Az
örökösödés érdekes jogi és morális kérdés, egy-egy örökhagyó
hagyatékának kezelése sokat elárul a családi viszonyokról, a belső
hálóról, de az érzelmi és erkölcsi minőségeket is feltárja. Az
örökösöket általában a bevételt jelentő dolgok érdeklik, amivel a nyűg
van, mint egy az örökhagyó után maradt házikedvenc, na, az már aztán
nem... Rendszeresen kerülnek hozzánk "nem kellő örökségek", mi pedig
amellett, hogy igyekszünk számukra a lehető legjobb megoldást
felkutatni, szomorúak is vagyunk, mert úgy gondoljuk, hogyha valaki
annyira közelinek érezte magát az elhunythoz, hogy a házát, kocsiját,
megtakarított pénzét vagy egyebét átvegye, akkor annyival tartozna is
neki, hogy az általa szeretett, gondozott kutyát, macskát vagy egyéb
háziállatot is magához fogadja vagy legalább ő próbálja meg végleges
gazdához adni, s addig állja a költségeit... Csöpike néni gazdája is
meghalt, s az örökösök kitűzték az altatás napját - persze ezt az
információt az internet közösségével is megosztva. Így került hozzánk
rohamszervezéssel ez a tizentúli tacskó keverék szuka, akiből... Akiből
egy elszáradt magzatzsinór lógott. Kiderült, hogy Csöpikébe szó szerint
beleszorult egy kölyök, s az egész méhe egy oszló-felgázosodott halott
kölyöktemetővé vált... Megoperáltattuk, de sajnos a műtétet nem élte
túl... Elkéstünk.
Csöpike
gyors érkezése és halála eléggé rányomta a hangulatát a tacskó
fajtamentés ügyeit koordinálni igyekvő maroknyi csapatra, de az élet nem
állhatott meg, s igazán jó dolgok is történtek a védenceink körül.
Ilyennek tekintjük a babakora óta nálunk nevelkedő Buxa gazdira
találását, melyet az ivartalanítási műtét előzött meg. Buxa volt az
utolsó Medve-lány, akinek még végleges otthont kerestünk, s most végre
sikerült.
Szintén
gazdára lelt Gésa, a majdnem teljesen vak hosszú szőrű tacskó szukánk,
akinek szemszárazság probléma miatt csökken jelentősen a látása. Nagyon
jó helyre került, s ideiglenes befogadója a jövőben is rajta tartja a
szemét, hogy minden rendben menjen, s segíti Gésa beszokását az új
helyen tanácsaival.
Hónapokat
élt a kisvárdai menhelyen, de nem kellett senkinek, majd hozzánk
került, s a kennelsort hamarosan ideiglenes befogadóra cserélte. A héten
egy újabb cserét hajtott végre Smink, a tacskó keverék szuka, mert
ideiglenes befogadója jelezte, hogy ő szeretné örökre megosztani ezzel a
tüneményes kutyával az életét, s terveivel ellentétben - ugye, ugye a
következetesség hiánya hová vezet? - az ágyát is.
Szintén
hosszú időt, több, mint egy évet várt egy vidéki menhelyen Fico, a
szálkás szőrű tacskó keverék kan, de nálunk szerencsére hamar rátalált a
boldogság. Ő is ideiglenes befogadóját nyerte meg magának annyira, hogy
a további hirdetésére már nincs is szükség: marad.
Derrick
babát december 24-én találták egy vidéki településen, de az eredeti
gazda akkor nem került elő, így a gondozásunkba adták. Derricknek sem
chipje, sem egyebe nem volt, de felbukkant valaki, aki közvetítőin
keresztül megpróbálta visszakapni az "elkódorgott" kiskutyát. Mivel a
tulajdonjogot semmi nem tudta igazolni, s Derricknek nem hogy chipje, de
oltása sem volt, voltak viszont fülatkái, így nem tekintettük úgy, hogy
a tulajdonosa ismert. Ezen a héten viszont azzá vált, mert egy nagyon
kedves gazdihoz költözhetett.
Több
ivartalanítási beavatkozásra is sor került a héten. Kapribogyó, az
Illatos útról mentett tacskó keverék kant is megoperáltattuk, illetve
neki leszedésre került a fogköve is. Sajnos ő továbbra is instabil
lelkileg, van, akikkel jól kijön, s van, akiket egyszerűen nem fogad el,
akár haraphat is. Számára egy elkötelezett, türelmes és rutinos gazdát
kellene találnunk.
Kesudió
együtt hagyta el az Illatos utat Kapribogyóval, s az ivartalanítási
műtétre is együtt mentek. Az, hogy mindketten áteshettek rajta egyben
azt is jelenti, hogy negatív lett a szívféreg-tesztjük, ami szuper hír.
Fikco
szintén ivartalanítódott, de mivel tudtuk, hogy ő utána egyből
ideiglenes befogadóhoz költözhet, így a műtét előtti napra megszerveztük
a kozmetikáját, ahol eltávolították a hatalmas raszta-subáját, s egy
csinos, már külső jegyeiben is szálkás szőrű tacskónak tekinthető
kutyává válhatott.
A
héten nem Csöpike néni volt az egyetlen veterán, aki a gondozásunkba
került, gazdától érkezett Szofi és Fruzsi. Egészen pontosan gazdájuk
halála után magukra maradtak egy vidéki háznál, de már megvolt az
időpontjuk, hogy leadják őket a helyi gyepmesteri telepre. Fruzsi 10,
Szofi 9 éves, jelenleg a kennelsorunk lakói, de szeretnénk számukra
legalább ideiglenes befogadókat találni - akár együtt, akár külön.
A
magyar vizsla fajtamentés erős második hetet tudhat maga mögött, s bár
gazdához is költözött kutya, de ez a hét az érkezésekről szólt
elsődlegesen.
Elsőként
Pongrax érkezett meg hozzánk, aki egy gyönyörű 10 hónapos német vizsla
kan. Gazdája belátta, hogy nincs kellő ideije, hogy lemozgassa. Fiatal,
okos, ragaszkodó kutya, de mindenképp a német vizsla fajtát ismerő rutinos gazdit keres, aki biztosítja számára napi ruténként a hatalmas sétát.
Anka
a 1,5 év körüli német vizsla szuka egy igazi nagy utazó. Rutinos régi
segítőnk kért hozzá segítséget és nem tudtunk nemet mondani, így Anka a
nagyváradi menhelyről került gondozásunkba. Jelenleg elég csúnya
gégegyulladással küzd,de már melegben ideiglenes befogadónál saját kanapén gyógyulhat.
Deres a majdnem 1 éves energiabomba magyar vizsla fiú a győri menhelyről került hozzánk, ahová korábban gazdája adta le. Deres egyenlőre túl sok energiával és kevés neveléssel rendelkezik, de gyorsan tanul így bízunk benne, hogy ivartalanítás után hamar egy következetes és kitartó gazdihoz költözhet.
Végül de nem utolsó sorban hétvégén megérkezett Müti is a 3 év körüli magyar vizsla lány. Családja költözni kényszerült és már nem tudták tovább felelősen vállalni Müti gondozását ezért segítségünket kérték. Egyenlőre kicsit félénk és bizonytalan és férfiaktól tart, de idővel biztosan fel fog oldódni.
A héten több orvosi kört is sikerült lebonyolítanunk segítőink közbenjárásával. Pásztor bácsi életkora miatt először alapos kivizsgáláson és szívféreg teszten esett át és mivel minden eredménye negatív lett, az ivartalanítás sem maradt el.
A másik veterán úriemberünk Alex apó a héten szívultrahangon járt, mivel az életkora miatt nála sem merünk e nélkül az ivartalanításnak neki menni, de szerencsére nincs a szívével probléma ezért jövő héten már az ő műtétjének sincs akadálya.
Szerencsére a héten három védencünk gazdisodásának is örülhettünk.
Fender
alig 2 hónapnyi tárnoki lét után a héten ivartalanítódott és gazdihoz
költözött. Kertes házba, egy vizsla lány társa lesz, ahol közösen
bitorolhatják a kanapét a nappaliban.
Lukrécia a Kisvárdáról átvett törékeny fekete vizsla keverék lány is nagyon gyorsan megtalálta az igazi családját Nagyvárosi lány lett belőle egy olyan családnál, ahol biztosítva van számára a napi séta és simogatás minden mennyiségben.
A héten Oakley a fekete vizsla keverék fiú is elhagyhatta Tárnokot és opciós ideiglenes befogadóhoz költözött egy cica és lovak mellé. Hasmenése miatt ő nem mehetett még egyenlőre ivartalanításra, de amint jobban lesz bepótoljuk.
Az esélyteleneket mentő csoportunk sem unatkozott a héten, mert több új védenccel is gyarapodtunk - ez nagyjából meg is határozza a 2015. évi állományt, hiszen igyekszünk úgy választani, hogy tényleg egy-egy igazán esélytelennek nyújtsunk segítő kezet.
Vakolat
a kisvárdai menhely lakója volt. A fiatal-felnőtt, kis-közepes keverék
kan nagyon barátságos és kedves, de sajnos teljesen vak. Még ugyan
hátravan egy szemészorvosi vizsgálata, de nem nagyon hiszünk abban, hogy
ez az állapot változtatható. Szeretnénk viszont legalább egy ideiglenes
befogadót keresni számára, mert jelenleg a kennelsor lakója.
Bangócs szintén a kisvárdai menhelyről érkezett, ahol a kutyákkal való negatív viszonya miatt a láncosok csoportját gazdagította. Bangócs emberekkel nagyon kedves, de más kutya mellett nem tartható angol buldog keverék szuka, akit keveréksége ellenére is valószínűsíthetően szaporítós kutyaként használhattak. Ő is a kennelsoron nyert elhelyezést, de számára is szeretnénk legalább egy ideiglenes befogadót felkutatni, mert a rövid szőre miatt nagyon-nagyon fázik.
Whiskey
még nincs fél éves, de máris segítségre szorult. Ez a kicsinyke keverék
most ideiglenes befogadónál várja, hogy valaki visszavonhatatlanul
beleszeressen. A gazdához költözés előtt még biztosan vár rá egy
ivartalanítás, de ettől még lehet jelentkezni érte. Ő már költözne
nagyon.
Toldi, a fiatal-felnőtt ír szetter keverék kan a kisújszállási gyepmesteri telepről érkezett, hogy szabadulhasson fel ott hely a beérkező új kutyák számára. Az oltási előkészületeiben a helyi állatvédők segítettek, amit nagyon-nagyon köszönünk. Toldi jelenleg tárnoki kennelsorunk lakója.
Pejva, az út mellett kitett staffordshire terrier keverék szuka eddig az egri állatvédők gondoskodását élvezte, de a héten átköltözött a kennelsorunkra, s mostantól itt várja a sétáltatókat, érdeklődőket. Pejva emberekkel végtelenül kedves, de más kutyákkal egyáltalán nem jön ki. A közömbösítését, hogy legalább a séták során nem akarjon más kutyába belekötni, megkezdtük, de fajtához értő gazdit keresünk számára.
Állatorvosi beavatkozások tekintetében sem volt eseménymentes ez a hét, hiszen Floki bácsi ezen a héten operálódott: levételre került a fejéről a cipónyi daganat, illetve egy másik az arcáról. A műtét jól sikerült, Floki is szépen ébredt, mi pedig a szövettanra várunk.
Gipszet, a fiatal-felnőtt kutyafiút neurológushoz vittük, ahol kiderült, hogy a lába csak úgy menthető meg, ha vagy egy kisebb esélyű műtéten esik át, ahol kimerevítik az ízületet vagy beszerzünk számára egy speciális eszközt, amit rendszeresen visel... Mi szeretnénk neki mindent megadni, de ehhez találnunk kell egy elkötelezett befogadót... Tényleg nagyon fontos lenne.
Az, hogy az élet tartogat meglepetéseket: közhely. De ettől még nagyon is igaz. A héten osztrák partnerszervezetünk jelezte, hogy Roni bácsi, a 14 éves cocker kan számára van egy álom-álomcsaládja, így a mi kis veteránunk összecsomagolt, s egy új életet kezdett a szomszédos Ausztriában.
Ezen a héten a német dogoknál nem volt látványos változás, de a háttérben azért folyik a munka.
Róza oltási programja folytatódik - közben érdeklődőket is fogad.
Bella szépen kezdi összeszedni magát, testileg, lelkileg is. Sokkal magabiztosabban közlekedik a kifutón. Igazán kedves, nyugodt kutya. Ő is megkapta ismétlő kombinált oltását.
A hideg beálltával dogjaink pulcsis időszakra álltak be...milyen szépek így is, igaz?
Bár a nagy hidegben talán nehezebb kimozdulni otthonról, de mi ilyenkor is minden nap várjuk a sétáltatókat a tárnoki kennelsoron minden nap 10 és 16 óra között. Látogassatok ki hozzánk!
info@futrinkautca.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése