2017. január 2., hétfő

Mi történt a Futrinka Egyesületnél az 51. héten?

Az év utolsó előtti hetén mindenki gőzerővel készül a karácsonyra, takarít, beszerzi a még hiányzó ajándékokat, megtervezi a sütni-főzni valókat. De az állatvédelem ilyenkor sem áll meg, vannak ugyanis olyanok, akik a szeretet ünnepét alkalmas időpontnak találják arra, hogy megváljanak kutyájuktól.

Vizsla fajtamentő csoportunk hete is főként az érkezésekről szólt, Séf úr az egyeki gyepmesteri telepről került a gondozásunkba. Az első tapasztalatok alapján képzett kutyának tűnik, vezényszóra és kézjelre ül, pórázon vezethető, nem húz, behívható.

15683583_1500222486654652_1602712876_n.jpg

Tiborc a héten gazdis kutya lett, de a mindennapjaiban ez nem okozott nagy változást, ideiglenes befogadói döntöttek úgy, hogy szeretnék véglegesen a családjukban tudni.

Bigyo_-_4_of_10.jpg

Alexander korábbi tulajdonosának megváltozott életkörülményei miatt került a gondozásunkba, gyönyörű és barátságos kutya.

a10.jpg

Topáz az ASKA Alapítványtól került a gondozásunkba, családi panziós befogadónál került elhelyezésre. Félénken kedves, bűbájos természetű kutya, még alig meri elhinni, hogy lakásban, kényelemben pihenhet.

15391291_1263966570329196_7462015735413802862_o.jpg
Monododo és Monorocky, magyar és német vizsla társak korábbi tulajdonosuktól kerültek a gondozásunkba. Monododo könnyebben vette a változásokat, Monorockynak időre és türelemre volt szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon.



Vaníliás Rozi talált kutyaként került tulajdonosához nagyon lesoványodott állapotban, már meglévő kutyájukra nagyon féltékeny volt, így a segítségünket kérték elhelyezésében. Rozi mind emberekkel, mind kutyákkal barátságos, jelenleg családban él több kutya társaságában. Játékos, de szófogadó, a pórázon való sétálást és a lakásban élést még tanulnia kell.



Vucus gazdája halálát követően árvult el tacskó társával, szerencsére nem kellett sokat várniuk, a héten Vucus is szerető családra talált.

vizslatars02.jpg

Kate és Leopold, a két magyar vizsla társkutya korábbi tulajdonosuktól kerültek a gondozásunkba.

kl1.jpg

Az ünnep közeledtével a tacskó fajtamentésnél gazdijelöltjeink nagyon várták az új családtagokat, mindent elkövettünk, hogy már együtt tölthessék a Karácsonyt.

Shiva sokáig várt gazdára és végre megérkezett, aki csak őt szerette volna.

shiva7.jpg

Yorkó is nagyon jó helyre költözhetett, szinte soha nem lesz egyedül, mindig lesz vele valaki aki megszeretgesse.

yorko1.jpg

Pörc egy szép szálkás szuka társ mellé költözhetett és máris meghódította az egész családot, még egy gyors kozmetika is belefért neki, hogy teljes pompájában vehessen részt a családi összejövetelen.

porc1_001.jpg

Korom is gazdihoz költözött, de sajnos nem tartott sokáig az öröme, erről majd legközelebb olvashattok híreket.

korom3_002.jpg

A Katona család harmadik tagja, Baka is gazdis kutya lett. Ez volt a legszebb ajándék számára.

baka.jpg

Gazdijelöltes lett Boonz, aki ideiglenes befogadója szívét teljesen meghódította.

boonz_002.jpg

Másik gazdijelöltesünk Aszat úr, aki egy fiatal párhoz költözhet hamarosan.

aszat1.jpg

Megérkezett Alfréd, a  2 éves törpe tacskó keverék kan az Illatos útról .

alfrer5.jpg

Cathyról, a 8 éves nagyon kedves tacskó keverék szukáról gazdája lemondott, eddigi élete nem mondható a szépnek. Nagyon szeretnénk, hogy ezentúl nagyon boldog élete legyen.

cathy.jpg

Kacajt, a fiatal 2 éves tacskó keverék szukát Csömörön találták, nagyon szereti az embereket, de retteg a kutyáktól. Jelenleg még az eredeti gazdáját keresi 14 napig.

kacaj.jpg
  
A német dog fajtamentésnél a hét csendesebben telt, de azért jutott hír mostanra is.
Isabelle, Bambusz társa a héten gazdijelöltes lett! Ugyan az idei karácsonyt még nem töltheti családban, de leendő gazdái már nagyon várják Őt, úgyhogy reméljük minden jól alakul majd és hamarosan a boldog, gazdis képeit mutogathatjuk nektek.

isabellenegro.jpg

Alaptevékenységi csoportunk jelenleg három védencet gondoz, akik mindannyian szerető családokra várnak. Gazdára találásukig ideiglenes befogadókat is keresnek, hogy a lakásban élést és a nagyvárosi létet megtanulhassák, új ismeretekre tehessenek szert.

Ügyes a félénksége ellenére egy kedves és agressziómentes kutya, akinek még soha nem adatott meg, hogy saját gazdája legyen, több, mint két éve van a gondozásunkban.



Palotás Peti társával, Pannával együtt került a gondozásunkba, nyomorúságos körülmények között tengették az életüket láncon. Az érkezésekor nagyon kedves, ugyanakkor félénk volt, de hamar feloldódott.

peti.jpg

Panna félénkségének sincs mára már nyoma, kicsit hebrencs, aranyos, barátságos, nyitott, érdeklődő, kedves és ember centrikus.

panna1.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése