2018. június 5., kedd

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 9. héten?

Egy igen mozgalmas hetet tudhatunk most is magunk mögött, jó sok érkezővel, de szerencsére gazdisodásokkal is.

Vizsla fajtamentő csoportunknál az érkezőké volt a főszerep, számszerint nyolcan kerültek gondozásunkba egyetlen hét leforgása alatt.

Enzo, a 8 éves magyar vizsla fiú korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba. A probléma a kisgyerekkel volt, akihez Enzo képtelen volt hozzászokni, nagyon tartott tőle, pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy javuljon a köztük lévő viszony. Végül nem maradt más hátra, minthogy a segítségünkkel Enzonak új családot keressünk.

28471280_1675860265793235_6979702278091148807_n.jpg

Zénó, a 4 éves magyar vizsla fiú korábbi tulajdonosától került a gondozásunkba, oltási programját megkezdtük.

29792864_1946019895417180_1770340731492237312_n.jpg

Ella mama, a 10+ éves drótos német vizsla egy romániai menelyről érkezett a gondozásunkba. Korábban daganattal operálták, így szükséges lesz kontroll vizsgálatra, röntgenre és szövettanra is. Sajnos nem ez az egyetlen problémája, a gerince és a hátsó lábai nagyon rozogák. Önállóan egyáltalán nem is tud felállni, mindenképpen szükséges lesz az MR vizsgálat.

29597875_1853788854660656_7494443579158192968_n.jpg

A debreceni állatvédőktől került a gondozásunkba Csillagvirág és 6 napos babája, Csillagbaba. A helyi gyepmesteri telepről vették át, ahol világra hozta picijét és a segítségünket kérték.

29791609_1853784554661086_7883614347879094948_n.jpg

Keltike, a 6 hónapos vizsla fiú korábbi tulajdonosától került a gondozásunkba.

31317922_1877739125598962_3193511645766746112_n.jpg

Hann és Hannsi, a 7 hónapos magyar vizsla fiú testvérpár is korábbi tulajdonosától került hozzánk.


Egyetlen gazdisodónk volt a héten, Nifi megkezdte új életetét gazdája és négylábú társa oldalán.

27073109_1786987501340792_3881113936531353181_n.jpg

Alaptevékenységi csoportunknál a héten egy gazdisodónk volt, Mylo végleges családjához költözött.

27072497_1710466022350409_7640164510915542260_n.jpg

A tacskó fajtamentő csoportnál ismét voltak érkezőink.

Ajna, a fiatal 1 éves szálkás szőrű szukát vidéken találták. Gazdi nem lett meg így most már az álom gazdi érkezést várja.

ag6.jpg

Sajtost, a fiatal rövid szőrű tacskó keverék szuka szintén vidékről érkezett, kedves, barátságos kislány, akivel nagyon jól fog járni valaki.

29542775_10156156655057410_197533862971206277_n.jpg

Mammut hosszú idő után elmondhatja magáról, hogy gazdis kutya lett. Belvárosi kutya lett, van még mit tanulnia, de a gazdi elszánt és imádja őt.


22279586_10155707378152410_1835696227106077306_n.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése