2016. február 2., kedd

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 3. héten?

Esélytelenjeink csoportja a karácsonyi időszakban gondozásba vett egy kutyacsaládot, akik a nagy hidegekben is fedél nélkül kellett, hogy meghúzzák magukat, mamájuk pedig láncra kötve élt. A kis család életesélyei nem voltak túl magasak az érkezésükkor, aggódtunk is, hogy későn érkeztünk, de szerencsére egy kis rásegítéssel minden kölyök életben maradt, és most már szépen mindenki meg is találja a végleges családját. A héten is volt az alomból gazdisodás. Végre kirepült az első kislány, Kaland, aki egy fiatal pár egyetlen kutyájaként fog élni ezután.


Kőris is gazdára talált végre, őt is egy szerető család várta, akik nem csak a kutya örökbefogadását, hanem az ezzel járó gondokat és kötelezettségeket is vállalták. Minden kölyök kutya örökbefogadónknak folytatnia kell az oltási programot, illetve gondoskodnia kell arról, hogy a kiskutya 10 hónapos kora körül átessen az ivartalanításon.

koris01.jpg

Még ketten maradtak az alomból, akik gazdára várnak, Kuckóra szerencsére több érdeklődő is van, de sajnos a fekete keverék lányka, Krampusz, egyelőre senkinek sem rabolta el a szívét, még a leghalványabb érdeklődő sem akadt, aki róla szeretett volna megtudni bármit is. Persze, tudjuk, hogy a fekete kutyákon egyfajta átok ül, ami az örökbeadhatóságot illeti, de azért reménykedünk, hogy a fokozott hirdetéssel sikerül Krampusz számára még ebben az érzékeny életkorban megtalálni a végleges otthont.

 krampusz-kucko1.jpg

A Karácsony család nem csak örökbeadásokkal, hanem szétválasztással is szembesült a héten. Linda, a mamakutya már nehezen viselte a megnőtt kölyköket, s egyre szigorúbban adta tudtukra, hogy mit szabad és mit nem. Tartottunk tőle, hogy kárt tesz valamelyik kicsiben, így Linda átköltözött a tárnoki kennelsorra, ott várja a végleges gazdit, de addig is a sétáltatóknak is nagyon örül.

linda_1.jpg

A sihederség - értve ez alatt a kutyák 5-8 hónapos korát - szintén visszaveti az érdeklődőket valami miatt, aki kölyköt szeretne, annak ezek a kutyák már nem elég fiatalok, aki felnőttet venne maga mellé, neki viszont még túlságosan is azok, akikkel sokat kell foglalkozni, s akik, mivel nem családban, hanem jellemzően egy állatvédő szervezet gondozásában vagy egyéb helyen nőttek fel, szocializációs hiányosságokkal küzdenek. Na, a viselkedésén van még mit javítania Liktornak és Luttornak is, a két tacskó-terrier keverék kamaszunknak is, de a héten, hogy ne kezdjenek a hiearchia csúcsára törni, átestek az ivartalanításon. Így ők most már teljesen készek, hogy úgy mondjuk, tehát már "csak" az a bizonyos gazdi kellene, hogy felbukkanjon.


 Felnőtt kutyáink közül, ugyan még nem gazdához, de opciós ideiglenes befogadóhoz költözött Mackótestvér, a fiatal jack russel kan. Egy másik terrier lesz a társa. Reméljük, hogy minden jól alakul vele, s hamarosan már a gazdisodásáról adhatunk hírt.

 macko_006.jpg

A tacskó fajtamentés az egyensúlyban maradást gyakorolta a héten. Nagyon fontos, hogy a decemberi időszakban belassult örökbeadások, illetve megemelkedett érkezési számok hatására megnövekedett átlagos állományi létszámot legalább szinten tartsuk, hiszen a koordinációt, levelezést, ügyek intézését mind-mind a normál, civil munkánk mellett végezzük, így viszont egyértelműen létezik egy létszámkorlát, amely felett nem tudunk a megfelelő hatékonysággal gondoskodni védenceinkről. Szóval fontos. Persze nem mindig sikerül az egyensúlyozás, de a célok adottak.

Kezdjük is rögtön a gazdisokkal a sort. Sade, a tenyésztőtől átvett fekete-tiger színű törpe tacskó egy korábbi örökbefogadónknál találta meg végleges otthonát. 

sade3.jpg

Black King, a hosszú szőrű törpe tacskó kan is gazdára talált, innentől Budapest XI. kerületében él majd. Nagyon sokat kell még a világról tanulnia, de ezt az új otthonában lesz is alkalma megtenni.

 black_003.jpg

Elegant, a nagyon félős, de nagyon szép küllemű törpe tacskó kan is új otthonra lelt, egészen Németországból vonatoztak el hozzá látogatni, majd oldották meg a hazavitelét. Nagyon drukkolunk, hogy minden rendben legyen vele, hiszen ő volt a mostani csapatból az egyik legkevésbé egyszerű kutyánk. 

ele.jpg

Sneci a múlt héten fotózáson járt, a szép képek pedig meghozták számára a lehetőséget, egy nagyon szimpatikus fiatal pár látogatta, majd a hétvégén át is költözött hozzájuk. Sneci a korára való tekintettel a kölykökre előírt örökbeadási rend szerint kezdhetett új életet. 
 sneci01.jpg

Sunshine szívféreg-tesztje szerencsére negatív lett, s mivel most már a tüzelésen is túl van, a jövő héten áteshet az ivartalanításon, utána pedig ő is végleges gazdis kutyának mondhatja magát. Ugyan ő nagyon messzire nem költözik, mert ideiglenes befogadója, aki egyben korábbi örökbefogadónk is, tartja meg két ex-futrinkás és egy máshonnan származó fekete-cser, rövid szőrű tacskó szukája mellett.

 sunshine-saphire.jpg

Az ünnepek alatt találták Debrecenben Attilát, a szálkás szőrű tacskó keverék kant, aki a héten a gondozásunkba került. Jelenleg ideiglenes befogadónál várja, hogy számára is megtaláljuk a végleges otthonát, am reményeink szerint nem kellene, hogy túlságosan bonyolult legyen, mert Attila egy nagyon jó idegrendszerű, kedves kutya.

 erkezo.jpg

Csillagszóró és kölyke, Üveggolyó egy nagyon szegény családnál éltek, tőlük kellett gondozásba venni őket, mert már nem tudtak a kutyák megfelelő ellátásáról gondoskodni. Ez alatt nem is értjük pontosan, hogy mit érthettek, mert a kutyák kinn, a ház körül éltek, a házat pedig nem vette körbe kerítés sem. Ott húzták meg magukat, ahol kuckót találtak. Mivel Csillagszóró talált kutyaként csapódott hozzájuk, így ha valaki Székesfehérvár környékén elveszített egy hasonló kutyát kb. egy fél éve, nyugodtan jelentkezhet. Üveggolyó kb. 4-5 hónapos, nagyobb lesz, mint egy tacskó, de nagyon helyes kiskutya, természetesen ő is szerető gazdára vár.

 uveggolyo-csillagszoro_001.jpg

A német dogoknál sajnos rosszul végződött a hét. Pénteken még boldogan adtuk hírül Morton Báró gazdisodását, de vasárnapra már vissza is költözött a kennelsorra. Eddig is megkaptuk, hogy túl sok kérdést teszünk fel az érdeklődőknek...de úgy látszik még ez is kevés. Morton tehát várja szerető, VÉGLEGES családját!

Morton Báró

Vizsla fajtamentő csoportunknál a hét legfontosabb eseményei egyértelműen a gazdára találások voltak, több hányattatott sorsú védencünk is családba költözhetett.


Nemrég örömmel adtuk hírül, hogy Gordon végleges gazdára talált. Boldogságunk azonban nem tartott sokáig, erős szeparációs szorongása miatt visszakerült a gondozásunkba. Pontosabban egykori ideiglenes befogadóihoz, akik úgy határoztak, hogy szeretnék a családjukban tudni, véglegesen! Már az örökbefogadási szerződést is aláírtuk! Ideiglenes befogadókként is eljátszottak a gondolattal, hogy örökbefogadják őt, de akkor azért döntöttek az elengedése mellett, hogy a későbbiekben is tovább segíthessék a tevékenységünket. Gordon sorsa azonban másképp alakult, de ennél jobban nem is alakulhatott volna! Remekül érzi magát, és családja továbbra is segíti a munkánkat, hiszen most is állomásozik náluk ideiglenesen egy védencünk.

 indexfsf.jpg
Zémona erős szeparációs szorongása miatt egy sikertelen gazdisodást követően visszakerült a gondozásunkba, ezután hosszú ideig egyáltalán nem volt rá érdeklődés. Egészen mostanáig! Zémona a héten szerető családba költözhetett!

12508685_1107424102610101_1655544891878741214_n.jpg
A T-alom első gazdisodó babája Tabita, akit gazdái már nagyon vártak, érkezésére összegyűltek a családtagok, mindenki kíváncsi volt a kis jövevényre.

12576115_1125603244117092_721974740_n.jpg

Persze a hét nem múlhatott el érkezők nélkül sem, Peták idős tulajdonosai elhunytak, egyedül maradt a kertben, a család kérte a segítségünket az elhelyezésében. Eddigi életében nem járt a kerten kívül, de nagyon érdeklődő és pozitív személyiség a tapasztalataink alapján. Átmenetileg a bérelt kennelsoron került elhelyezésre.

 12507170_958733754202975_4002924185842656989_n.jpg

Lady baba az egyeki gyepmesteri telepre került be, miután gazdája elhunyt. Nem érti még, hogy mi történik körülötte, nagyon félős természetű. Minden új számára, ahogyan az autóban utazás, és a lakásban élés is. Ideiglenes befogadónál került elhelyezésre.

10552411_1123454790997897_8840088956528958749_n.jpg

Málnika tulajdonosaitól került a gondozásunkba külföldre költözés miatt. A Dog Garden kutyapanzióban került elhelyezésre, rögtön beilleszkedett, imád játszani, szaladgálni, így a nagy mozgásigényét is lehetősége van kielégíteni.

20160123_121653.jpg
Kubut a balassagyarmati állatvédők találták súlyos sérülésekkel. A fejsérülése szerencsére felületi, de az egyik szeme visszafordíthatatlanul károsodott. Átesett a műtéten, mely során eltávolították a sérült bal szemét. Kubu ideiglenes befogadóhoz költözött, és szerető családot keres, aki a hiányossága ellenére is odaadással fogja szeretni.

index.jpg 
A héten meghívást kapott Egyesületünk a FixTv műsorába, a főszerepben Vajdával, a kerekesszékes német vizsla védencünkkel. Vajda ideiglenes befogadója, és Egyesületünk elnöke beszélt Vajda állapotáról, mindennapjairól, és a gazdikereséséről. Az elő interjút itt nézhetitek vissza teljes hosszában: http://fixhd.tv/videotar/lejatszo/5918

12647397_1061991530512630_1772026794910887990_n.jpg


A Vauvau professzionális kutyafotó - Kiss Csanád fotós jóvoltából ismét több védencünkről is remek, profi műtermi fotók készülhettek. Zémona, Peggy, és a két tiszteletbeli vizslánk, Tompi, és Rücsök, a foxterrierek voltak az alanyok. Kissé félősen indultak neki, de Csanád mindannyiójukból előcsalta a legszebb arcukat.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése