Egy örökbefogadás margójára...

Állatvédőként két szervezetet igyekszem a lehetőségeimhez mérten támogatni. Egyiknek aktív tagja vagyok, a másik szervezetet adományokkal segítem.

Számos esetet láttam már, amikor egy ígéretesnek tűnő gazdisodás kudarcba fulladt, és a kutya visszakerült a két szervezet egyikéhez.

Állatszerető emberként is mindig megrendít egy ilyen eset, és nagyon elszomorodom, hogy milyen könnyen lemondanak a gazdik az adott kutyáról.

Sokszor kellő energiával, dühvel és elkeseredettséggel adok hangot a véleményemnek ilyen-olyan módon.

Ennek az évnek a tavaszán el kellett engednem a számomra legkedvesebb kutyámat, nagy üresség tátongott a családunkban.

Olyan fájdalom volt bennünk, hogy nem akartunk egy új kutyát a családba.

Ahogy teltek a hetek és a hónapok, az üresség egyre csak nőtt bennünk, aminek leginkább a hátramaradt másik kutyusom és én adtam hangot a családban.

Folyamatos volt az őrlődés, hogy a sajgó lelki sebek, és a rákban szenvedő, majd a rákkal folytatott harcban alulmaradó kutyánk fájóan bennünk élő emléke mellett, legyen-e új társa a még meglévő kedvencünknek.

Be kell vallanom, hogy eddig csak tenyésztőtől vásárolt kutyáink voltak, de amióta jobban rálátok a magyarországi állatmentésre, a hazai kutyusok sorsára, emiatt én mindenképpen örökbe szerettem volna fogadni egy kis kedvencet.

A Futrinka oldalán – az Alapos kutyák mindig is a szívem csücskei voltak – megláttam Fantastát, és ott és akkor eldőlt a sorsunk. A családban nagy csatározások voltak: pro és kontra az örökbefogadása mellett.  Szóba került a múltja, a kora, az esetleges nehézségek a lakásba való beszoktatással kapcsolatban, a betegsége, a már meglévő kutya és Fantasta összeszoktatása. De végül győzött a szív szava és a Fantával való személyes találkozás, no és persze Fantasta kiváló és nagyon kedves jelleme.:) Még a már meglévő családi kedvencünk, Zsebi is félve ugyan, de örömmel konstatálta a lehetőségét annak, hogy Fantasta lesz az új társa.

Fantasta történetét lehet, hogy sokan ismerik, de dióhéjban annyit, hogy egy elhagyatott ház udvarán élt a társával, egy másik staffibullal, aki hőgutában elpusztult, de szerencsére sikerült rávenni a gazdáját, hogy lemondjon Fantastáról, így a Futrinka (Bea) pártfogásába kerülhetett, és ő megmenekülhetett.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem festettem magamnak rózsaszín felhőket Fantasta családba való beillesztéséről. Azt hittem, hogy úgy megy mint a karikacsapás, és hogy mivel én akartam a legjobban, hogy a családba kerüljön, én viselem majd a legkönnyebben az új kutyussal járó feladatok elvégzését.

A pár hónap, ami csak egy kutya gondozásával telt, kényelmessé tett engem, minket. A kis yorkink annyira a megszokott módon csinál mindent, hogy órát lehetne hozzá igazítani, így nem csak az ő kis élete kiszámítható, hanem a mienké is az volt.

Ahogy Fantasta – nálunk már csak Fanta – belépett az életünkbe, újra új feladatok kerültek előtérbe: összeszoktatni Fantát és Zsebit, Fantát megtanítani a szobatisztaságra, megismerni Fanta igényeit, szokásait, sztárallűrjeit, megtanítani Fantát, hogy Zsebi bizony rendelkezik egy őrült rocksztár mizériájival, és tartsa tiszteletbe Zsebi intimszféráját, ha látni, hogy égnek mered a szőre…

És bár jó pár kutyussal oszthattam meg eddig az életemet, be kell vallanom, hogy nagyon fárasztó.:) Tény és való, hogy mindig kölyökkel vagy kölyök-felnőtt párossal volt dolgom, két idősebb kutyának az összeszokatást ezelőtt még sosem csináltam. És sajnos, azt vettem észre magamon, hogy túlidealizáltam a helyzetet, vagy inkább elbagatellizáltam az új kutyával járó, új élethelyzet által, az életünkbe lépő kihívásokat.

Igen, fárasztó volt az, hogy Fantasta annyira a nyomomban járt, hogy többször majdnem átestem rajta a lakásban, az utcán vagy a házunk folyosóján.

Igen, fárasztó az, hogy annyira epekedik az emberi szeretetért, hogy hajnali fél négykor felkelti az embert egy kis simogatásért.

Igen, fárasztó az, hogy ha valamiért leül az ember a földre, akkor Fantaszta teljes testbedobással landol az ölébe az embernek, és csak nagy unszolások árán hajlandó hagyni, hogy az ember felálljon.

Igen, fárasztó az, hogy annyira megtörték a jellemét, hogyha egy picit erősebben nyomjuk meg a nevét, akkor rögtön a földre vágja magát és egyből a hasát mutatja. Mi meg azon vagyunk, hogy megnyugtassuk, hogy nem csinált rosszat, nincs baj, csak ő reagálta túl a helyzetet.

Igen, fárasztó az, hogy egy 8 éves kutyát kell szobatisztaságra nevelni, és próbálni elmagyarázni, hogy a kutyapelenka az nem szőnyeg, amin aludni lehet, hanem arra van, hogy ott elvégezhesse a dolgát, ha sétáltatásig valamiért még nem bírja tartani a dolgokat.

Igen, fárasztó az, hogy néha ellen kell állni Fantának, mert az ember szíve szerint az egész nap csak munyizná, és a tekintetétől nem lehet egyhamar megszabadulni.:)

Igen, nekem is be kell látnom, hogy nagy kutyás múlttal és állatvédőként fárasztó egy már felnőtt kutyát beilleszteni a családba, de ugyanakkor felemelő érzés is.:)

Fantasztikus érzés tudni, hogy segíthettünk Fantának azzal, hogy magunkhoz vettünk, és Fanta mindenért olyan hálás és kedves.

Fantasztikus érzés látni, hogy Fanta és Zsebi napról-napra egyre jobb barátok lesznek.

Fantasztikus látni és tapasztalni, hogy Fanta hogyan nyílik meg és alkalmazkodik minden különösebb nehézség nélkül az új életéhez.

Fantasztikus tapasztalni, hogy Fantában mennyi szeretet van az emberek iránt.

Szóval, Fanta minden túlzás nélkül fantasztikus!:) Az ideiglenes befogadójánál, Beánál nem egész két hetet tölthetett, így nem tudott annyira rehabilitálódni az eltelt 8 év után…A családban senki se érti, hogy ez a kutya, hogy volt képes megőrizni a lelkének ezen finom és szeretetteljes esszenciáját. Fantus szófogadó; kedves; bölcs és belátó; rendkívüli higgadtsággal kezeli Zsebi néha még fel-fellobbanó féltékenységi rohamait; olyan természetességgel sétál pórázon, mint ahogy levegőt vesz; imádja az embereket, különösen a gyerekeket, és kellő bizalommal fogadja idegen kutyák kezdeményezéseit. Számos esetben tett már tanúbizonyságot, hogy nem tudják kizökkenteni: a vérvételeknél, szívultrahangon az Állatkórházban…

Én nagyon köszönöm a Futrinkás hölgyeknek Fantát, egy igazi főnyeremény.

Tény, hogy a szobatisztaság még nyekereg, de azon is dolgozunk és Fanta tényleg nagyon igyekszik.:)

A mai napon az egyik állatorvosunk, akihez Fantával járunk, megjegyezte, hogy Fanta valóban egy remek választás volt. És két hét elteltével tudatosult bennem igazán, hogy igen, nagyon szerencsésen választottuk meg egymást Fantával, és csak annyit tudtam mondani, hogy igen, belenyúltunk a tutiba.:)

Én elhiszem, hogy sokan megrettennek, amikor már a vágyott kutya a családban van.

Először van egy eufória érzés az emberben, hogy milyen jó dolgot tett és örül saját magának, hogy képes volt egy ilyen döntést hozni. De ez az érzés elmúlhat, és akkor jönnek a szürke hétköznapok…de ezek a szürke hétköznapok sem tehetik semmissé azt a kapcsolatot, ami kialakult a kutya és az ember között.

Én is feltettem a kérdést magamban egy pillanatra, hogy jól döntöttem-e. Ezt nem tagadom. Egy pillanatnyi gyengeség volt részemről, hiszen komoly változást hozott ez a döntés a már megszokott életünkbe.

Most már eszem ágában sem lenne visszakozni!:)

De én azt gondolom és hiszem, hogy ha már meghoztuk a döntést, akkor maximálisan ki kell állnunk mellette. Ők valóban érző lények, és minden emberi megfutamodás után, ők még jobban sérülnek.

Nem akarok senkit elítélni, ha bepánikol vagy kétségek gyötrik a döntése miatt…igen, a változás, amit egy kutya hozhat, az boríthat sok mindent a családban…

DE! Én úgy vagyok vele – tény, hogy amióta az eszemet tudom, mindig volt kutyánk -, hogy a kutyák fantasztikus lények és rengeteg mindent adhatnak az embernek. Érdemes értük mindent megtenni.

ÉS, ami nagyon fontos, hogy az örökbe fogadott kutyusok nagy részének nem fényes a múltja, így az új gazdinak az is a nagy feladata, hogy a múltat legalább feledtesse, vagy elhalványítsa a kutya számára. ÉS tény, hogy egy felnőtt vagy idősebb kutya esetében ez komolyabb feladat lehet, mint egy pár hetes kölyök esetében.

Most már örökbefogadóként másként látok sok mindent, de az a véleményem nem változik, hogy egy állat magunkhoz vétele komoly és hosszú távra szóló döntés. Inkább lamentáljunk rajta jó pár hónapot, mintsem egy hirtelen felindulásból elkövetett pillanatban döntsünk, és utána pár héttel/hónappal rá visszakerüljön a kutya ahhoz az egyesülethez, ahonnan örökbe fogadták.