2016. március 6., vasárnap

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 7. héten?

Meghívást kaptunk a FEHOVA kiállításra, ahol az Egyesület bemutatása mellett az ajándéktárgyainkkal is találkozhattak a résztvevők.

cacib7.jpg

Emellett volt még a rendezvényen egy számunkra nagyon sokat jelentő pillanat: átvettük a szavazataitok alapján nekünk ítélt tápadományt. Köszönjük!


fehova.jpg

Vizsla fajtamentő csoportunknál a héten két megrázó sorsú érkezőnk is volt, az egyik a fiatal magyar vizsla Pocoyo. Pocoyonak kifordult a szeme, de az állatorvos megtagadta az altatását, tulajdonosa lemondott róla. A sérült szemét sajnos már nem tudták megmenti, a helyi állatvédők kértek tőlünk hozzá segítséget.

12765630_10153222495380633_2139131516_o.jpg

A héten a T-alom két tagja, Tepertő és Ted is végleges gazdához költöztek ideiglenes befogadóiktól, a vízelvezető árokban talált család csemetéi lassan kirepülnek a gondozásunkból, és új életet kezdhetnek saját családjuk oldalán.

A T-alom kevésbé szerencsés tagja Tápé, néhány nap gazdis lét után ismét visszakerült a gondozásunkba, egy kölyökkutya örökbefogadása hatalmas felelősség, ezt sokan mégsem látják. Tápé ideiglenes befogadójához került vissza, talán érte is eljön most már az igazi, a végleges család.

A héten Barcikai Lurkó állatorvosi vizsgálaton járt, s mivel korábban már negatívra tesztelődött szívféregre, az ivartalanításon is átesett.

IMG_20160110_145727.jpg
Az Sz-alom tagjai közül a héten végleges gazdára talált Szamóca. Testvérei közül Szellő is látogatókat fogadott, Szende azonban még várja az igazit.

A hét legszerencsésebbje Lu, a vak vizslafiú volt, hátrahagyhatta a kennelsort, és végleges családba költözött.

12741872_1135649689778407_4995973861908028273_n.jpg
Rücsök a hétvégén végleges gazdához költözött, az egykor bio-patkányirtásra használt kiskutyából nagyvárosi kutya lett.

_VAU6498_copy.jpg
Balu is végleges gazdára talált, s az általunk már megkezdett gomba elleni kezelését családja folytatja tovább. A család vizslájával zökkenőmentesen ment az ismerkedés, az első hírek alapján szépen beilleszkedett.

12463942_997375893654933_486870724_n.jpg

Byron egy vidéki gyepmesteri telepről került a gondozásunkba, ideiglenes befogadóhoz költözött, ahol megtanulhatja a lakásban élés szabályait.


A hét zárásaként vasárnap késő este a gondozásunkba került egy balesetes német vizsla, Ludwig, aki egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Az ütés erejétől a röntgen alapján a gerince kettétört, nem tudtak már rajta segíteni az állatorvosok. Chipje nem volt, így az eredeti tulajdonos kilétére sem derült fény.



Esélyteleneket gondozó ún. alap csoportunk a héten is az erején felül teljesített. Érkeztek új kutyák, jártunk állatorvosnál és egy védencünk ki is repült.

Szimi egy fiatal-felnőtt keverék szuka, akinek az utcán esélye sem lett volna túlélni, a fekete színe sem kedvezett ehhez, de az sem, hogy a szeme sérült, nem is nagyon lát az egyikre. Neki kértek segítséget, és mi nem mondtunk nemet. Szimi a kennelsor lakója lett, ott várja a látogatókat.

sissy5.jpg

Lara Jack egy jack russel terrier szuka, aki eddig kevés inger mellett élt egy kennelben, így számára most nyílik meg a világ, de még nagyon félős.

Lara_Jack.jpg

Alfonso orvosnál járt, hogy kiszedjék a kapcsait, és hogy megkapja az aktuális oltását. A szívféreg-tesztje szerencsére negatív lett.

alfi.jpg

Diszkóra újabb műtét várt a héten, mert ahol az idegeket kioperálták a csontból, ott keletkezett egy szövetgóc, amit folyton rágott. Ezt kellett eltávolítani, illetve átesett az ivartalanításon is. A szívféreg-tesztje neki is negatív lett.

diszko3_002.jpg

Argan a héten csomagolt, és meg sem állt Németországig. Partnerszervezetünk, a Setterburg talált számára családot.

argan14.jpg

A Setterburg csapata adományokat is hozott, a jó minőségű táp mellett speciális roborálószereket is kaptunk. Ezeknek nagy hasznát vesszük.


A tacskó fajtamentésnél is aktív hetet zártunk.

A hajdúnánási gyepmesteri telepről került a gondozásunkba Zemma, a nyolc éves tacskó szuka. Egyelőre annyit látunk, hogy egy nagyon kedves kutyalány. Problémamentes.

zemma1.jpg

Több ivartalanítási műtétet is bonyolítottunk a héten is, átestek a beavatkozáson Kisvuk, Kiscsele, Kiskarak és Mimmi.


A friss műtétesek közül egy szerencsés egyből gazdihoz is költözött. Kiscsele budapesti nagylány lett, és bár nem indult zökkenőmentesen a beilleszkedése, mert rettegett az utcán, de hamar feloldódott.

csele_003.jpg

Az ajkai gyepmesteri telepről átvett Fahéj is gazdis, de az ő örökbefogadása nem mondható klasszikusnak, mert az ivartalanítási műtétre fuvarozót győzte meg, hogy legyen ideiglenes befogadója, majd pedig... Hát igen, onnantól már nyert ügye volt.

fahej_007.jpg

Csillagszóró, a rossz körülmények közül mentett tacskó keverék szuka is új családra talált, innentől pedig már csak boldogság vár rá. Megérdemli.

csilagszoro.jpg

Fifi is elköltözött, de ő nem itthon, hanem Németországban találta meg a szerencséjét. Ez azért is kicsit a sors fintora, mert az eredeti gazdái pont németországi munkavégzés miatt adták le nálunk.

fifi_006.jpg

Szuszi bácsi ideiglenes befogadót váltott, most folytatjuk a kivizsgálásait, miközben egy gazdijelölt várja türelmetlenül.

szuszi_003.jpg

Stacy nem szeret a többkutyás befogadóhelyen lenni, ő egyke szeretne lenni, így nem boldog. Szeretnénk neki egy átmeneti otthont találni, ahol nincs másik kutya, ahol nyugalom van. A héten Stacy fejbeharaptatta magát, amikor épp a területét védte... Sajnos a szívféreg-tesztje pozitív lett, ez nem sokat segít az elhelyezésében, de reménykedünk.

stacy4.jpg

Az Illatos úton van egy tacskó keverék kan, akinek szeretnénk segíteni, de amíg nem lehettünk biztosak, hogy nem fertőz, nem tudtunk elindulni. A telep vezetőjével egyeztetve vérlabort és bőrkaparék vizsgálatot csináltattunk neki. Aztán hátha majd egyszer futrinkás lehet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése