2015. december 30., szerda

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 50. héten?

Egyre több cégnél szerveznek társadalmi felelősségvállalási programot, egy ilyen keretében járt nálunk a PWC csapata ezen a héten. Kutyáink nagyon élvezik, amikor több ember felbukkan a kennelsoron, már megtanulták, hogy ilyenkor a szerencsések útra kelnek, s egy kellemes sétát tehetnek a pataknál. Imádják! Szeretettel fogadjuk ezért bármelyik cég munkatársait, hiszen a szabadban, együtt töltött idő nem csak az embereknek, kutyáink számára is hatalmas dolog.


Idén is volt futrinkás karácsonyunk az önkénteseinknek és természetesen az ő kutyáiknak, akik egy része egykoron szintén futrinkás volt. A Repülő Puli nevű kávézó adott helyszínt az eseménynek, ahol nagyon jó hangulatban tölthettük a délutánt. Köszönjük mindenkinek, aki el tudott jönni!

Esélytelenjeink csapata egy további kutyával bővült, nem tervezetten, de sürgősséggel. Darabka, a négy hónap körüli keverék kanocska ugyanis megtapostatta magát egy lóval. A lába és az állkapcsa törött el, azonnal műtétre szorult.


Ezen a héten vizslás csoportunk gondozásába megérkezett Földvári Liza, a 10+ éves vizslaanyó, egykori tulajdonosa altatásra vitte be egy állatorvosi rendelőbe, de a lelkiismeretes állatorvosok ezt megtagadták. A segítségünket kérték az elhelyezésében, és ideiglenes befogadóhoz költözött.


Elzára vidéken talált, és a segítségünket kértek az elhelyezésében. Ideiglenes befogadóhoz költözött, s közben eredeti gazdáját keressük.


Elizont egy menhelyről fogadták örökbe, majd az utcán kóborolva találtak rá, a gyepmesteri telepen rögtön felismerték, és értesítették a tulajdonosokat, akik ígéretük ellenére nem mentek érte, ott hagyják a kutyát, másnapra már a papírmunkát is elintézték a lemondásról, egyetlen bűne az volt, hogy megöregedett. A könyve szerint a becsült életkora 9 év, de állapotát tekintve a valóságban sokkal-sokkal idősebbnek néz ki, tulajdonosai nagyon elhanyagolták.


Csoki a héten átesett az ivartalanításon, majd pedig végleges családjához költözött.


Hanka méltatlan körülmények közül került a gondozásunkba, egy szemfüles állatvédő társunk meglátta őt, és segítséget kért tőlünk. Ideiglenes befogadóhoz költözött, a héten pedig gazdára talált.


A német dog fajtamentés egy doggal bővült a héten, és örökbeadás sajnos nem volt.
Morton Báró, a 2008-as születésű német dog kant vettük gondozásba a miskolci gyepmesteri telepről, ahova gazdája adta le.


2015. december 29., kedd

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 49. héten?

A héten átadhattuk a segítségetekkel összegyűjtött mikuláscsomagokat a Hős utcai lakók számára értelmes alternatívát nyújtó Kontúr Közhasznú Egyesület által támogatott gyermekeknek. 180 csomag jött össze, szuperek vagytok, köszönjük! 


Volt védencünk, Demény, a kötsög támogató közössége, a dementorok a Kontúr Egyesületnek gyűjtenek: a pénzből a közösségi tér berendezése kerül majd beszerzésre, de játékokat, rajzeszközöket, gyermekeknek való könyveket is gyűjtenek. Ti is csatlakozhattok a havi jótékonysági gyűjtéseikhez - minden hónapban más szervezetet mutatnak be.


Esélytelen csoportunk talán még soha, de soha nem zárt ennyire szuper hetet, mint amilyen a 49. volt. Olyan védenceink mentek gazdához, hogy szinte el sem hisszük.

Gamandor két év után búcsút intett a kennelsornak, hogy megkezdje új életét egy szerető család oldalán a Déli Pályaudvar közelében, Budán. Nagyon megható volt őt egy fotelban szundikálva látni. Annyira megérdemelte már!


Nem kisebb az örömünk amiatt, hogy Sodó is otthonra lelt, ő egy mozgássérült kislány kutyájaként élhet tovább. Több, mint egy évet várt arra, hogy ez bekövetkezhessen, de már az első gazdis napján úgy viselkedett, mint aki örökké oda tartozott.


Vidart egyszer már visszakaptuk súlyos szeparációs gondjai miatt, utána a kennelsorra került, onnan pedig egy hozzá hasonlatos kutya mellé Kisorosziba. Még azért aggódunk érte, de az első hírek bíztatóak. Vidar gazdis!

Everestről azt hittük, hogy beragad, mert egy nagytestű keverék kölyök benti tartással kinek fog kelleni, de rámosolygott a szerencse, ő is gazdára talált.


Cicagyűjteményünk cirmos tagja, Olema a héten gazdára talált. A kis pöttöm igazán jó helyre tette be a kis popsiját az életének rossz kezdete után.


A Bio alomnak több helyről is segítséget kértek a pártfogóik, s mi ugyan csak úgy ígertünk segítséget, ha szabadul fel számukra hely, de ha egyszer az ember megismer egy-egy rászorulót, nem tudja kiverni a fejéből... Így - ugyan hely nem szabadult fel - a héten megérkezett Bio Batyu is, aki szintén gazdát keres. Őt már a maradék Bio almot átvevő állatvédő szervezettől vettük át.


Tacskó csoportunkban egy tragikus baleset történt: Rovancs meghalt. A mi szívférges fekete-cser manónk nincs többé. Nem tudjuk, miért és mi történt.


A tenyésztőtől érkezett tacskó csoportból a héten átesett az ivartalanításon Saphire, Black King, Trüffel és Morris is. Szerencsére mindannyian negatív tesztet produkáltak szívféregre.

Saphire, Black King& Trüffel és Morris

Saphire, a fekete-cser törpe szuka egy fiatal párhoz költözött, s bár az első nap nem sikerült túl jól, de aztán megtört a jég. Saphire nagyon remek helyre került, az év legjobb bemutatkozó prezentációját beküldő jelöltekhez.


Sejtettük, hogy Sprotni sem fog sokáig várni, érte egészen Ausztriából érkezett az amúgy magyar származású gazdi.


Horzsol szintén Ausztriában talált gazdára, de ő partner szervezetünkön, az AC Austrián keresztül talált rá új otthonára.


Persze ahogy már lenni szokott, ezen a héten sem maradtunk új érkezők nélkül. Elegantot, a különleges szépségű, de extrém félős, pánikra hajlamos törpe tacskó kant gazdája adta le nálunk. Vele még sok tennivalója lesz a leendő gazdinak is...


Papanni egy kaninchen-törpe határos szálkás tacskó szuka, akit egy hirdetési portálon hirdettek. A nyolc éves kutyáért nem volt tolakodás, így segítettünk, s már gazdijelöltes is.


A békéscsabai állatvédők kértek segítséget egy többszörös lúd- és tyúkgyilkos tacskó keverék kannak, Jim Beamnek. A kennelsoron került elhelyezésre, de reménykedik a tanuvédelmi programban, ami rehabilitálja őt. Ugye így lesz?


Az ajkai gyepmesteri telepről vettük át Fügét és Fahéjt, a gazdájuk által leadott, hat éves tacskó keverék párt. A kennelsoron nyertek átmeneti szállást, s egy kis rehabilitációra szorultak, de most már sétáltathatók, a várják az igazit akár külön-külön is. Természetesen egy ideiglenes befogadónak is örülnének.

Fahéj és Füge

Vizslás csoportunknál lassan nem múlik egy úgy hét, hogy ne jutna egy megdöbbentő mentés. Lencsilányhoz állatvédők kérték a segítségünket, egy gátoldalon kóborolt szörnyű állapotban. Eredeti tulajdonosait sikerült megtalálnunk, akik lemondtak róla. Jelenleg külföldön élnek, egy ismerősükre bízták kutyájukat, ahonnan hónapokkal ezelőtt megszökött. Átmenetileg egy állatkórházban került elhelyezésre megfigyelésre, hogy további vizsgálatokat végezhessenek.


Hisztis Mirtill talált kutyaként került a gondozásunkba, eredeti tulajdonosa végül lemondott róla.


Joda korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba családi okok miatt, a héten végleges gazdához költözött.


Gordon védencünk elhagyhatta a kennelsort, és a héten ideiglenes befogadóhoz költözött.


A német dog fajtamentés csoportunk gondozásába került talált kiscica, Lombi gazdához költözött.


Sába ideiglenes befogadóitól elköltözve már saját családjával töltheti az ünnepeket.


2015. december 27., vasárnap

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 48. héten?


Főztünk! Igen, igen, jól olvastátok, ráadásul két lábosban is, mert ezen a hétvégén volt a Szimpla Kertben a Közös Lábos programunk. Sokan kilátogattatok, sokan segítettetek, sokan adományoztatok, úgyhogy igazán megérte a nap. A két szakácsot, Anikót és Esztert külön köszönet illeti, ahogy a sütipultos és ajándéktárgyas csapatot is.


Vizsla fajtamentő csoportunknál a héten a gazdisodások domináltak, de akadtak érkezőink is. Szidire korábbi tulajdonosa nem tartott igényt, ezért egy állatbarát megmentve az életét magához vette, és segítséget kért tőlünk. Még ismerkedünk vele, de az eddigi tapasztalatok alapján egy nagyon emberközpontú, bújós kutya, minden érintésért, és törődésért nagyon hálás. Eddig nemigen becsülhették meg őt, jelenleg a számunkra teljesen természetes mozdulatokra összerezzen, megadja magát, minden ismeretlen számára, ami egy szerves mindennap része. 

Gordon korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba, évekig békességben élt társaival, de az egyikőjük sajnálatos halála után társai ellene fordultak, többször vitáztak vele, gyakran nekitámadtak. Tulajdonosai próbálták kibékíteni az ellentéteket, sajnos sikertelenül. Elkülönítették őket, de Gordon elkezdett szökni, így végső elkeseredésükben a segítségünket kérték, hogy egy jobb életet biztosíthassanak számára.Gordon átmenetileg a kennelsoron került elhelyezésre. 


Prezeda a teltházas hajdúböszörményi gyepmesteri telepről került a gondozásunkba, az első utunk rögtön az állatorvoshoz vezetett vele, a szívféreg tesztje szerencsére negatív lett. A háta erősen szőrhiányos, vettek tőle bőrkaparékot a tenyésztéses vizsgálathoz, melynek reméljük napokon belül meglesz az eredménye, s el tudjuk kezdeni a megfelelő kezelését. Mivel a gyepmesteri telepen többek is vastagbélgyulladás tüneteit produkálták, ezért kapott probiotikumot is, hogy megelőzzük a heveny hasmenést.  


Lotni korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba, átesett az ivartalanításon, így már minden készen állt, hogy gazdához költözhessen. Leendő családja az elmúlt időszakban többször meglátogatta, ismerkedtek vele, időt szántak rá, hogy megszokja őket, és az előélete ellenére szerették volna a családjukban tudni, vizslatársával is találkozott már, ezért könnyen ment az ismerkedés. 


Károly bácsi, a 10+-os német vizsla papa idén nyáron került a gondozásunkba a győri menhelyről, ahol a kennelben csak szomorúan, apatikus hangulatban feküdt egész nap a kutyaházban. Befogadójánál nem igazán kommunikált senkivel, sem az emberek, sem a kutyák nem érdekelték, nem érdekelte semmi, csak a gyerekeknek sikerült előhozni belőle egy kicsit. Mostanra lelkileg is kiegyensúlyozott lett, s szinte alig mertük elhinni, amikor jelentkezett egy család, hogy szeretnék örökbefogadni. A látogatás nagyon jól sikerült, így ezen a héten Károly bácsi gazdára talált! 


Az Sz-alom tagjai közül Szegfűszeg két babája, Szlalom és Szimat repültek ki a gondozásunkból, hogy megkezdhessék gazdis életüket családjuk oldalán.

Szlalom és Szimat

Nené a kisvárdai menhelyről érkezett a gondozásunkba, s rögtön ideiglenes befogadóhoz költözött. A héten hivatalosan is gazdis kutya lett, ideiglenes befogadója döntött az örökbefogadása mellett, így már csak a végleges szerződés aláírása volt hátra.


A tacskó fajtamentés meglehetősen sok mindent intézett ezen a héten, de minden kétséget kizáróan a legnagyobb riadalmat Gombfoci okozta, akinek az ivartalanítási és sérvmütétje során kiderült, hogy nem alvad a vére, még vérátömlesztésre is szüksége volt, hogy életben maradjon...


Szerencsére veterán kan kutyánk, Őszapó ivartalanítása zökkenőmentesen zajlott, s bár azóta sincs érte tolakodás, de ő készen állna gazdisodni. Ki szeretne egy csendes társkutyát?


Fifi szeretne gyorsan gazdihoz költözni, s hogy nehogy pont azért kelljen várnia, mert még ivaros, ő is felkereste az állatorvost, hogy átessen a beavatkozáson.


Szuszi is abbahagyta a köhögést, így ő is ivartalanításra került, s mivel már egy gazdijelölt várta, el is költözött a mi kis matrónánk. Persze a nyolc évesek pótlására ott van Fifi, ha valaki hasonló kutyát keresne, de ez a hét Szuszinak hozta meg a boldogságot.


A héten nem Szuszi volt az egyetlen idősebb kutyánk, aki révbe ért. Nagy örömünkre Lilirex, az idős gazda otthonba kerülése miatt hozzánk került tacskó néni egy korábbi védencünk, Csongrádi Bobi mellé költözött.


Lütyő, a korosodó kan kutya Százhalombattára tette át a székhelyét, s bár az első időszak némi szeparációs zajongással telt, gazdái kitartottak mellette.


Sokkörös szűrés, rengeteg értelmezhetetlen jelentkezés után végre Levenduláért is befutott az igazi, ő is családot kapott végre, ahol Lola néven folytatja az életét.


Várdai Tücsinek nem kell tovább dideregnie a kennelsoron, még az igazi nagy fagyok előtt elhagyhatta a kennelt, s ugyan nem gazdihoz, hanem ideiglenes befogadóhoz költözött, de így is leírhatatlan a boldogsága: meleg, kényelem és a legfontosabb, szeretet veszik körül.


Bohóclányt már megmentette egy hirdetésre reagálva egy magán állatvédő, de nem tudta felelősen tartani, így a kutya hozzánk került, ahogy eredendően is tehette volna, ha nem licitáltak volna ránk ígéretekben, amelyek aztán ígéretek is maradtak. Bohóclány befogadóhoz került, de gazdára vár.


Egy tenyészetből, tehát a tulajdonosuktól, gazdájuktól került hozzánk hat kutya: Jade, a fekete-tiger törpe szuka, Saphire, a fekete-cser törpe szuka, Sunshine, a hosszú szőrű törpe szuka, Black King, a fekete-cser hosszú szőrű törpe kan, Morris, a vörös kaninchen kan és Trüffel, a fekete-cser törpe kan. Egy részük már ivartalanítva érkezett, mert a műtétet az ottani orvossal megcsináltattuk.


Jade, Saphire, Sunshine
Black King& Morris és Trüffel


Esélytelenjeinknél Athén átesett az ivartalanításon, hogy utána gazdához költözhessen végre. Sokat kellett várnia erre a pillanatra azóta, hogy elhoztuk őt az ajkai menhelyről, de megérte.


Mit-mitke, a vörös kandúr gazdához költözött.


Egy-egy segítőnk, befogadónk jóvoltából előfordul, hogy gyarapodik a csapatunk. A héten két ilyen kutyánk is lett. Az egyikük Tapka, egy tíz hónapos pincsi keverék kan.


A másik Barnabás, az egy év alatti labrador keverék kan, akit családi kutyának ajánlunk.



Német dog fajtamentésünkhöz gazdától érkezett Silver, a német dog kan.


Süni átesett az ivartalanításon.