2016. szeptember 16., péntek

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 36. héten?

Futrinka Egyesület 2006-ban azért jött létre, hogy esélytelen, jellemzően az Illatos úton vagy más gyepmesteri telepen szenvedő kutyákat mentsen. Akkor még más világ volt, a gyepmesteri telepekre kegy volt bejutni, napi szinten küzdöttünk a szopornyicával, harcokat vívtunk az állatorvosokkal, és nem volt ilyen széles körben elterjedt az internet sem, hogy ennyi emberhez eljusson a hírünk. Összeálltunk páran, havi szinten, a saját zsebünkből dobtuk össze a gondozott kutyák költségeinek fedezetét, együtt sétáltattuk őket a panziós helyeken, sőt: az ideiglenes befogadásukat is többnyire mi oldottuk meg, amikor ez lehetséges volt. Az idő elszaladt, sok minden változott, a Futrinka Egyesület pedig mostanra egy nagy, országosan ismert szervezet lett, ahol a keverékek már kevésbé vannak annyira fókuszban, mint az alakuláskor, hiszen három fajtamentő csoportunk is nagy létszámmal működik.

Ezen a héten a keverékek ünnepelték a 10. szülinapot. A rendezvénynek az Anker't romkocsma adott helyt, gazdikeresőink egy része pedig örömmel fogadta a minket meglátogatók simogatásait és soha el nem fogyó jutalomfalatkáit. Az ünnepi torta mellett süteményekkel is jóllakhattak a kilátogatók, de a csoport a rászorulóknek is gyűjtött: ruhaneműt, játékot, iskolaszereket és tartós élelmiszert is.

sz4.jpg

Az adományokat az Adománytaxi juttatta el másnap a rászorulókhoz, az általunk gyűjtött csomagok Tiszaburára kerültek, ahol a rászorulók számára nagyon nagy segítséget jelentett minden, ami összegyűlt. Köszönjük mindenkinek, aki akár egy tábla csokival vagy egy kinőtt kabáttal hozzájárult az adománygyűjtésünkhöz. Közösen, együtt sikerült ismét jót tennünk!



Örökbefogadható kutyáinkat nem csak a szokásos rendezvényező csapat képviselte, életében először vett részt ilyen, több emberes eseményen a két éve gazdára váró Beni G., a mi harapós veterán gordon szetterünk. Nagyon szépen viselkedett, és bár mindenki tiszteletben is tartotta őt, valójában nem adott okot arra, hogy bárki féljen tőle. Büszkék vagyunk rá!



Beni G-n kívül gazdikeresési céllal kilátogatott még az uszkárosra nyírt Küllő, Szonár, Zomé, Monki mama, Bio Böbe, Picike, Lorzsi és Merre is, sajnos egyikük sem talált a szülinapi partin gazdira, de a keresés folytatódik, mi pedig tudjuk, hogy mindegyikükért el fog jönni az álomcsalád egyszer.



A héten egy védencünk költözött el a gondozásunkból: Kérdőjel számára németországi partnerszervezetünk, a Setterburg talált befogadó otthont, így ő már ott keresi végleges családját, nekünk pedig így tovább csökkent a létszámunk, ami ebben a túlterhelt időszakban nagyon sokat jelent.



Két védencünk gazdijelöltes lett: Alfonzót, a fekete keverék kant osztrák partnerszervezetünk, az AC Austria fogja gazdához adni 24-én Bécsben, Miskolci Bogit pedig igyekszünk mi eljuttatni hatvani gazdijelöltjéhez valamikor a közeljövőben.



Vizsla fajtamentő csoportunk igen aktív hetet tudhat maga mögött, az érkezők mellett szerencsére bőven akadtak olyan védenceink, akik látogatókat fogadtak, s szerencsére olyanok is, akik végleges családra találtak. A Muki-család két még gazdikereső babája Méltó és Macerás is velünk ünnepelték a Kertemben születésnapunkat. Macerásba testvére, Mezei családja azonnal beleszeretett, így mellettük, végleges gazdái oldalán folytatja tovább az életét. Méltónak sem kell már sokáig várnia, a jövő hét folyamán ő is végleges gazdához költözik.

mame.jpg

Valenta korábbi örökbefogadójától került vissza a gondozásunkba, rutin orvosi beavatkozás során eltávolították a fogköveit és a könnycsatornája kimosásra került, a jövő hét folyamán pedig gazdához költözik, reméljük ez alkalommal tényleg a véglegeshez.



Matifu egy vidéki gyepmesteri telepről került a gondozásunkba, ahol hosszú ideje várta már, hogy valaki beleszeressen, s hiába tettek meg érte mindent az önkéntesek, nehezen viselte a bezártságot. Az érkezését követően néhány nappal a hétvége folyamán már látogatókat fogadott, s úgy tűnik hamarosan révbe ér.



Valzsan érkezéskori rutin szívféreg tesztje pozitív lett, most azonban öt hónapnyi, az általunk alkalmazott lassabb, de biztonságosabb kezelés mellett negatív tesztet produkált! Nagy kő esett le a szívünkről, szerencsére az ivartalanítást is nagyon jól viselte, pár órával a műtét után már jött-ment, aktív volt, mintha mi sem történt volna.



Csodást és Csillagost, a két fiatal vizsla-labrador keverék kölyköt Káld közelében találták, azonosító chippel nem rendelkeztek, eredeti tulajdonosukat keressük, aki érvényes dokumentumokkal tudja igazolni tulajdonjogát.



Chilis Csoki korábbi tulajdonosától került a gondozásunkba, német vizslákra jellemzően nagy mozgásigényű és jó agyú kutya, olyan végleges családot keresünk számára, aki tisztában van a fajta igényeivel.



Móki nyakáról történő csomó eltávolító műtétje, és a lábadozás is sokkal komplikáltabb volt, mint arra eredetileg számítottunk, s hiába minden, a kötéseket is nehezen viselte, az evés és az ivás is nehezére esett a sokszor bedagadt szája miatt. Mostanra a kötést már elhagyhattuk, de nem csak ebben változott meg az élete, Móki végleges családra talált, ahol már nagyon várták őt!



A hétvége közeledtével Frigyes is gazdára talált, nagyon hosszú és boldog élete lesz gazdája oldalán.



Öcsi ideiglenes befogadói az örökbefogadása mellett döntöttek, így a héten hivatalosan is gazdis kutya lett, örökbefogadói a szívférgessége ellenére is szerették volna őt és tovább folytatják az általunk már megkezdett kezelését.



Sima Samu korábbi tulajdonosától került a gondozásunkba, fiatal, barátságos természetű kutya, akinek reméljük nem kell sokáig várnia majd egy végleges családra.



Félős Fannát öt napig tartó keresés és próbálkozás után sikerült megfogni Miskolcon, azonosító chippel nem rendelkezett, eredeti tulajdonosát keressük, aki érvényes dokumentumokkal tudja igazolni tulajdonjogát.



A német dog mentésnél a héten átesett az ivartalanításon Corvette, az egy éves gyönyörű luxusautónk, így már semmi nem tartaná vissza a gazdisodástól.


A héten végre Henrik is gazdához költözhetett, ahol már nagyon várta új családja.


A hetet végül egy örömteli hírrel zártuk, Ozmin gazdijelöltes lett! Reméljük minden jól alakul és hamarosan már a gazdis fotóit mutogathatjuk.


A tacskóknál az elmúlt hét csendesebben telt a megszokottnál.

Lime, a fiatal szálkás szőrű keverék kan már gazdijelöltes volt, de valami vírus bekavart a költözésbe, így amíg nem tisztázódott, hogy mi okozta a gondot, még a vendégszeretetünket élvezte. Szerencsére hamar rendeződött a dolog, így a hét elején elindultunk az új otthon felé, egy nagyon szép kertes házba költözött, ahol egy másik szálkás szőrű tacskó társ várta, a közelben hatalmas zöld terület van, így  nagy séták várnak rá naponta. Nagyon örülünk a szerencséjének, hiszen eddigi életében nem sok szeretetben volt része.



Attila, a tacskó keverék kan  talált kutya volt, végtelenül kedves és barátságos, de a nagyváros forgatagát nem tudta megszokni.
Nagyon sokáig nem volt rá érdeklődő, aztán eljött az ő ideje. Az elmúlt héten látogatót fogadott, a találka jól sikerült, így hétvégén kocsiba ülhetett befogadójával és Szeged felé vette az útját. A beilleszkedés tökéletesen sikerült és az iskola is megkezdődött számára.



A héten két egy éves szálkás szőrű kan érkezett a gondozásunkba. Alberto Hajdúböszörményből, Nicky gazdától érkezett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése