Mi történt 2014. első hetében?
Eltelt
az év, a héten átléptünk a 2014-es esztendőbe, s nekünk ez az átlépés
egy igazán remek hírrel indult, egy olyannal, amelyet el sem merünk
hinni, egy olyannal, amire annyi éven át vártunk. Zoé kutyánk, az
esélytelen csíkos, a mindenki kedvence bohóc és tank, a 2007. óta a
gondozásunkat élvező kutyalány gazdis kutya lett: ideiglenes befogadója
határozott úgy, hogy hogy megtartja, s Zoénak ez ellen semmi, de semmi
kifogása nincs, hiszen végtelenül boldog. Életében először van családja.
Persze nem mindenki
ilyen szerencsés, ott van pld. Floki, aki ugyancsak az ajkai gyepmesteri
telepről került hozzánk, mint Zoé. Ő ugyan nem annyira régen, "csak"
2010-ben, s azóta várakozik, s ami azt illeti, valószínűleg várakozni is
fog még egy jó darabig, talán örökre, merthogy ő nem az egyszerű
kategória, ha lakásban tartásról van szó. Nem törekszik a
szobatisztaságra, bár befogadóinál már megtanulta, ha olyanja van, akkor
pakol és rág, mint egy kölyök. Mégsem ezek miatt kellett elhagyni az
első, szerető családot, akiknél ideiglenes befogadottként elhelyezést
nyert, hanem azért, mert bántotta a cicákat, s erről egyáltalán nem
akart letenni. Szerencséjére találtunk neki másik átmeneti otthont egy
rutinos kutyás családnál, így nem kellett a kennelsorra visszakerülnie.
Érkeztek új védenceink
is, bár a 2014-es év is a csoport létszámának drasztikus leépítéséről
(természetesen örökbeadással, nem máshogy) és források felkutatásáról
fog szólni, hogy az esélytelen keverékek mancsát se kelljen elengednünk.
Az Illatos útról kettő kutyát hoztunk ki a héten az
Alap Tevékenységi Csoporthoz (összesen pedig négyet, hiszen további
kettő érkezett a tacskó fajtamentő részlegünkhöz is), tettük ezt
leginkább azért, hogy hely szabadulhasson fel a főváros gyepmesteri
telepén, ahová a szilveszteri kutyák akkora számban érkeztek be, hogy
csoda, hogy mindenkit el tudtak helyezni...
Dása, a beagle keverék már a fotón is levertnek,
bágyadtnak, depressziósnak tűnt, s sajnos az életben is pont ilyen,
ráadásul köhög, folyik az orra, amire most gyógyszert kell szednie. Az
emberek társaságát nem keresi, elvan a saját világában, a kutyaház
melegében. Innen kell majd őt talpra állítanunk, de hisszük, hogy
sok-sok szeretettel és odafigyeléssel ez menni fog.
A másik érkező nem
tervezetten jött, egyszerűen csak meg akartuk nézni, hogy mi a gond a
shih-tzu jellegű kutyával a telepen, aki érthetetlen okokból még mindig
benn várakozott. Nagyjából semmi, mert egy csóválós, barátságos, dumálós
szőrmók ugrott az ölünkbe, akit nem lehetett hátrahagyni, így most
Luláp néven nálunk várakozik. A szőrét nagyon rendbe kell majd tenni, de
ehhez először egy ideiglenes befogadót kell találnunk, ahová utána
költözhet.
Az ózdi gyepmesteri telepről
is vettünk át kutyát Tinky, a basset hound szuka személyében, aki egy
tünemény, s ha jól alakulnak a dolgok, akkor már van is gazdijelöltje,
ahová viszont addig nem költözhet, amíg nem erősödik meg, s nem esik át
az ivartalanításon.
Az egyik ideiglenes
befogadónkhoz költözött be egy kedves, de visszafogott, nagyon szép
küllemű cicalány, de nála a kutyák miatt nem maradhatott, így az egyik
cicás ideiglenes befogadónkhoz költözött. Azt már tudjuk, hogy Fentának
még sokat kell tanulnia, hogy igazi macska váljon belőle, mert most
egyelőre ölben ülni szeret leginkább, s dorombolni, a játékok, a macskás
renitenskedés egyáltalán nem érdekli.
A héten ivartalanítási
műtéteket is szerveztünk, hogy minél több kutyánk legyen kész az
örökbeadásra, s az időjárás is kedvező még, hiszen éjszaka sincsenek
fagyok, így a tölcséres, de kennelben élő védenceink is könnyebben
vészelhetik át a műtét utáni tíz napot, ami a varratszedésig el kell,
hogy teljen. Az egyik csapattag Görbicz, a mezőkövesdi kutyagyűjtő
nénitől érkezett, rendkívül félénk keverék szuka lett.
A másik ivartalanítódó
Megfogtam, a csodálatos, alapfokon képzett, iszonyatosan jó agyú, de
munkavonalas német juhász - belga juhász keverék kan volt. Ő olyan
gyorsan ébredt a műtét utáni ébresztés hatására, mintha soha nem lett
volna bódítva sem...
Úgy volt, hogy Odett, a
német juhász is az ivartalanítódók klubját erősíti majd, de ő sajnos
beteg lett, így nem jöhetett. A betegsége annyira megijesztett minket,
hogy volt nap, amikor két orvosnál is járt, hogy a reggeli diagnózis
után az esetleges idegen tárgyat is kizárjuk egy ultrahang vizsgálattal.
Simplon, a kopó keverék
is gazdára talált a héten, ideiglenes befogadója ismerőseihez került,
akik éppen egy ilyen habitusú, kedves kutyára vágytak.
Még az elmúlt évben nyertünk egy
lehetőséget a Veresi Kutyás Központba, hogy 2014. I. negyedévében
védenceink 15 kutyaúszást és 5 kozmetikát igénybe vehessenek. Igyekszünk
megszervezni kutyáink számára a fuvarokat, hogy minden alkalom
kihasználásra kerülhessen. Az első wellnessező páros Vigyori és Nyanyus
voltak.
Vigyori az uszodai szolgáltatásokat tesztelte, s meg
kell mondanunk, hogy kevés viccesebb jelenség van, mint Vigyori, ahogy
úszik. Kotor, mint egy rotor, közben majd megfullad, szörcsög, vizet
nyel, majd hatalmasakat böfög, elfárad, így meg kell pihentetni, de már
onnan is menne tovább. Vigyori egyszerűen egy vicc.
Nyanyus Vigyori
úszóleckéje közben a kozmetikában tartózkodott. Rasztái kibontásra
kerültek, a mancsa, feneke, arca elveszítette a felesleges szőröket,
majd fürdött egy nagyot, s szépen meg is szárították. Csodálatos,
hófehér hablabda lett belőle. A trimmelésével várni kell, mert a kinti
tartás mellett nem lett volna nagyon előremutató, ha leszedetjük róla a
szőrt, de ami késik, ugye...
A tacskó
fajtamentésnél ez a hét egyértelműen a keverékek hete volt, de továbbra
is úgy gondoljuk, hogy míg elsődlegesen a fajtatiszta egyedek mentését
vállaltuk magunkra, időközönként tacskó keverékeket is magunkhoz kell
vennünk, hiszen az ő létrejöttükben is közreműködött valamikor egy
tacskó...
Gazdája halála
miatt az utcára került Pláne, a hét éves tacskó-terrier keverék kan. A
korábban lakásban élő kutya egyik pillanatról a másikra elveszített
minden támpontot az életéből. Egy szomszéd beengedte a kertjébe, de nála
túl sokáig nem maradhatott, így a segítségünket kérte. Pláne a tárnoki
kennelsorunk lakója lett, s most reménykedünk abban, hogy valaki
beleszeret. Ideiglenes befogadót is keresünk számára. Pláne ezen a héten
át is esett az ivartalanításon, hogy semmi ne álljon útjában egy
esetleges gazdisodásnak.
Az Illatos úton is jártunk,
onnan kettő, tacskó ősökkel is rendelkező kutya kezdhetett új életet.
Lucy Ewing szintén hét év körüli, a gazdája halála miatt került az
Illatos útra - mintha csak Pláne története ismétlődne, ugye? - és ott
várakozott egy külső kennelben, ahol a kutyaházból nem nagyon dugta ki
az orrát, így sok esélyt nem adott arra, hogy valaki beleszeressen. Lucy
Ewing egy határozott, de kedves, alkalmazkodó, más kutyákkal
kompatibilis, szobatiszta és pórázképes hölgy, aki hálás már azért a
törődésért is, amit tőlünk kaphat, de szívesen elhagyná a kennelsort.
Nagyon kiszámítható, stabil kutya. Ideiglenes befogadót is keres.
Gidát már
örökbefogadták az Illatos útról, de már a szerződés aláírásának
másnapján vissza is vitték őt allergiára való hivatkozással. Tény, ami
tény: Gida sokszor az ember idegeire megy, hiszen egy fiatal, aktív,
hebrencs kutya, akinek még nagyon-nagyon sokat kell tanulnia a világról,
de jó agyú és ami szintén fontos, nagyon jólelkű kutya, így ez nem fog
számára problémát okozni, ebben egészen biztosak vagyunk. Ideiglenes
befogadót is keres.
Az egri állatvédők
kértek segítséget egy négy éves tacskó keverék szukának, Csóknak, akit
gazdái költözés miatt akartak elaltatni. Csók korábban benti kutya volt,
de gyors megoldásként nálunk csak a kennelsorra kerülhetett. Nagyon meg
volt illetődve az első pár napban, de mostanra szépen összeszedte
magát, s elkezdte élvezni az általunk biztosított körülményeket is.
Természetesen családban sokkal boldogabb lenne. Ideiglenes befogadót is
keres.
Kócián elhelyezését
szintén az egri állatvédők kérték, akiknél az eredeti gazda jelezte
leadási szándékát. A korábban kertben tartott kiskutya nagyon hamar
megszokta ideiglenes befogadóinál a benti létet, s hamar feltalálta
magát. Rengeteget kell még tanulnia, de erre minden lehetősége meg is
lesz majd.
Csúcsdísz, a deformált
lábú szálkás szőrű tacskó baba még mindig várja a tökéletes, fanatikusan
elkötelezett gazdit, aki egyelőre nem akar nagyon felbukkanni, viszont
mivel első befogadóinál tovább nem maradhatott, így egy másik segítőnk
vette őt magához átmenetileg.
A kennelsori csapatból a
héten ivartalanítódott az extra tündéri Udo Brinkmann tacskó keverék
sihederünk, aki végtelen kedvességével mindenkit levesz a lábáról.
Reméljük, hogy a gazdira sem kell túl sokáig várnia.
Kettő gazdisodásunk is
jutott erre a hétre, s bár ez nem kiemelkedően magas szám, de mi
nagyon-nagyon örülünk neki, mert két régóta gazdára váró kutyánk
kerülhetett szerető, új családba.
Csita, a félénk tacskó keverék lány már hónapokat
élt ideiglenes befogadóinál, de valami miatt nem akadt meg senkinek a
szeme sem rajta, pedig aki átlátott a félénkség álcáján, egy igazán
kedves, szerethető kis lényt talált. Csita számára az álomgazdit osztrák
partnerszervezetünk találta meg.
A másik szerencsés a
hónapokat a kennelsoron töltő, nem problémamentes, de nagyon nagy szívű
Twinbob volt, aki egy rövid egyeztetést követő látogatás eredményeként
hagyott el minket.
Amikor egy kutyát
ellenőrzött körülmények között örökbeadunk, mindig elmondjuk, hogy mire
kell számítani, mi az, amivel a leendő gazdinak meg kell tudnia küzdeni.
A kutyáink többsége nem élt még korábban lakásban, illetve még a
szobatiszta kutyáknál is időt vesz igénybe az új napirend elsajátítása,
hát még azoknál, akik a szobatisztaságot hírből sem ismerik. Ha valakire
korábban a nap 24 órájában figyeltek, az nehezen fogadja el, tanulja
meg, hogy néha egyedül is el kell lennie... Ramóna szeparációs szorongás
miatt érkezett vissza a gondozásunkba - azonnali hatállyal. Nem csinált
ő semmi rosszat, csak vágyott a szeretett gazdi után, kötődött. Most
egy kutyapanzióban gondolkodhat a kötődésről, illetve szerencsére
energiáit is levezetheti a jó társaságban. Ha valaki szeretné őt
örökbefogadni vagy ideiglenes befogadója lenne, ne habozzon...
Nem csak visszatérő,
hanem új kutyáink is lettek a héten. Silkát, az Érden talált, tetovált
vizsla nénit először ugyan csak a kennelsoron tudtuk elhelyezni, amikor
az átvételét szerveztük, de aztán pár nap múlva remek ideiglenes
befogadóhoz tehette át a székhelyét. Egyelőre az eredeti gazdáját
keressük, de a tetoválása alapján elért tenyésztő a jelenlegi gazdára
vonatkozóan nem tudott információval szolgálni, a kutyát visszakapni
pedig nem akarta. Ha nem lesz meg a kutyát elhagyó gazda, akkor új
otthont keresünk majd számára.
A másik érkező szintén
egy talált vizsla szuka, aki nálunk a Fruzsina nevet kapta. Ő egyből
ideiglenes befogadóhoz kerülhetett, s nála is az eredeti gazdát
kutatjuk, hiszen jó eséllyel a szilveszteri őrületben veszhetett el ez a
barátságos, kedves kutyalány.
Orwell mama, a
lábműtött öreg vizsla hölgy sikeres műtétjét követően elhagyhatta a
kórházat, s egy fizikoterápiával is foglalkozó ideiglenes befogadóhoz
költözhetett, ami a gyógyulását illetően extra nagy lehetőség és
segítség.
Hosszú-hosszú instabil,
betegséggel tarkított hónapok után Bulgur védencünk is átesett az
ivartalanításon, s így végre aláírhattuk a papírokat befogadójával, aki
már a kezdetek kezdetén tudta, hogy ő és Bulgur egy család, csak a kutya
rejtélyes problémái miatt elhalasztódott az örökbefogadási ceremónia.
Az esztergomi
gyepmesteri telepről mentett Eszterünk halaszthatatlanul átesett az
ivartalanításon, mert bár soványsága miatt még vártunk volna ezzel, de
nem várt módon egy halott magzat távozott belőle, amely egy elhalt
terhességre világított rá. Minden perc számított, szerencsére Eszter
szervezetében nem indultak meg negatív folyamatok, s a műtét után el is
kezdte összeszedni magát.
Ha egyébként
unatkoztunk volna, amit nem szoktunk, Patent kutyánk örvendeztetett még
meg minket egy orvoslátogatással, aki a kennel elhagyásakor mindig
arrogánsan beszólogat az ott lakóknak, de ez alkalommal sikerült Bunsen
pofájával összetalálkoztatnia az orrát. Nem tanult az esetből, a szokás
az szokás, amíg a kennelsor lakója, élvezettel hergeli a kennelben
lévőket elhaladtában.
A német dog fajtamentésnél ez a hét sem telt unalmasan.
Heti érkezőnk -
az év utolsó napján - Valerie, a nagyon félénk, fekete dog szuka. Az
utcán látták őt már napok óta, csak ült és várt. Lehet, hogy kocsiból
rakták őt ki, nem tudjuk. A kobakján egy elég csúnya seb van, a hátsó
combján egy óriási daganat. A szőre kopott, korpás, és persze elég
sovány is. Kedves, állatszerető emberek etették őt napokon át, és
megkerestek minket, hogy segítséget kérjenek tőlünk a kutya
elhelyezésében, hisz örökre nem maradhat az utcán. Főleg december 31-én,
amikor a petárdázás, durrogtatás még veszélyesebbé teszi az utcalétet.
Ahogy jelezték telefonon, hogy a kutyát sikerült megfogni, egy kedves segítőnk már indult is érte Jászkisérre.
Valerie egyenlőre Tárnokon kapott szállást. Bár nagyon félénk, de
rendkívül jóindulatú kutyus, és rendkívül hálás, hogy melegben lehet, a
napi háromszori etetéssel pedig az éhség sem kínozza már őt.
Egy
régebbi védencünk, Sting, sokat fejlődött mióta hozzánk került. Most
már pórázon is közlekedik, az autóba is beszáll. Emesének köszönjük,
hogy ennyit foglalkozott vele, hogy megtanította neki az alapokat, amik
nélkül szinte lehetetlen lenne gazdát keresni Stingnek.
Az oltásai rendben vannak, a héten pedig az ivartalanításon is túl van már. Már csak egy remek gazdit kell találnunk neki!
Érdeklődni róla a nemetdogsos@gmail.com e-mail címen lehet.
Múlt
héten érkezett óriásunk, Noé, olyan szerencsés, hogy máris ideiglenes
befogadóhoz költözhet opcióval. Ha rendben kijönnek egymással a család
másik kutyájával, Picivel, akkor nemsokára örökbefogadói szerződést
írhatunk alá. Hajrá Noé, csak okosan és ügyesen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése