A külföldi csodák értékesebbek?

Hetek óta kering egy cikk szörnyű állapotban megmentett, majd megszépülve, egészségesen örökbeadott kutyákról a Hontalan Állatok Világnapjával kapcsolatban. Egyrészről jó dolog látni, hogy igenis a szervezet hihetetlenül ellenálló, s kétségbeejtő állapotokból képes a regenerálódásra, másrészről viszont szívszorító úgy tenni, mintha csak Amerikában vagy tőlünk nyugatabbra történnének meg ilyen csodák. Mert nálunk is megtörténik, bármelyik állatvédő szervezetnek vannak kiemelésre érdemes történetei. Csak valahogy mi nem vagyunk még olyan jók abban, hogy ezekkel körbebarangoljuk a Facebookot és minden egyéb lehetséges közösségi megosztófelületet. Talán azért, mert akik a csodák létrejöttében segítenek, a marketingre már nem érnek rá, a híradásra már nem jut elég idejük. Csak a csodákra.

Íme néhány a Futrinka Egyesület megdöbbentő eseteiből. A történetek mind Magyarországon játszódnak, a hely biztosította lehetőségek között. Hangsúlyozottan bármelyik jobb, nem kutya/macskagyűjtő menhely, állatvédő szervezet fel tud mutatni egy csomó hasonlót, ha valaki egyszer megkérdezi őket.

Sokszor a fotók nem képesek visszaadni azt a szenvedést, amit egy kutya átélt, hiszen a sok-sok régi törés nem látszik, a betegségek nem látszanak jól az objektíven keresztül, de jól látszanak az elhanyagolás, az oda nem figyelés, a nemtörődömség állapotai. Ma Magyarországon nem kell sokáig menni, ha az ember "szeretne" egy végletekig kiéheztetett, rendkívül sovány, bolhás, férges állatot menteni, de a loncsos, egybeállt szőr alatt rohadó bőrű vagy egy demodex, esetleg rühatka fertőzés miatt szőrtelen kutya sem megy ritkaságszámba.

Az ápolatlan szőr eltakarta azt, hogy mennyire, de mennyire sovány volt Lubick, a szálkás szőrű tacskó, akit a tiszarádi gyepmesteri telepről mentettünk, ahová a gazdája halála után került. Mostanra már gazdánál van, s jó ránézni.

Persze könnyű lenne, ha csak olyan kutyákat mutathatnánk be, akik már gazdára találtak, s boldogan élnek azóta, de ez nincs így. A válogatás többi részében olyan védenceinket mutatjuk be, akik a megmenekülésük óta is gazdára várnak. Ha valaki esetleg szeretnék örökbefogadni valamelyiküket, az info@futrinkautca.hu e-mail címen jelentkezhet. Fontos, hogy védenceinket csak oltva, chipezve, ivartalanítva (vagy kölykök esetében ivartalanítási kötelezettséggel), benti tartással adjuk örökbe.

Kezdjük mindjárt egy "nem kutyával", Kistücsökkel, akit egy esős napon kihűlve, bolhákkal és férgekkel tele, kifolyt szemekkel, legyengült testtel talált az egyik munkatársunk. Ki tudja, hogy hányan mentek el addigra mellette, ki tudja, hányan hagyták magára a pocsolyában vergődő kiscicát. Kistücsök első pár napja kritikus volt, kétséges volt az életben maradása, erős fájdalomcsillapítót kapott, antibiotikumot szedett, s közben óránként-kétóránként etetni is kellett. Mostanra megerősödött, s bár még vár rá egy szemműtét, hogy a fájdalmait megszüntessük, s látni valószínűleg nem fog soha, de már eséllyel indul az életre.

A legkisebb után jöjjön egyből a legnagyobb átváltozónk, B. Hektor, a német dog. A nagytestű kutyák sokszor azért kerülnek a gondozásunkba, mert a korábbi tulajdonosok egész egyszerűen nem tudják az élelmezésüket sem biztosítani. Hektor sem volt túlságosan kigömbölyödve, amikor hozzánk került. Jelenleg ideiglenes befogadó családban él, szépen, bár lassan szedi össze magát. Egy, a végbelében található daganatot is eltávolíttattunk időközben, így talán mostanra már tényleg készen áll a gazdisodásra.

A demodex és egyéb, szőrhullást, viszketést okozó atkatársai rendre előfordulnak a megmentésre kerülő kutyák között. Jelenleg is több demodexes kutyát gondozunk, közülük a legkirívóbb eset Virslié, a tacskó-pincher keverék kané, akit a kisvárdai menhelyről vettünk át. Kölyök kora óta volt a menhely lakója, s nagyjából azóta szenvedett a szőrhiányos állapottal. Mostanra ideiglenes befogadójánál nagyon szépen helyrejött - az állatorvosi kezelések mellé rendkívül nagy szükség volt a megfelelő környezet biztosítására. Ha a lélek gyógyul, a test is gyorsabban tud.

A rossz körülmények közé születő, parazitamentesítésen át nem eső kölyök kutyák többsége nem éli meg a néhány hónapos kort: ezért vagy azért. Ha nem végeznek velük a fertőzések, betegségek, akkor sokszor a gazdák azok, akik "megoldják" az ügyet. Bálának, Buxának és Botorkának szerencséje volt, mert egy láncon élő mamakutya kölykeiként tökéletes esélytelenséggel indultak ugyan, de mivel nekünk egy árván maradt tacskó alom mellé szükséges volt egy mamakutya, így megmenekülhettek ők is. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, mert fekete kutyát örökbeadni szinte csodával határos dolog, s így is lett: bár már lassan a siheder korba lépnek, mégis mindannyian gazdára várnak még mindig...

Vigyorit egy másik szervezet koboztatta el a gazdájától rossz tartási körülmények miatt, de aztán ők is magára hagyták, mi pedig gondozásba vettük őt. Ennek már több, mint egy éve. Azóta csak vár és vár... A füle meggyógyult, a megtört, sovány kis test egy jól izmolt, formás kutyává erősödött, szinte már semmi nem emlékeztet arra, hogy egykoron milyen élete lehetett. (Jó, a füle csipkézete örökre megmarad.)

Az utcára kitett, út mellett kidobott állatok szintén nem számítanak különlegesnek, kevés olyan szerencsés ember él Magyarországon, akinek még nem volt szerencséje belefutni egy-egy, a kidobás helyét hűségesen őrző, onnan elmozduló kutyába. Mindig és társa, Azonnal is így várakoztak egy vidéki, kisforgalmú út mellett. Mire egy jóérzésű magánszemély felfigyelt rájuk, már csont és bőr volt mind a két kutya. A gondozásunkba kerülésük után szépen megerősödtek, de a szükséges szűrővizsgálatokon kiderült, hogy mind a ketten szívférgesek. A kezelésük megkezdődött, de nagyon hosszú út áll még előttük a gyógyulásig. Ha valaki ezt gazdiként végigkísérné úgy, hogy a kezelés költségeit az Egyesület állja, nagyon boldoggá tenne mindenkit.

Rengeteg példát hozhatnánk még arra, hogy mivé válhatnak a megfelelő kézben az állatok, de itt megálljt szabunk a bemutatónak, talán az üzenet így is átmegy: itt is van mire büszkének lenni ezen a területen, nálunk is vannak megható előtte és utána képpárok, bár büszkébbek lehetnénk, ha a megrázó, elkeserítő előzmények száma csökkenne inkább. Az állattartási kultúra egy társadalom fokmérője, s nálunk sajnos nem elenyésző az a szörnyűség, ami a képpárok bal oldaláról köszön vissza ránk.

Reméljük, hogy minden védencünknek megadatik egyszer, hogy boldog, szerető családban élhessen, hogy kiegyensúlyozott és biztonságos élete lehessen. Mi erre törekszünk minden, a védenceinkért tett lépésünkkel, mi ezt igyekszünk elérni. Azoknak is, akik a fenti bemutatóból még gazdára várnak, s azoknak is, akik most vagy ezután kerülnek a gondozásunkba. Mint ahogy Matutka, a sérült lábú vizsla lányka esetében is reméljük, hogy lesz igazán jó "utána-fotó". A kutyalányt egy kerítésen dobták be régebbi, elhanyagolt lábtörléssel. Az izomzata már sorvadásnak indult... Rá hamarosan egy nagy műtét vár. 

(A bejegyzést a Futrinka Egyesület készítette, ha részben vagy egészben felhasználásra kerül, arra kizárólag pontos forrásmegjelölés mellett kerülhet sor. Köszönjük!)