Az év utolsó hetében az emberek többsége szabadságon volt, pihent,
feltöltődött. Reméljük, hogy ezt tették támogatóink, segítőink is,
hiszen mindenkinek fontos, hogy valamikor feltöltődjön. Bár mi is
igyekeztünk pihenni, de azért akadtak megoldandó feladatok ezen a héten
is.
A magyar vizsla
fajtamentéstől gazdához költözött Lile, amin talán annyira nem lepődünk
meg, hiszen egy fiatal, barátságos, de élénk vizsla lányról van szó.
Reméljük, hogy hosszú és boldog élet vár rá új gazdái oldalán.
Egy új kutyánk is
befutott az év utolsó napjaiban Oakley, a német vizsla kan személyében,
aki gazdától érkezett, és aki tele van energiával, így mindenképpen egy
aktív, sokat mozgó család lenne ideális számára. Addig is várja a
sétáltatókat a tárnoki kennelsoron, s esetében kifejezetten kérnénk,
hogy sokan és hosszú időre akarják őt sétálni vinni, hogy sikerüljön
lefárasztanunk.
Esélytelen
keverékeink csapata egy út szélen kitett staffordshire terrier keverék
szukával, Pejvával bővült, akit nem lett volna szívünk ott hagyni a
hidegben, kiszolgáltatottan. Az egri állatvédők segítettek a
begyűjtésében, illetve a karanténja szervezésében, amit nagyon
köszönünk. Pejva két hét múlva költözhet majd a kennelsorunkra, vagy ha
sikerülne találni számára, akkor ideiglenes befogadóhoz.
A
tacskó fajtamentésünk éppen Egerből vett át két, régebb óta beragadt
tacskó keveréket, hogy a folyamatosan helyhiánnyal küzdő helyi menhelyen
segítsen egy kicsit. Chicago egy fiatal-felnőtt, félénk, de végtelenül
kedves, aktív kis bohóc, aki egy türelmes, de sokat kiránduló családban
érezné jól magát. Bár úgy volt, hogy Chicago a kennelsorra kerül, de a
fuvarjában segítő önkénteseink ideiglenesen magukhoz vitték. Chicago
gazdát keres, reméljük, hogy hamar rá is talál az igazi.
Fico
több, mint egy évet lehúzott az egri menhelyen. Az aprócska, nagyon
kedves tacskó keveréken senkinek nem akadt meg a szeme, de mi hiszünk
abban, hogy valahol az ő gazdája is ott van, csak rá kell bukkannunk.
Fico a kennelsoron indította futrinkás pályafutását.
Az
Illatos útról, mivel onnan nagy állatvédő szervezetek és külföldi
csoportok is rendszeresen mentenek, mi már egyre ritkábban hozunk el
kutyát, hiszen az ott lévő ebek a legkevésbé vannak ránk szorulva, s
mivel fajtamentőként sem élvezünk elsőbbséget egy-egy fajtatiszta kutya
esetében, csak ha valami komoly gond van velük vagy egymillió évesek,
így igyekszünk a kevésbé ismert helyekről mentünk. De ez alkalommal
kivételt tettünk, s két kutya is szabadulhatott - bár csak egyet
terveztünk.
Kapribogyót idős gazdája adta le a
telepen, s a középkorú tacskó keverék kan nem dolgozta fel a változást,
magába fordult. A bizonytalan, kapkodós kutya feloldódása nem öt perc
lesz, de reméljük, hogy sikerrel járunk. Addig is legalább egy türelmes
és elkötelezett ideiglenes befogadót szeretnénk felkutatni számára, mert
a kennelben nagyon fázik, valószínűleg korábban lakáskutya volt.
Kesudiót
nem terveztük, de ő meggyőzte a fuvaros segítőinket, hogy ki akarják
hozni. Kesudió egy igazán elragadó egyéniség, nyitott és mindenkivel
barátságos, reméljük, hogy hamar gazdára is talál.
Méz,
az erdőben csontsoványan talált tacskó szuka átesett az
ivartalanításon, s hamarosan már gazdihoz is költözhet, hiszen nagyon
várják.
Munkára jelentkezett egy család,
akik azonnal útra is keltek, hogy megismerkedhessenek vele. Tették ezt
úgy, hogy a kutya Csömör mellett, a gazdik pedig Tárnokon voltak, és
autóval nem rendelkeztek. Az, ha valaki ennyire akar egy kutyát, soha
nem jelenthet rosszat. Visszafelé már autóval mentek (az ellenőrzés
miatt meg kellett szerveznünk), s ott volt velük a gazdis Munka is.
Német
dog fajtamentésünkhöz egy korosabb, rendkívül elhanyagolt szuka
érkezett, F. Bella, akit láncon tartottak, nem volt kutyaháza sem, s nem
kapott enni sem minden nap. Ez sajnos meg is látszik rajta, mert nagyon
sovány. Szeretnénk számára egy elkötelezett ideiglenes befogadót
találni, ahol bemehetne a házba, s ahol egy kicsit össze tudná magát
szedni a melegben, nyugalomban, amiben valószínűleg életében nem volt
még része.
Ezzel
a héttel le is zárult 2014. Hihetetlen, de tényleg eltelt egy újabb év,
s mi többszáz kutyát mutattunk be heti beszámolóinkban, oldalainkon:
mindazokat, akiknek segítettünk. Szeretnénk ezt folytatni 2015-ben is,
ehhez kérjük minden kedves segítőnk, támogatónk megtisztelő figyelmét a
jövőben is. Boldog új esztendőt mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése