Elmúlt egy év, de nem volt átmenet: máris itt az újabb. 2015-ben
sem fogunk hátradőlve unatkozni, sőt: ahogy a dolgok mostani állását
szemléljük, ez az év még több kihívással állít minket szembe, ezek közül
az egyik biztosan az lesz, hogy hogyan tudjuk gazdához adni a
szívférgesként diagnosztizált kutyáinkat. Mindenesetre aki szeretne
segíteni, s hozzájárulni állatvédő tevékenységünkhöz, most legalább
2.000 Ft elutalásával egy futrinkás határidőnaplóra jogosult. A
támogatói ajándékunk A5-ös méretű és igényes. Ha utaltál, s szeretnél
egy ilyet, írj az info@futrinkautca.hu e-mail címre.
Az
Illatos útról kettő tacskó keverék kan került a gondozásunkba, mintegy
év végi mentési lezárásként. Kesudió egy tündéri, barátságos,
mindenkivel kedves, megfelelni akaró mini-jegesmedve, őt bárki mellé
nyugodt szívvel ajánljuk, illetve ideiglenes befogadót is keres, mert
most a kennelsor lakója.
Kapribogyó
már nehezebb eset, ő teljesen instabil egyelőre. Öreg néni szeretett
kutyájaként került a telepre, onnan pedig hozzánk, de a hirtelen
mozdulatokra, veszélyként detektált dolgokra kitámad, így akár az embert
is megharaphatja, emiatt idős emberek vagy gyerekek mellé nem
örökbefogadható, csak elkötelezett és nagyon rutinos gazdi jöhet
esetében szóba. Tekintettel arra, hogy korábban lakásban élt, szeretne
mielőbb legalább egy ideiglenes befogadót magának. Őt sajnos örökbeadni
is nehezebb lesz.
Petúrt
Sóskút mellett találták, de több, mint két hét alatt nem került elő az
eredeti gazdája, így a gondozásunkba került. Szerencsére rutinos
ideiglenes befogadóhoz, mert amellett, hogy mindenre képes felmászni,
valami lehet a gerincével: a farka ernyedten lóg, a széklet- és
vizeletürítése pedig nem tökéletesen akaratlagos. A kivizsgálásra
megkezdődött, jelentkezünk majd a hírekkel.
Fikcót
a gazdája adta a gondozásunkba olyan szőrrel, hogy azon még egy sokat
látott tacskómentő is meglepődik, így az érkezése után nem sokkal egy
kozmetikát is szerveztünk számára, mert az a szőr biztosan meleg volt,
de legalább ugyanannyira kényelmetlen is számára.
Derricket,
a nyolc hét körüli rövid szőrű tacskó babát egy vidéki településen
találták Karácsonykor, de az eredeti, a tulajdonjogát hitelt érdemlően
igazolni tudó gazda nem jelentkezett, így került át hozzánk egy
oltatlan, chipezetlen, s így valószínűleg parazitamentesítés
szempontjából is érintetlen kölyök kutya - erre az is bizonyíték, hogy
érkezését követően fülrühvel kellett őt kezelnünk.
Yukka,
a szálkás szőrű tacskó szuka korábban került hozzánk, de már annyira
utolsó idős vemhesen, hogy az ivartalanítása gyakorlatilag azonos lett
volna egy császármetszéssel, a babák már mind-mind kifejlett, életre
készek... Nehéz volt a döntés, mert normál esetben egy állatvédő számára
ez fekete-fehér, amíg nem születtek meg, addig nem maradhatnak életben,
amint kibújtak, onnantól viszont jogot szereznek egy jobb, egy
felelősségteljesebb életre. Yukka esetében úgy döntöttünk, hogy mivel
"majdnem azonnal" szülés volt várható, megmarad a kiscsalád. Nyolcan
lettek: öt kislány és három fiú, akiknek már most keressük a gazdikat,
hogy életük nyolcadik hetében a legtöbbjük már az új, végleges
családjában folytathassa.
Három
gazdisodó is jutott a tacskó csoportnál erre a hétre. Kevlár
Kecskemétre költözött, hogy egy család második kutyájaként folytassa az
életét. A sors fintora, hogy a vele együtt a gondozásunkba került Karbon
eközben újra a gondozásunkban van újra...
Szintén
gazdis lett Csinszka, akire még vár majd egy komolyabb műtét a hátsó
lábai túlzott mértékű görbületei miatt, de ezt már az új gazdik
vállalták.
Szintén
kirepült Méz, akit lányával együtt csontsoványra fogyva találtak egy
noszlopi erdőben. Méz szépen megerősödött, így már nem volt akadálya,
hogy minden szükséges beavatkozáson átessen, mint ahogy a lánya, Zserba
is kész lenne gazdisodni, de érte sajnos nincs nagy tolakodás.
A gazdis Méz |
A várakozó Zserba |
Az
esélytelenjeink csoportjában Pejva volt az egyetlen, akivel a heti
beszámoló szempontjából megjegyzendő dolog történt, ő ugyanis átesett az
ivartalanításon, így már oltva, chipezve és ivartalanítva várja, hogy
legalább egy ideiglenes befogadó jelentkezzen érte. Pejva más kutyákkal
nem jön ki, így csak egyedüli kutyának mehet.
A
magyar vizsla fajtamentő szervezeti résznél sem volt pihenő. Topi
kobzás után került egy másik szervezethez, mi tőlük vettük át, s
sikerült ideiglenes befogadónál elhelyeznünk, de szeretne magának egy
végleges gazdit is. Mielőbb.
Berkát
szilveszterkor találták, egyelőre az eredeti gazdáját keressük, aki nem
tudjuk, mivel tudná igazolni, hogy az övé a kutya, mert chip nem volt
benne... (Már egy jó ideje kötelező, egyszerűen hihetetlen, hogy még
mindig ennyi a chip nélküli kutya.) Berkát a kennelsoron helyeztük el,
de mivel emlőgyulladása van, s ez fokozottabb odafigyelést igényel, így
ideiglenes befogadóhoz költözhetett.
Mandi
csont és bőr, a fülei sebesek. Így érkezett a gazdájától hozzánk, aki
belátta, hogy nem tud számára megfelelő körülményeket biztosítani. Mandi
kapott finom meleg ruhát, naponta többszöri élelmet, s még Demény is
megemlékezett róla, egészen pontosan Judit, Demény gazdája.
Sajnos
egy korábban örökbeadott védencünket is vissza kellett vennünk.
Shakira, a középkorú magyar vizsla szuka így újra gazdikereső, akár már
holnap beköltözne szerető új otthonába, ahol az örökre tényleg örökre
szól.
A
német dogoknál a héten nem volt túl nagy sürgés-forgás. Egy korábbi
közvetített gazdikeresőnk, Igor sorsa megoldódott, sikerült családon
belül elhelyezni őt. Reméljük jól átgondolt döntés született, és minden
rendben lesz Igorral.
A kis Róza megkapta második kombinált oltását is, és több érdeklődő is van rá. Szépen haladunk az egyeztetésekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése