2017. november 5., vasárnap

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 42. héten?

Vizsla fajtamentő csoportunk egy nagyon aktív hetet tudhat maga mögött, voltak orvosi körök, gazdisodók és érkezők is.
Kisasszony rutin szívféregtesztje negatív lett, így átesett az ivartalanításon. A lábadozási időt még befogadójánál tölti, aztán végleges családjához költözik.

22008012_1524121284300468_578777942449869965_n.jpg

A két kis beteg kölyök, Csenge és Csanád sokkal jobban van, ezért elhagyhatták a kórházat és panziós befogadóhoz költöztek.

cs4

Hubabubát egy állatbarát mentette hajléktalanoktól, a gondozásunkba került és rögtön az állatorvoshoz vezetett vele az útunk. Hubabuba ugyanis vak, mindkét szaruhártyája sérült, ezért sürgősen műteni kellett. Van rá egy kis esély, hogy újra látni fog, de ezt sajnos senki sem tudja biztosan. Most nem érti mi történik körülötte, de bárhogy is legyen, látni fog e vagy sem, vele leszünk és megtaláljuk számára a tökéletes családot.

h2

Harcosnak a jobb mellső lába deformált, ezért kedden átesett a műtétet, csütörtökön pedig elhagyhatta a kórházat és hazamehetett ideiglenes befogadóihoz. Ahhoz képest, hogy milyen komoly műtéten esett át nagyon jól viseli, rögzítőkötés van a lábán, de egyáltalán nem zavarja, ugyanúgy jön-megy, játszik, szaladgál. Sajnos szükség lesz egy másik műtétre is, mert a szalagjai annyira össze voltak zsugorodva, hogy egy lépésben nem lehetett megnyújtani.

21314640_1660396510637053_3501567547327361431_n.jpg

KicsiPötty rutin szívféreg tesztje negatív lett, így átesett az ivartalanításon. Készen áll a gazisodásra, ehhez azonban meg kell találnunk számára a tökéletes családot.

21616211_1651475461558664_2471197240246727487_n.jpg

Dobra szívféreg tesztje is negatív lett, így átesett az ivartalanításon, néhány napot még ideiglenes befogadójánál töltött, aztán végleges gazdihoz költözött.


Apacs végleges családjához költözött.

a8.jpg

Majd  Acro és Asterix is útra kelt külföldi partnerszervezetünk, a Hundehilfe Phoenix segítségével végleges családjaikhoz. Így az Abadszalókon talált mind a 8 talált kis pöttöm gazdára talált.


Megérkezett a gondozásunkba Converse, megtalálója kért hozzá segítséget. Kicsi termetű, nagyon cuki, eléggé félős, sokszor hason kúszva jár, de közben meg, ha tehetné, beleülne az ember ölébe és ő onnan el nem mozdulna soha többet. Ha kicsit gyorsabban mozdulunk mellette, akkor megint retteg. Játszani nem tud, fél, ha bármivel is közelítünk felé. Ilyenkor kívánjuk azt, bárcsak beszélni tudna, elmesélné milyen traumák érték, hogy segíteni tudjunk neki. Reméljük, hamar megnyugszik és rájön, hogy itt már semmi baj nem érheti.


Több védencünk is befogadót váltott: Cash, Eperke és Spenót befogadóiktól kutyapanzióba költözött.


Bármi is végleges családra talált.

21192880_1525610640831453_5764696434033298132_n.jpg

Segítségkérést kaptunk egy német vizsla párhoz, a mamakutya magas vemhesen. 4 pici babát hozott a világra, a többiek halva születtek. Aztán újabb sokk, a 4 pici babából ketten életüket vesztették. Még fel sem tudtuk dolgozni elvesztésüket, mikor újabb segítségkérést kaptunk néhány napos elárvult keverék babákhoz, tudnánk-e őket vállalni, ha elfogadja a mama? Mivel a mamában voltak halott babák, ezért a többiek császármetszéssel születtek, a mama sebe gyulladt, a sok tejtől összeér, a picik hozzáérnek, nagy fájdalmai vannak. Szépen gondoskodott róluk, de mára már sem a sajátjait, sem az árva babákat nem akarja elfogadni, négyen életüket vesztették a tejtestvérek közül. A 4 életben maradt babát befogadójuk cumiztatja, így valamelyest eszegetnek. A két saját foltos közül a kisebbik és a két tejtestvér közül az egyik is nagyon gyenge.


Galanga, a fiatal vizsla keverék a szerepi gyepmesteri telepről került a gondozásunkba.


Alaptevékenységi csoportunknál Drótos Vitéz rutin szívféreg tesztje negatív lett, így átesett az ivartalanításon. Készen áll a gazisodásra, ehhez azonban meg kell találnunk számára a tökéletes családot.

22289662_263535064169590_7846210957365363735_o.jpg

Ébenlány egy kacifántos történet keretében megérkezett a gondozásunkba, tulajdonosai altatni akarták. Egy kedves, félénk, gyerekbarát keverék kislány, aki most esélyt kapott egy szebb és jobb életre.

e4.jpg

Oroszlion talált kutyaként került a gondozásunkba, tipikus kölyök kutya, pörgős, most ismerkedik a játékkal, tetszik neki a labdázás, gyorsan tanul és étellel jól motiválható. A nyakán éktelenkedő szőrhiányos csík jól jelzi, hogy korábban valahová és valamivel ki volt kötve, nem lehetett könnyű élete, az biztos.

o1

A héten gazdis kutya lett Csocsó, egy másik tacskó mentvényünk mellé költözhetett. Nagy öröm ez számunkra, hiszen egy évig várt az igazira.
Szépen beilleszkedett új családjába. Kívánunk nagyon boldog életet neki és gazdáinak együtt, és köszönjük, hogy őt választották!

csocso1

Apóka sajnos nem igazán jött ki más kutyákkal, ezért most tréner segítségét vettük igénybe, hogy esélye legyen arra, hogy gazdis kutya legyen belőle, hiszen ez a legfontosabb számára.

apoka_001.jpg

A héten több érkezőnk is volt.

Fürge lány, a 3 hónapos szőrhibás szálkás szőrű tacskó kislány gazdától érkezett a gondozásunkba.



Brie, a fiatal rövid szőrű tacskó keverék kislány Debrecenből érkezett, jelenleg még nagyon félénk, reméljük hamar feloldódik és gazdihoz költözhet.


Box, a 3 éves szálkás szőrű tacskó kan már nem kellett a gazdinak, szerencsére egy hölgy a pártfogásába vette, oltásait is megkapta, még fodrászhoz is elvitte mielőtt megérkezett. Box egy okos, jó kutya, aki szeret nagyokat sétálni és nagyon igényli, hogy foglalkozzanak vele és gazdára vár.

b1

Vinny, a 4 éves szálkás szőrű keverék kan gazdája halála miatt érkezett hozzánk, még ismerkednie kell a többi kutyával, de inkább egyedüli kutyának ajánljuk.

v3

Gomez is megérkezett végre Füzesabonyból, szerencséjére ő ideiglenes befogadóhoz kerülhetett méghozzá opcióval, ami azt jelenti, hamarosan gazdis kutya lesz belőle.

g1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése