A héten volt Demény, egy futrinkás ex-védencünk könyvének díszbemutatója,
amelyen Alföldi Róbert művész úr volt Demény magyar hangja, s melyen
nem csak a könyvet író gazdi, Magos Judit, hanem maga Demény, a
deményizmus megteremtője is jelen volt. Egyesületünk is meghívást
kapott, amelyért nagyon hálásak vagyunk. A rendezvényen sok adományt is
gyűjtöttek számunkra a deményisták, amelyet szintén nagyon köszönünk,
illetve az író, Judit tájékoztatása alapján az eladott példányok után is
kapunk valamennyi támogatást, amelyről számot fogunk adni.
A
másik érkező Ezra, a különleges színű német vizsla (keverék?) kan, aki
sérülten került hozzánk az oroszlányi gyepmesteri telepről, ahol altatás
várta volna. Átmeneti elhelyezését megoldottuk, de számára is
szerenténk egy ideiglenes befogadó családot találni, persze egy végleges
gazdának még inkább örülnénk.
Vecse elhagyhatta a kennelsort, hogy ivartalanításra kerülhessen. A műtét után már nem tért vissza, mert gazdihoz költözött.
Szintén
gazdisodott Füli, az ajkai állatvédő szemléletű gyepmesteri telepről
átvett, fiatal-felnőtt német vizsla kan, akinek egy aktív, sokat mozgó
családot sikerült felkutatnunk.
A
német dog fajtamentésnél kettő kutyára is van már gazdijelölt, így ezen
a héten áteshettek az ivartalanításon. Zira ideiglenes befogadóitól
ment a műtétre, s ott lábadozott a műtét után.
Szofi
a tárnoki kennelsort hagyta el, hogy átessen a beavatkozáson, s ott is
kellett lábadoznia, hogy biztosan minden rendben legyen, mire gazdához
költözik. Nagyon szépen viselte a műtét utáni lábadozást, soha, egyetlen
pici rossz mozdulata sem volt, amely a varrat megbontását
eredményezhette volna.
Az
utóbbi hetekben beszámoló szintű eseményeket tekintve talán az
esélytelen keverékeket gondozó, alap tevékenységi csoportunk a
legaktívabb, de ez a hét minden eddigin túltesz, ezt garantáljuk, hiszen
csodák történtek, olyan események, amelyek önmagukban is képesek voltak
arra, hogy bearanyozzák a hetet, együtt pedig a csoport legjobb hetévé
tették a 44. hetet ebben az évben, ez egészen biztos.
Bunsen,
alig valamivel többet, mint egy hetet töltött ideiglenes befogadóinál,
amikor a család jelezte, hogy ők szeretnék örökbefogadni ezt a kutyát,
mert annyira tökéletesen illeszkedett be az életükbe, hogy ilyen kutya
talán nincs is több. Mi pedig el sem hittük, hogy ez valóban
megtörténik, hogy ez az okos, kedves és barátságos, de stafford ősökkel
rendelkező kutya tényleg révbe érhet. Köszönjük!
Gazdára
talált Guru is, a beagle kan, akit Miskolc mellől jött el egy nagyon
szimpatikus, egy ivartalanított beagle szukával rendelkező család
meglátogatni, s belehabarodtak. Guru ideiglenes befogadói a hétvégén
családi ügyben jártak azon a vidéken, így elvitték Gurut magukkal, hogy
innentől már a gazdis kutyák életét élhesse.
Nem
olyan nagy meglepetés, de gazdára talált Lotti, a fiatal ír szetter
szuka is. Az ő esetében nem voltunk egy percig sem kétségbeesve amiatt,
hogy meddig kell várakoznia, ráadásul a nálunk töltött idejét egy nagyon
jó ideiglenes befogadó családban tölthette.
Melinda,
a félős csivava keverék szuka számára az egyik németországi
partnerszervezetünk, a Hundehilfe Phoenix keresett befogadót, ő így a
hétvégén Németországba tette át a székhelyét. Reméljük, hogy az ottani
élete már zökkenőmentes lesz, s csak jó híreket kapunk majd felőle.
A
legnagyobb hír a héten mégis, bár a többi is igazán szuper dolog, de
Egres elköltözése volt. Egres maga mögött hagyhatta a kennelsort, mert
az egyik németországi partnerszervezetünk egyik vezetője úgy döntött,
hogy magához veszi az idült demodexes, kicsit süket, kicsit vak,
rosszindulatú daganatok miatt operált kuvasz bácsit, Egrest. Az utazást
nagyon jól viselte az öregúr, új otthonában egy szépítő fürdőt vett, s
hatalmasat aludt a számára kikészített kutyaágyon, reggel pedig a kertet
is alaposan felfedezte. Ha valaki igazán esélytelen volt ilyesfajta
boldogságra, az ő. De sikerült! Köszönjük Setterburg, köszönjük Sylke!
Sajnos
Fácán a megismételt szívféreg vizsgálaton is szívféreg pozitívnak
találtatott, így a microfilariákat kiirtottuk ugyan, de a felnőtt
szívférgeket nem, azok ott vannak még a szervezetében. Így nem nagyon
van más lehetőségünk, mint megszervezni a méreginjekciós kezelést...
Sajnos
szintén enyhe pozitív lett a szívféreg tesztje Jázminnak, a fiatal
keverék szukának, akit a komlói állatvédők segítségével mentettünk. Ő
ugyan átesett az ivartalanításon ennek ellenére is, de a kezelését meg
kell kezdenünk. Jöhet a Doxycyclin kúra és az Advocate cseppek, hogy a
lárvákat eltüntessük és reménykedjünk, hogy közben a felnőtt szívférgek
is távoznak majd...
Egy
új kutyával lettünk gazdagabbak a héten, aki ránézésre ugyan egy
gyönyörű gordon szetter szuka, a valóságban viszont egy igazán nehéz
eset... Málna gyakorlatilag az összes érzelmet a végletek szintén éli
meg, illetve folyamatosan pörög, gyakorlatilag nem alszik, mert amit
elvileg azzal tölt, abban az időszakban is nyugtalan, éber. A családja
mindent megpróbált annak érdekében, hogy kezeljék a problémát, jártak
kutyakiképzőhöz, állatorvosok sorát látogatták, de mostanra feladták,
nem tudták tovább vállalni Málna felelős tartását. A kutyát megismerve
ez az idő is hatalmas áldozat lehetett, nagyon sajnáljuk, hogy így
alakult. Reméljük, hogy sikerül megtalálnunk, hogy mi okozza Málna
mániákus viselkedését... De ha valamelyik út hosszú, ez egészen biztosan
az lesz...
A
tacskó fajtamentésnél folytatódott a gazdisodási hullám, ami azért is
remek hír, mert a várólista is szépen bővült közben... De itt is történt
nagy-nagy csoda, mert a második medvelány, Botorka is kirepült végre.
Budapest III. kerületében kezdett új életet egy végtelenül türelmes
gazdi oldalán. Reméljük, hogy minden rendben lesz ezzel a kis csupaláb,
minden iránt érdeklődő, mozgékony aprósággal.
Szintén
gazdára talált az ajkai, állatvédő szemléletű gyepmesteri teleptől
átvett szálkás szőrű tacskó kan, Pamacs, aki mostantól a kinti
körülmények helyett a kényeztető családi elhelyezést ismerheti meg. Az
első fürdésen már átesett, s az ágyat is kényelmesnek találta.
Nem
nagy meglepetés, de a szálkás szőrű törpe tacskó babánk, Rece sem a mi
védencünk többé, egy fiatal pár kutyája lett, akik már nagyon készültek,
s nagy-nagy szeretettel várták ezt a mindenlébenkanál rosszaságot.
Köszönjük Rece ideiglenes befogadójának is, hogy gondját viselte a
gazdisodásáig.
Három
új kutyánk is lett azért, hiszen sajnos nem csak a gazdára adás élménye
jut osztályrészünkül, hanem a mentések bonyolítása is. Kevlár és Karbon
a gazdájuk halála miatt kerültek hozzánk. Mind a ketten 4-5 évesek,
rövid szőrűek és kanok. Szintén megegyeztek abban, hogy rettegtek, nem
keresték az emberek társaságát, így úgy döntöttünk, hogy nem együtt
helyezzük el őket még átmenetileg sem, szétválasztásra kerültek. Jó
ötletnek bizonyult ez a döntés, mert azóta sokkal inkább magukra vannak
utalva, s így az emberek társasága is érdekesnek, sőt keresettnek számít
köreikben. Mind a ketten nagyon jó kutyák, reméljük, hogy hamar gazdára
találnak.
Az
ASKA telepéről jött a 3-4 éves, gazdája által leadott szálkás szőrű
tacskó kan, Lovag, akinek a hátsó fele nagyon instabil, így egy
alaposabb kivizsgálás vár majd rá, mert első ránézésre a
gerincérintettséget sem tudjuk kizárni. Lovag az Egyesület tárnoki
kennelsorán került elhelyezésre.
A
hideg idő beálltával a kennelsoron is egyre több kutyánk van, aki
köhögni kezd vagy egyéb ok miatt antibiotikumot szed, illetve diétára
szorul. Hogy a fertőzésveszélyt minimalizálhassuk, a kutyáinkat pedig
kezelhessük, kérünk mindenkit, hogyha akár csak egy kevéssel is, de tud
minket segíteni, az alábbi dolgokat juttassa el a kennelsorra vagy a
központi címünkre, ahonnan kijutnak az adományok:
- probiotikumok
- köhögés csillapító szirupok
- C-vitamin
- Bolus Adstringens vagy egyéb hasfogó készítmény
- hypo - ezt postán ne küldjön senki, csak a telephelyre való kijuttatással!
Köszönjük szépen előre is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése