2016. július 14., csütörtök

Mi történt a 27. héten a Futrinka Egyesületnél?

Esélytelen keverékeink csoportjának Kertemben tartott örökbefogadó napja olyan jó hangulatúra sikerült, hogy már az ismétlését szervezzük. A helyszín marad a Kertem, az időpont pedig augusztus 14-e, vasárnap, 14 és 18 óra között. Önkéntes kutyafuvarosokat, kutyafogókat is keresünk, de minden kilátogatónak nagyon örülünk. Írjátok be a naptáratokba!

kep1_004.jpg

Kismandelába az örökbefogadó napon szeretett bele egy fiatal pár, akik július végén magukhoz is veszik őt. A jellegtelen, fekete kutya számára a személyes találkozási lehetőség hozta meg a szerencsét.

mandela_003.jpg

Fantasztára is van érdeklődés a kertemes buliból fakadóan, meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Fantaszta átesett az ivartalanításon, de sajnos szívférges, így a kezelése megkezdődött.

fanta4__3_.jpg

Liktor majd' egy év várakozás után a héten opciós ideiglenes befogadóhoz költözött, ahol ha minden jól alakul, véglegesedhet is. Eddig minden rendben, nagy a szerelem, úgyhogy reménykedünk. Egészen apró kölyökkora óta várja már az igazit, itt az ideje, hogy az első születésnapjára meg is kapja azt.

Liktor1_006.jpg

Bibir Zsuzska, a veterán keverék szuka osztrák partnerszervezetünkön, az AC Austrián keresztül gazdisodott. A rozoga, de kedves kutyahölgy az esélyteleneken belül is a "szinte teljesen lehetetlen, hogy valaki örökbefogadja" kategóriát képviselte, de megtörtént a csoda!

bibir_009.jpg

A sárospataki két alom tagjai megkapták a héten a soron következő oltásukat, és a két szuka kutyát is oltani kellett még. A Sáros alomból a látássérült Serleg és az egészséges Sipirc várják még az igazit. Ők nagy termetűek lesznek, kanok. A Mandulás alomból nem jelöltes még a két szuka, az arany színű Mantra és a fehér alapon foltos Matrac sem, illetve a kanok közül a fehér Merre várja még szerető gazdáját. Július közepétől költözhetnek, ha valaki vállalja az oltási program folytatását, az ivartalanítási és szívféreg megelőzési kötelezettséget, jelentkezzen.

Mivel az oltások nagy terhet rónak az amúgy is elég rosszul álló csoport kasszánkra, így mindenkit arra kérünk, hogyha megteheti, szálljon be anyagilag a sárospataki almok költségeibe. Utalni a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számú számlájára lehet, a megjegyzés rovatba írjátok be, hogy ALAP KÖLYKÖK. Köszönjük!



A tacskó csoportnál csendesebben teltek a hét napjait. Két kutyánk gazdához költözött, érkeztek új kutyák a gondozásunkba, a szükséges orvosi köreinket is megtettük. Íme a részletek:

Pupek, a fiatal szőke szálkás szőrű tacskó fiú  a múlt heti látogatás, és a gazdijelöltekkel történt egyeztetés után a keddi napon gazdához költözött.
Mivel ő extra félős kutya, ezért hosszan elbeszélgettünk a teendőkről a gazdikkal, akik rutinos kutyások, azonban őket is komoly feladat várja, de minden tanácsot örömmel fogadtak, és mindent megtesznek azért, hogy Pupekből igazi családtag lehessen.



Zsuzsu sokáig várt gazdára. A szőke ciklonon végül egy Németországban élő fiatal, magyar párnak akadt meg a szeme. Hosszas egyeztetés után pénteken elindult, hogy megkezdje gazdis életét, új társa mellett, akit Beninek hívnak és egy westi kan. Csodálatos környezetben töltheti napjait a hegyek között. Megérkezése után délután már friss hírek és fotók is érkeztek új otthonából.

zsuzsu_004.jpg

A héten nagy öröm ért minket. Crunch-nak, szerelmespárunk egyik tagjának, aki szívféreg miatt már hosszabb ideje kezelés alatt állt, mindkét tesztje negatív lett, azaz a státusza gyógyult.

Vizslafotozas_419A0047_FB.jpg

Csütörtökön érkezett meg a gondozásunkba Tőzike, a 6 hónapos tacskó keverék szuka a mérai gyepmesteri telepről. Egy végtelenül kedves, játékos, ragaszkodó kislány, aki azonnal belopta magát mindenki szívébe. Reméljük hamarosan megtaláljuk számára az álomgazdit.



Estike, a 3 éves rövid szőrű tacskó szuka Nyírbátorból érkezett, utcán találták gazdája nem került elő. Nagyon kedves kutya, aki kimondottan az emberekhez ragaszkodik, más kutyákkal nem is foglalkozik. Szomorú szemekkel néz a világba. Szeretnénk őt minél előbb boldognak látni,



A szükséges orvos beavatkozások sem maradtak el a napokban. Bandu, Torma, Vignetta és Ribiszke túl van az ivartalanításon, mind a négyen szívféreg negatívak lettek, és gazdára várnak.



Vizsla fajtamentő csoportunk ismét egy intenzív hetet tudhat maga mögött, szerencsére a nyár ellenére is -ami az örökbefogadások szempontjából nem túl aktív időszak- akadnak szép számban gazdisodóink.

Rikó negatív szívféreg tesztje után átesett az ivartalanításon, a műtét során minden rendben ment, befogadója otthonában lábadozik. Több érdeklődő levél is érkezett az örökbefogadását illetően, reméljük köztük lesz az igazi, s hamarosan egy végleges család oldalán tudhatjuk.


Elba a múlt héten opciós ideiglenes befogadóhoz költözött, az összeszokás remekül sikerült, így aláírtuk a végleges örökbefogadási szerződést és hivatalosan is gazdis kutya lett.

Photo_2016__06__07__18_05_24.jpg

Totyó azon szerencsések közé tartozik, akinek csak rövid ideig kellett várnia az álomgazdira. Korábbi örökbefogadónk és egyben Egyesületünk rutinos segítője fogadta örökbe, négylábú társával és gazdájával nagyon jó az összhang, szuper élete lesz családja oldalán.


Jóna, a drótos és Frigyes, a sima szőrű német vizsla fiúk korábbi tulajdonosuktól kerültek a gondozásunkba. Jóna a hétvégén már látogatókat is fogadott, leendő társával és gazdáival az első pillanattól megtalálták a közös nevezőt, így a jövő hét folyamán végleges családjához költözik, reméljük Frigyes is hasonló szerencsével jár, s hamar megtaláljuk számára is az igazit.


Iza és Belle körül a héten felgyorsultak az események, Belle végleges családjához, Iza mama pedig ideiglenes befogadóhoz költözött egy korábbi védencünk mellé.

ize-belle.jpg
Szende szocializációjával nehezen haladunk, ezért a héten egy következő szintre emeltük a fejlődését és rutinos családi panziós befogadónkhoz költözött. A falkába való beilleszkedése könnyen ment, reméljük a viselkedésének változásában is nagy előrelépést tesz.

Photo_2016__04__25__18_02_41.jpg
Csupi maga mögött hagyhatta a kennelsort, ugyan nem végleges családhoz, hanem panziós befogadó családunkhoz költözött, ahol megtanulhatja a lakásban élés mibenlétét, de továbbra is gazdikereső.



Ervin oltási programja befejeződött, a héten megkapta a veszettség elleni oltását, a jövő hét folyamán pedig végleges családjához költözik.

ervin1.jpg
Nem tervezett érkezőként a héten Zsivány korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba. Nem értette, hogy mi történik körülötte, a változások nagyon megviselték, de néhány nap után szerencsére elkezdett feloldódni és nyitni az emberek felé.


A Muki-család első gazdisodója Morcos, négylábú társa és családja oldalán folytatja tovább életét. Az elkövetkező hetekben még több testvére is követi őt, de vannak még gazdikereső testvérek is közülük, akik számára igyekszünk mielőbb végleges családot találni.

morcos_001.jpg

A német dog fajtamentésnél a héten Raya lett gazdijelöltes.

A gyönyörű dog lánykára itthon három hosszú hónapon át nem volt  érdeklődés, így segítséget kértünk a németországi partnerszervezetünktől, akik igent mondtak a fogadására. Reméljük minden jól alakul és Raya hamarosan költözhet is.

DSC_0018

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése