2016. március 28., hétfő

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 11. héten?

Egyesületünk a nemzeti ünnep alkalmából meghívást kapott a Várba, ahol az érdeklődők felkereshették a standunkat. Sajnos az időjárás nem volt velünk kegyes, de így is több védencünk tiszteletét tette nálunk.

m152.jpg

Ha nemzeti ünnep, akkor ezen a héten kezdjük a beszámolót magyar vizsla fajtamentésünkkel, akik egy igazán aktív hetet tudhatnak maguk mögött.

Vizsla fajtamentő csoportunknál ez a hét is eseménydúsan telt, de egyértelműen az érkezők száma dominált a költözések, orvosi körök és a gazdára találások mellett. A hetet Szimba gazdisodásával nyitottuk meg, rutinos, vizslás tapasztalatokkal rendelkező családban folytatja tovább életét.



Peták idős gazdái halála után került a gondozásunkba, a kennel létet nem viselte jól, ezért rutinos befogadónkhoz költözött egy családi panzióba, itt várja az örökbefogadók jelentkezését.

12710870_1045506038823883_9078651931333895675_o.jpg

Brú, a 6 év körüli magyar vizsla fiú korábbi családjától került a gondozásunkba, átmenetileg Peták helyére érkezett a bérelt kennelsorunkra, de néhány nap után maga mögött hagyhatta, és még a héten ideiglenes befogadóhoz költözött.

1186204_1150621501614559_7994340115998669652_n.jpg

Boby gazdája halála után került a gondozásunkba, ideiglenes befogadóknál került elhelyezésre, ahol megtanulhatja a lakásban élés, és a városi élet szabályait. A már rutinnak számító szívféreg tesztje sajnos pozitív lett, így a kezelését megkezdjük.



Waldi szívféreg tesztje negatív lett korábban, így a héten áteshetett az ivartalanításon. A műtét során szerencsére minden rendben ment.

index3.jpg

Rendszerint egy-egy érkezést hosszabb egyeztetés előz meg, de mindig akadnak kivételek: nem tervezett érkezőkként került a gondozásunkba Perba, Gerti és Patrik, egy állatbarát találta a vizslacsaládot Perbálon kóborolva, s mivel az elhelyezésüket nem tudta megoldani, a segítségünket kérte. Chipjük nincs, ezért az eredeti tulajdonosukat keressük, aki érvényes dokumentumokkal tudja igazolni a tulajdonjogát. A család első útja rögtön az állatorvoshoz vezetett, a mama több helyen is vérzett, a bal oldalán és a comb lágy részén helyezkednek el a szúrt sebek, a két 3 hónap körüli babája szerencsére élénkek, jól vannak.

12795296_10154003406472641_6576018700240594520_n.jpg

A héten két, korábbi tulajdonosuk által leadott védencünk is végleges gazdára talált: Bobó és Bobolyka.


Csongort, az 1-2 év körüli magyar vizsla kant Túrkevén találták, megtalálói a segítségünket kérték az elhelyezésében. Chipje nincs, ezért az eredeti tulajdonosát keressünk, aki érvényes dokumentumokkal tudja igazolni a tulajdonjogát. A rengeteg benne talált kullancs ellenére negatív babéziára, rossz hír viszont, hogy microfiláriára pozitív lett.

1507848_980163678703763_3081237272671328439_n.jpg

Az Sz-alom babái egyetlen kivétellel már mindannyian gazdára találtak, Szendét hosszú ideje hirdetjük már, eddig sikertelenül. A héten Szende egy családi panzióba költözött, s reméljük, hogy végre neki is sikerülhet az, ami testvéreinek.

12243551_1008903795798675_8310374351599965841_n.jpg

Pocoyo kontrollvizsgálaton járt, az eredmények alapján az agya nagyon szépen regenerálódott, és az értékei is helyrejöttek. Sokat aggódtunk az ép szeme miatt, de már jól lát vele, és nem fárad el olyan hamar fizikailag, sőt, ha játékról van szó fáradhatatlan. Pocoyo hamarosan az oltási programjának végére ér, és kirepül a gondozásunkból, családja már nagyon várja őt.

12821546_1232910556724197_2593908729415571597_n.jpg

Csocsó korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba a hétvégén, még ismerkedünk vele, de az eddigi tapasztalataink alapján egy kedves, barátságos német vizsla fiút ismerhettünk meg a személyében, ivartalanítása után örökbefogadhatóvá válik, de addig is várja az aktív, szívesen kiránduló gazdik jelentkezését.

1919174_1072597752781378_6642864997373992526_n.jpg

A Futrinka Egyesület standja minden Vizslatúrán jelen van, ez alkalommal azonban a vasárnapi 99. Vizslatúrára meghívást kapott Vajda, a kerekesszékes német vizsla védencünk is, köszönjük a Vizslatúra csapatának a lehetőséget! Vajda imádja az emberek és a kutyák társaságát, nagyon élvezte a rendezvényt, még ha ő nem is túrázhatott négylábú társaival.



Azt azért nem mondhatjuk, hogy esélytelenjeink körül unalmasan telt volna a hét.

A Futrinka Egyesület idén tíz éves. 2006-ban, amikor megalakultunk, elsődlegesen az Illatos útról mentettünk, ahol akkoriban a szopornyica általános volt, csakúgy mint az altatás. Az akkori csapat tagjai saját maguk dobták össze a mentési költségeket, mindent maguk intéztek: innen indultunk, nem voltunk mindig ismert szervezet. A születésnap alkalmából minden hónapban igyekszünk egy-egy Illatos úti kutyának is esélyt adni.

A héten Belli, az idős és beteg staffordshire terrier szuka érkezett hozzánk, akire még számtalan vizsgálat vár. Ideiglenes befogadónál sikerült őt elhelyezni, ami nagy-nagy lehetőség számára.

belli4_001.jpg

Hosszú idő után Tusi, a bonsai bernáthegyi végre gazdára találhatott. Ausztriából jött el érte a végleges családja, ahol egyedüli kutya lesz egy kisgyermek mellett, és sokat fognak jönni-menni majd. Az első hírek szerint Tusival minden a legnagyobb rendben, imádják.



Szintén Ausztriában gazdisodott Barnabás, a fiatal labrador keverék kanunk, akit szintén hónapok óta hirdettünk eredménytelenül. A családnak van egy jack russel kanja, így az aktív hétköznapok Barnus számára is garantáltak.

barni_002.jpg

Állatorvosi fronton is sok tennivaló akadt. A Farsang család elérte azt az életkort, amikor megkaphatták a chipjüket és az első oltásukat, illetve a mamájuk, Zomé immunizálása is megkezdődhetett. Most már hamarosan kirepülhet a csapat, így várjuk azoknak az érdeklődőknek a jelentkezését, akik vállalják a benti tartást, az oltási program folytatását, az ivartalanítási kötelezettséget és a szívféreg megelőzést.

zcs.jpg

Szuka kutyáinkat szerettünk volna ivartalaníttatni, de sajnos tüzelni kezdtek, így sem Linda, sem Szimi nem eshettek át a beavatkozáson.



A nedves, nem túl hideg idő a kennelköhögést is behozta, a kennelsoron Vándor és Gombos is köhögnek, de nem ők lesznek az utolsók, így folyamatosan fogadunk C-vitamint, Béres-cseppet, izlandi zúzmó szirupot, probiotikumokat. Köszönjük!



Nem csak a kennelsort, de panziós helyeinket is elérte a köhögés. Pánikolásra hajlamos Csobodrink is köhög, és nagyon rosszul viseli. Ez az érzékeny lelkű kiskutya nagyon szeretne egy nyugodt, kertes házas gazdit, ahol a póráz okozta stressz is alacsony lenne az életében, illetve nem kellene emelgetni őt, mert attól kétségbe esik, és haraphat.

csobodri_1.jpg

Öreg Rémuszunk sincs jól, csont és bőrre fogyott, de még így is folyamatosan, megállás nélkül csóvál. A kivizsgálása megkezdődött, de Rémusz számára ideiglenes befogadót keresünk.

remus_002.jpg

Végre gazdira talált az egri tacskó keverék sihederek utolsó kan tagja, Kisvuk is, akinek nagyon nagy szüksége van arra, hogy a családja sokat foglalkozzon vele, hiszen eddigi életében nem sokat tapasztalt. Erre most alkalma nyílik.

vuk1_001.jpg

Borát, a szálkás szőrű törpe tacskó szukát is újra gazdához adtuk, reméljük, hogy ez a család nem csak ígérget, hanem tényleg a végleges otthona lesz majd.

bora_001.jpg

Jó lenne itt megállni a beszámolóban, mert nagyon sok a kutya a tacskó fajtamentésnél is, de a héten három új, jelentős álkatorvosi költséget is jelentő kutyával bővült a csapatunk. Fontos lenne, hogy a mostanra megfizethetetlenné vált havi panziós számláinkat úgy tudjuk csökkenteni, hogy a védenceink egy részét ideiglenes befogadónál helyezzük el, erre várjuk a jelentkezőket.

Masát elképesztő állapotban találták. A szőre egybeállt, a szeme, füle, bőre, ínye gyulladt, emlődaganatos és epilepsziás tünetet is produkált. Egyelőre a kivizsgálásánál tartunk, de már a letrimmelése és megfürdetése is fokozatokkal jobb életminőséget eredményezett számára.

masa4.jpg

Szoszonja szaporítós kutya volt. Három éves korára már két almot felnevelt az amúgy az udvaron élő kutya. Érkezésekor a hátán nem volt szőr, de ez a volt gazdákat nem hozta lázba, nekik költözés miatt a kizsákmányolt kis test már nem kellett.

szoszonja_002.jpg

Szonda egy csodálatos fekete-cser kan hatalmas nyaksebbel, amit kezelünk. Az ő története is csodálatos: felőle eladták a házat, de őt valahogy ott felejtették, mintha a ház tartozéka lenne. Az új háztulajdonos kért számára segítséget.

szonda_003.jpg

Egyesületünk működésének az alapját az adó 1%-ból származó bevétel határozza meg. Enélkül az összeg nélkül nem tudnánk ennyi rászorulón segíteni. Kérünk, ajánld fel a javunkra, neked csak egy nyilatkozatot jelent.

cover

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése