2018. november 11., vasárnap

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 32. héten?


Hétvégén megrendezésre került augusztusi örökbefogadó napunk a városligeti Kertemben, melyen önkénteseinknek köszönhetően sok gazdikeresőnk lehetett jelen. Több védencünkre is volt komoly érdeklődés, reméljük sikerül gazdisodásra váltanunk. Köszönjük minden érdeklődőnek és támogatónak, hogy eljött rendezvényünkre!  


Vizsla csoportunktól egy elütött vizslához kért segítséget az egyik vidéki egyesület. Már a képek is megrázóak voltak, de bíztunk a jó hírekben. Saját orvosaink alapos vizsgálata után jött a letaglózó diagnózis, annyira össze van törve a hátsó része, hogy az altatást javasolják. A végső döntés sosem egyszerű azoknak, akik minden szempontot figyelembe próbálnak venni egy ilyen helyzetben, hiszen valakinek az életéről van szó. Véget ért egy gyönyörű 6 éves vizslafiú élete, akit a családja Rumlinak hívott, mi az Ágas nevet adtuk neki. A tűzijáték az emberek egy részének szórakozás, az állatoknak kínszenvedés. Ő is ennek az áldozata. A településen tűzijáték volt, bár szerette a család elmondásuk szerint, igaz kennelben volt akkor, de a pániktól onnan is kitört és a kerítésen is átküzdötte magát. Végül az autó alatt kötött ki. Sajnáljuk, hogy csak ennyit tudtunk tenni érte.

á2

Német dog csoportunknál Lenor gazdihoz költözött és megkezdte életét családja oldalán.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése