdiójában. Nagyon szép képek készültek most is, hálás köszönetünk
Csanádnak, illetve mindazon gazdiknak, akik egy-egy képsorozat
készíttetésével egyben egy-egy árvánk számára is megteremtik a fotózás
lehetőségét. Mi pedig élünk is vele, hiszen nagyon sokat jelent.
Az
alap csoport hetét egy régi védencünk, Redőny, tragikus hirtelenséggel
történt elvesztése határozta meg. Gazdájának, Vikinek őszinte
részvétünk. Sajnos a véletleneket elkerülni nem lehet, bár tudhatnánk...
Egy
új védenccel lettünk gazdagabbak, egy fiatal-felnőtt, vörös kandúr
személyében, aki gazdától érkezett, s aki maximálisan lakáshoz szokott
és emberközpontú jószág. Pumpkin a neve, s minden más cicával jól kijön,
a kutyáktól sem fél. Oltva, chipezve, ivartalanítva keres új gazdát.
Huba
szívféreg tesztre ment, s szerencsére negatív eredménnyel zárt, így
most már tényleg semmi, de semmi nem akadályozhatná meg abban, hogy
gazdára leljen. Akár ideiglenes befogadónak is örülnénk, hiszen meg
kellene tanulnia a lakásban élés szabályait.
Fácán
viszont, mint már régebb óta tudjuk, szívférges, s mint ilyen, nagyobb
kockázattal volt csak altatható, operálható, de a héten gond nélkül
átesett az ivartalanításon. Mi ugyan több évet öregedtünk
aggodalmunkban, de szerencsére minden jól alakult.
Szentendre
körzetében talált a helyi gyepmester egy sérült, idős kutyát, akit
azonnal állatorvoshoz vitt, ahol kiderült, hogy chipes. Az eredeti gazda
annyira vette a fáradtságot, hogy bemenjen a rendelőbe, s a kutyához
sem szólva lemondjon róla. Csöpike, bár mi megpróbáltuk őt életben
tartani, a sérülések, a kor és a szenvtelen gazda együttes hatására
másnap reggelre a gondos ellátás ellenére átment a szivárványhídon,
immáron gazdátlan kutyaként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése