2017. augusztus 24., csütörtök

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 32. héten?

Vizsla fajtamentő csoportunk hete elsősorban az orvosi vizsgálatokról szólt, de voltak szerencsés gazdisodóink is.
Makk átesett a rutin orvosi vizsgálaton, sajnos több szempontból is rossz híreket kaptunk. A szívféreg tesztje pozitív lett, ám alapvetően ez nem lenne akkora probléma, hiszen a lassabb, de biztonságosabb kezelés mellett már több védencünk is negatív tesztet produkált. De Makk prosztatáján van egy elváltozás, amit jó lenne mielőbb operálni, ám a szívféreg pozitív kutyák esetében az altatás nagyon veszélyes. Szívféreg elleni kezelését megkezdtük, bízunk a mielőbbi negatív tesztben.



Dilara és Delia babaként kerültek hozzánk, mostanra felnőtt korba léptek, s a rutin vizsgálatok után estek az ivartalanításon.


Bár még Csipike nagyon fiatal, becsülettel felnevelte saját és fogadott babáit, elérkezett az idő, hogy Csipike átessen az ivartalanításon. Mint minden védencünk esetében, fontosnak tartjuk, hogy megóvjuk őt a betegségektől és a nem kívánt szaporulatok születésétől. Kissé még kókadt, de néhány nap alatt össze fogja szedni magát és ugyanaz az ugri-bugi lányka lesz, aki volt. Készen áll a gazdis életre, de a tökéletes családot még meg kell számára találnunk.

20934080_1697553633597142_749099392179592876_o.jpg

Hermina átesett az ivartalanításon és eltávolították lábáról a hatalmas daganatot is. Kapott infúziót, de fájdalmai vannak, szövettan eredményét még várjuk, reméljük jó híreket kapunk!

20953742_1695709863781519_3409511648024298376_n.png

Zsivány egy sikertelen gazdisodás után hétvégén végleges családjához költözött, társa pedig nem más, mint egykori védencünk, Solymári Bátor. Hosszú és boldog gazdis éveket kívánunk!



Romhányi Fülesnek, az erdőben magára hagyott kis apróságnak nem kellett sokáig várnia a végleges család megtalálására. Hosszú és boldog gazdis éveket kívánunk!



Ez a hét is csendesen telt a tacskók háza táján.

Két kutyánk költözhetett gazdához.

Fürt, az 1 éves tacskó lány budai lakos lett, ahol a gazdival még dolgozni is járhat, költözés után azonnal birtokba vette a lakást, ahol minden jó várta. Kívánunk nagyon boldog gazdis éveket neki!

parosl7.jpg

Kacatért is eljött vége az igazi, már a látogatáskor is kiderült, hogy beleszerettek, így hamarosan költözhetett. Nagyon várták már és ő boldogan vette tudomásul, hogy hazaért.

kacat1_001.jpg

Ficakot, a 2 éves szálkás szőrű kant altatásra adta le a gazdi, mivel megharapta. Az ott lévő állatorvosok kértek számára segítséget.
Ficak kedves addig, amíg az neki tetszik, de való igaz a többi kutyával nem jön ki, és hajlamos odakapni. Szeretnénk, ha ő is gazdis kutya lehetne egyszer, ezért most tréner foglalkozik vele, jövünk majd a friss információkkal.

20840779_10155560940277410_1814666805396843195_n.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése