2015. augusztus 23., vasárnap

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 31. héten?


Esélytelenjeinket tömörítő ún. alap tevékenységi csoportunktól a héten két védencünk repült ki. Az egyikük, Túrkeve csak jogilag került más helyzetbe, de amúgy egy tapodtat sem mozdult: ideiglenes befogadója döntött úgy hogy megtartja.



Nörsz, a teknőctarka cicalány is gazdisodott. Esetében a gazdira hárul az ivartalanítás, mert Nörsz még túl pici, de mivel az új gazdi állatorvosi asszisztens, így nem okozhat gondot.


Egy magánszemély állatvédő kért segítséget egy korábbi védencének, akit a gazdája rendszeres szökései miatt vissza akart neki adni, de ő már nem tudta volna felelősen elhelyezni. Vándor egy ivartalanított foxterrier keverék kan, aki extrém szökési hajlammal bír, de ez egyelőre a kötődés hiányából fakad. Dolgozunk az ügyön.


A tacskó fajtamentés a gazdisodások szempontjából remek hetet zárt. No, nem azért, mert annyira sok kutya költözött el, hanem mert kettő különleges csapattag gazdisodhatott. Mindketten szívférgesként kerültek a gondozásunkba, s mindketten a lassú módszerrel váltak többször ellenőrzötten negatívvá. Mindignek ehhez egy év kellett, de sikerült. Ez a hét pedig meghozta számára az álomgazdit is.


Azonnal, a közepes termetű, fekete szuka, akivel Mindig együtt várakozott az út szélén, azonban még mindig gazdára vár, ráadásul ő sajnos még mindig szívférges. Nála lassabb folyamat a gyógyulás.


Szerencse a másik, aki a jókutyasága ellenére beragadt, de akinek a negatív szívféreg-teszt után kinyílt a világ, s gazdihoz is költözött egy korábbi védencünk mellé.

A szívférges kutyák örökbeadása sajnos gyakorlatilag esélytelen, mert az emberek félnek ettől a parazitás fertőzéstől. Mi igyekszünk elmondani, hogy az ún. lassú módszer hogyan működik, s hogy tapasztalataink szerint sikeres lesz előbb-utóbb. Mégis úgy sejtjük, hogy a pozitív teszteseink sokáig lesznek még velünk, mire gazdisodhatnak.


Hűha is új otthonra lelt, a korábbi láncos életét felváltotta a kanapés boldogság.


Penne és két kölyke, Plajbász és Lénia eddig maradhattak ideiglenes befogadójuknál, ezen a héten az egyik bentlakásos panziós helyünkre költöztek át, s reméljük, hogy hamar gazdira is lelnek.


 A magyar vizsla fajtamentéshez a héten öt kutya érkezett: egy veterán vizsla, Róza mama szuka komoly hüvelydaganatokkal a füzesabonyi állatvédőktől, Danka gazdától, az ajkai gyepmesteri telepről egy szuka és egy kan vizsla és Keszi, a német vizsla keverék kanocska, akit rosszaságai miatt agyon akartak ütni.


Csisz a héten gazdira talált.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése