2016. március 9., szerda

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 8. héten?

A 8. hét azt jelenti, hogy mostanra véget ért a tél, belekezdhetünk a tavaszba. Ez egyben azt is jelenti, hogy nagyobb figyelmet kell szentelnünk annak, hogy az adó 1%-os rendelkezésre felhívjuk a támogatóink figyelmét, hiszen ez teremti meg az alapját annak, hogy éves szinten több, mint 500 kutyának tudunk segítséget nyújtani. Idén is számítanánk rátok, kérünk titeket, hogy rendelkezzetek a javunkra, a védenceink javára. Sokan nem tudják, de az alacsony összegű adó 1%-os felajánlások is sokat számítanak, hiszen nálunk összeadódnak, illetve vannak kis összegre rúgó kiadásaink is, nem is kevés - egy oltási könyv, egy kiló rizs, egy féreghajtó ára is nagy segítség, nektek pedig valójában a nyilatkozat kitöltésén kívül nem kerül semmibe.

Köszönjük!

Futrinka Egyesület

18258473-1-43

Vizsla fajtamentő csoportunknál a héten véglegesítettük Barcikai Lurkó státuszát, ideiglenes befogadói döntöttek az örökbefogadása mellett.

12435991_995759913816531_403782874_n.jpg

A német drótos csodánk, Nesztor is kirepült a gondozásunkból, egy sokat kiránduló, aktív fiatal pár oldalán talált végleges családra.

12631461_977565585647387_5077318416995835097_n.jpg
A hét nagy gazdára találója egyértelműen Tápé volt, a sikertelen gazdisodások után végül révbe ért, és végleges családba költözhetett.

12651256_10154018601152590_1632563774083471106_n.jpg

Több védencünk is befogadót váltott a héten, Lady baba és Berger a Dog Garden kutyapanzióban várja, hogy végleges családba költözhessen.

Havernak viselkedési problémái miatt kellett a bérelt kennelsorunkra költöznie, határozott, kutyás tapasztalatokkal rendelkező ideiglenes befogadót keresünk számára, aki nem riad vissza a nehéz feladattól, és szocializálja őt.

haver_001.jpg
Bobó, a felnőtt magyar vizsla szuka korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba. Befogadójával most a kutyákkal való kommunikációját gyakorolják.

DSCF5977.JPG
Lipót végleges gazdára talált, erről azonban ő mit sem sejt, ideiglenes befogadója döntött az örökbefogadása mellett, a héten megtörtént a végleges örökbefogadási szerződés aláírása.

12733461_1018769788182210_561965180377498586_n.jpg
Szegfűszeg egyik babája, Szellő is kirepült a héten a gondozásunkból és végleges családra talált. Testvérei közül Szende még várja, hogy rá is rátaláljon az igazi.

12301600_981260078599848_8883138262250545965_n.jpg
A héten az erősen demodexes állapotban érkezett Gusztival orvosi köröket bonyolítottuk, mert bár a demodex már a múlté, az allergiája miatt nem javul az állapota, a teljes gyógyulásig még hosszú út vezet.

10534577_1081378668539550_4772301221410424563_n.jpg
A hétvégén megérkezett a gondozásunkba a törökszentmiklósi állatvédő alapítványtól William, a vizsla mix fiúcska. Korábban többször is epilepsziára utaló tüneteket mutatott, így jelenleg egyeztetés alatt áll egy speciális kivizsgálás időpontja, hogy az állapotáról többet tudhassunk meg.

12784496_1058712807484440_1511128397_n.jpg


A héten sor került volna az Sz-babák mamájának, Szegfűszegnek az ivartalanítására, de a rutin szívféreg tesztje pozitív lett, így a műtét elmaradt. Az orvosi vizsgálatok után ideiglenes befogadóhoz költözhetett, ahol megtanulhatja a nagyvárosi lét és a lakásban élés szabályait.

12227589_1008901609132227_2156285695915035394_n.jpg
Kubu, a félszemű vizslamix fiúcska a héten befogadót váltott, és rutinos önkéntesünkhöz költözött. Itt várja, hogy jelentkezzen érte az álomgazdi.

index16.jpg

Esélytelen keverékeinktől két kölyök is gazdihoz költözött. Ha lehet azt mondani, ilyenkor talán a szokásosnál is egy picivel nagyobb az örömünk, mert így ezek a fiatal kutyák nem nálunk, hanem a saját családjukban nőhetnek fel.

Krampusz, a fekete szépség a Karácsony alom utolsó babájaként várt arra, hogy fekete színe ellenére is beleszeressen végre valaki, és a héten sikerrel járt. Egy másik szervezet önkéntese lett a végleges otthona.

krampusz1_005.jpg

Darabka, a tömzsi pöttöm szintén kirepült, a gazdijai talán nem tudták volna előre megmondani, hogy milyen kutyában gondolkoztak, de Darabka összevissza megjelenése, a rövid lábak, a vicces fül, a csíkozás, magukkal ragadták őket.

darabka2_001.jpg

Szívférgeseinknek letelt egy újabb gyógyszeres kör, utána pedig jöhettek a kontroll gyorstesztek. Abszolút első tesztje negatív, most a kontrollt kell megszerveznünk.

abszolut__3__004.jpg

A tacskó fajtamentés sem unatkozott, nem is nagyon tudjuk, honnan indítsuk a beszámolót, hiszen kijutott mindenből, jóból is, rosszból is a héten.

Poltergeist két hétig szedte az újabb kör antibiotikumot, amellyel a szívférgek eledeléül szolgáló baktériumot irtjuk, és szerencsére a kontroll tesztje negatív lett. Örülni viszont csak akkor fogunk, ha a kontroll tesztje sem mutat fertőzést.

polti_-5.jpg

Jim Beamnek égetővé vált az elhelyezése, mert előző helyén nem maradhatott, szerencsére a héten sikerült számára egy másik ideiglenes befogadót felkutatni, ahová átköltözhetett. Nem indult zökkenőmentesen az ottani élete, mert szeparációs szorongás jeleit mutatja, ugat... Kell a drukkolás nagyon, hogy maradhasson.

jim_008.jpg

Raul röntgenen járt, hogy kiderüljön: van-e műtéti tennivaló a CT-vizsgálaton a gyomrában látott, idegen tárgyat illetően, de szerencsére az a valami természetes úton távozott, operációra nem volt szükség.


Azt hittük, hogy a héten a félős, idős tacskó keverék szuka, Csomorzsi ideiglenes befogadóhoz költözhet, mert vak társára hetek óta egyeztettünk egy osztrák családdal, és az ő átmeneti gondozó családja fogadta volna a helyére Csomorzsit, de nem történhetett így, mert Csobodrit az utazás előtti napon visszamondták. Szomorúak vagyunk, de az élet ilyen.

csobodri_002.jpg

Szuszi bácsi gazdijelöltes, így meg kellett szerveznünk az ivartalanítását. Izgultunk a kora miatt, de mivel az egyik heréje ráadásul a hasüregben volt, nem nagyon dönthettünk másként. Szerencsére Szuszi bácsi jól viselte a beavatkozást, és már a műtét másnapján labdázott is újra.

szuszi_0.jpg

Szintén ivartalanításra került Kóc, a csodaszép szálkás tacskó kan, aki érthetetlen módon még mindig a kennelsor lakója... Legalább egy ideiglenes befogadóig jó lenne pedig eljutnia... A műtét előtti szívféreg-tesztje negatív lett.

koc_002.jpg

Új érkezőkből sem volt hiány. A legsúlyosabb eset egy tíz éves, autóbalesetes tacskó kan, Stevie Samu volt, akinek a fejét ért ütés miatt a szemei kirobbantak a szemüregből. A nyíregyházi PCAS állatvédők rohantak vele kórházba, ahol a szemét el kellett távolítani a sokktalanítása után.

steve.jpg

Debrecenből, talált kutyaként érkezett a lóképű lovag, Zsebpénz. Ő egy fiatal-felnőtt szálkás szőrű tacskó keverék kan, aki mindenkivel kedves, nyitott, más kutyákkal is tökéletes a viszonya. Sajnos a szívféreg-tesztje viszont pozitív lett, a kezelése megkezdődött.

Zsebpenz.jpg

A Balaton mellől, gazdától jött a két egy év alatti tacskó kan, Hupli és Túrás. Korábbi életükben csak nőttek, mint a dudva, így a változás teljesen összezavarta őket, morogtam, kapkodtak az érkezésükkor. Mostanra szépen kinyíltak, foglalkozás mellett tökéletes családtaggá válnak majd. Gazdát keresnek.

hupli_002.jpg

turas_002.jpg

Az érkezők nagyon feldúsították volna az állományi létszámunkat, de szerencsére akadtak gazdisodók is.

Dambo egy szerb menhelyről érkezett, nálunk ideiglenes befogadóhoz került, akik visszavonhatatlanul beleszerettek, így Dambo meg is kezdhette gazdis életét.

dambo1.jpg

Kiskarak, az egri menhelyről átvett szálkás szőrű tacskó keverék is elköltözött. Korábban egy magára hagyott háznál hagyták őt, ahol az éhenhalásra volt úgy esélye, de szerencséje volt, megmenekült, és így a kanapé várta.

karak_006.jpg

Kisvuk, a szintén egri származású tacskó keverék kan is tervezte a költözést, de ez nem valósult meg. Ha valaki egy 8-10 hónapos, hosszabb lábú szálkás tacskó keveréket szeretne, itt a lehetőség! Kisvuk továbbra is gazdára vár.

vuk_002.jpg

Fenyőfa jó példa arra, hogy mindössze egyetlen egy érdeklődő is elég a gazdisodáshoz, ha az az érdeklődő az igazi. Vele így történt: eddig senki, de senki nem akarta őt örökbefogadni, aztán befutott egy szimpatikus e-mail, Fenyőfa pedig végre gazdis lett!

fenyo1.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése