2016. október 10., hétfő

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 39. héten?

A héten már fél lábbal az októberben taposva tettük a dolgunkat. A nappalok rövidülnek, az idő egyre csípősebb és mi lassan megint azon törhetjük a fejünket, hogy hogyan találjunk kinti védeinceinknek meleg helyet, de egy dolog nem változott: megint rengeteg mesélnivalónk van.

Az elmúlt hét ismét mozgalmasra sikeredett a sparhelt lábúaknál.

Hosszú-hosszú idő után Stacy a héten elindult a gazdis élet felé, és az első hírek szerint nagyon jól működik minden.
Egy csöndes nyugodt helyre, szép kertes házba költözött, ahol a kanapén párna várta. Unalmas perceiben még a kertészkedésben is segíthet a gazdinak, s kell ennél jobb, álomhely ennek a sok rosszat megélt kutya hölgynek?

stacy_003.jpg

Csengő, az utcán talált tacskó keverék szuka nem sokat időzött a gondozásunkba, így a múlt héten fogta magát és gazdihoz költözött, ahol társ is várta. A szolid csöndes kislány sikeresen beilleszkedett új otthonában.

csengo4.jpg

Kecses Diána a hétvégén Egerbe tette át székhelyét, ahol szintén várta egy tacskó társ, akivel még nem teljes az összhang, de mint tudjuk, ez általában néhány hét alatt rendeződik.

diana2.jpg

Varázs után már a Sugárzoo pikniken érdeklődött egy család, látogatás következett, mely után a döntés is megszületett, így Varázs most már gazdis kutyaként folytatja az életét.

14264820_1389011584464939_6750673149787238020_n.jpg

Csipesz is felrakta az i-re a pontot, véglegesítette magát befogadójánál, mindkettőjük örömére. Csipesz egy tökéletes kutya, aki igazi társként éli ezentúl az életét.

csipesz2.jpg

Megérkezett a héten a gondozásunkba Méda, a 3 éves szálkás szőrű tacskó keverék szuka, akit Alsóőrsön találtak, de nem került elő az eredeti gazdája.

meda4.jpg

Stihl, a 13 éves rövid szőrű tacskó keverék szuka a jászberényi gyepiről érkezett, ahova gazdája adta le.

stihl.jpg

Esélytelen keverékeink közül egy kutya lelt a héten végleges otthonra, a kicsi Merre volt a szerencsés. Szlovákiába költözött, és családja már most rajongásig szereti őt.

merre1_003.jpg

Külső, kenneles tartásból mozgattuk át családi panziós helyre két kutyánkat. Bio Böbe a tárnoki kennelsort hagyta maga mögött, és nagy örömmel fedezte fel a meleg otthon nyújtotta biztonságot. A nyakára nőtt egy csomó, azt még meg kell nézetnünk, de ettől eltekintve továbbra is gazdit keres. Kezdő kutyásoknak is ajánlható.

bobe1_009.jpg

Mandulás Magdi egy kistermetű, bújós, nagyon szerethető keverék szuka, akiért nem akar eljönni az igazi, pedig valaki nagyon jól fog járni vele majd. Ő is boldog volt, hogy kényelmesebb körülmények közé tudtuk átmozgatni őt, a kanapét kifejezetten kényelmesnek találta.

IMG_8922.JPG

A másik sárospataki anyakutyánk, Séta is készen áll a gazdisodásra, de hogy legyen esély beleszeretni, ő is helyet váltott a héten, a tárnoki kennelsoron várja a sétáltatókat, de komolyabb szándékkal érkezőknek is örülne.

seta1_004.jpg

Orvosi esetekből is bőven kijutott a hétre. Küllő esett össze úgy, hogy el is ájult. Van rá esély, hogy egy elhaló szívféreg okozta a gondot, de a kezelése, megerősítése még most is tart, illetve egy szívultrahangos vizsgálaton is át kell újra esnie.

kullo1_007.jpg

Szolnokról átvett kuvasz lánykánkról, Pamutról sajnos kiderült, hogy szívférges. A kezelése megkezdődött, reméljük, valaki így is beleszeret majd.

Pamut01.JPG

A német dog fajtamentésnél még mindig aktuális a létszámstop. Jelenleg 11 gazdikereső kutyánk van, s a gazdisodások váratnak magukra.
Ez idő alatt is várjuk a sétáltatókat kennelsorunkon, dogjaink minden extra velük töltött időnek nagyon örülnek!
Sétáltatásra jelentkezni a nemetdogsos@gmail.com címen lehet.


kiwi-corvette.jpg


Vizsla fajtamentő csoportunknál Radír folyamatos hasmenése szerencsére elmúlt és a rutin szívféreg tesztje is negatív lett, így a héten sor került az ivartalanítására. A műtétet követően azonban már nem vissza a kennelsorra, hanem végleges családjába költözött.

radir_001.jpg

A héten több védencünk: Sármos, Lüke Füge és Helka átestek az ivartalanításon miután rutin szívféreg tesztjük negatív lett.

page.jpg

Sima Samu hamarosan végleges családba költözik, szuper élet vár rá kutyatréner gazdái oldalán.

14495385_1292705887406119_2532956780007869164_n.jpg

Külföldi partnerszervezetünk segítségével Fodorka, Schöni és Édi útnak indultak végleges családjaikhoz.

page.jpg

Pöttyös Panni rutin szívféreg tesztje pozitív lett érkezésekor, a lassabb, de biztonságosabb kezelés mellett azonban az ismétlő tesztje negatív lett, ennek örömére a hétvégén végleges gazdához költözött.

Panni_-_2_of_8.jpg

Zétényre az utcán kóborolva találtak Debrecenben, azonosító chippel nem rendelkezett, az állapota egyértelműen arra utalt, hogy hosszú ideje kóborolhatott, mindössze 15,4 kg-ot nyom. A felhizlalása nem lesz egyszerű, mivel képtelen rágni, de ami még ennél is jobban aggaszt bennünket az a hangulata, nem kommunikál senkivel, az orvosi eredményei viszont nem indokolják sem az apatikus hangulatot, sem azt hogy nem tud rágni. Befogadója mindent megtesz Zétényért, hogy mielőbb jobb kedvre és jobb erőre kapjon, de nincs könnyű feladata.

zeteny.jpg

Liza Minelli korábbi tulajdonosától került a gondozásunkba, egy családi panziós befogadónknál került elhelyezésre, nagyon bájos és bújós kutya, de nagyon stresszes a változások miatt.

liza.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése