2016. június 22., szerda

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 24. héten?

A héten ismét kilátogatott kennelsorunkra a Citi Magyarország önkéntes csapata. Több védencünket is elvitték egy jó hosszú sétára, sőt volt olyan kutyánk, aki még a patakban is megmártózott. Mindenki kellemesen elfáradt, de azért a csapat még napellenzőket is felszerelt a kennelekre. Nagyon-nagyon köszönjük nekik.
Emellett tárgyi adományokat is kaptunk: száraztápokat, vitaminokat és egy karomvágó ollót.
Nagyon köszönjük, hogy itt voltatok!




Ezen a héten a Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumtól kaptunk felkérést Rugóval, hozzájuk látogattunk el. A korosztály a megszokottnál idősebb volt, 17-18 éveseknek meséltünk a Futrinka életéről, azon belül is az Esélytelen keverékekről. Szerencsére sok diák ismert már minket, néhányan már a kennelsoron is jártak, mint sétáltatók. Köszönjük a meghívást és a szervezést M. Viktor tanár úrnak!



Megdöbbentő állapotú kutya került az alap csoportunk gondozásába. Parfüm nénit Surány mellett szedte össze az egyik segítőnk. A kutyán alig van szőr, tele volt bolhával még így is, és a hátán egy kisebesedő daganat is éktelenkedett. Kórházba került, ahol a gyulladt és cisztákkal teli méhét azonnal kioperálták, illetve így már a hátán lévő daganata sincs többé. A szövettani eredményre még várnunk kell. Parfüm jó eséllyel demodexes, a kezelését megkezdtük. A kórházat elhagyhatta, de csak panziós helye akadt, továbbra is ideiglenes befogadót keresünk számára. Elméletileg Parfümnek van gazdája, de aki mellett ilyen állapotba kerülhet egy kutya, az nem tekinthető annak...

parfum.jpg


A szerencsi állatvédőktől vettünk át egy bántalmazott tacskó keverék kant, aki már a sokadik Morzsink lett volna, így Mozi néven vettük őt nyilvántartásba. Ideiglenes befogadóhoz került, ahol az ütések helyett most sok-sok szeretettel hozzuk őt formába. Jó lenne, ha gyorsan gazdisodhatna, megszenvedett érte.



Monki néni PCR eredményét vártuk a hétre, mert a vizsgálataikor microfilariákat láttak a vérében, de valami zavar történt, a minta elveszett. Újra neki kell futnunk a vizsgálatnak...

monki_003.jpg


Végre nálunk is vége a Karácsonynak! Az utolsó Karácsony alomtag is kirepült: Kaland-Holly végre révbe ért. Reméljük, hogy most már csak jó híreket hallunk erről a csapatról, mindannyian megérdemlik a boldogságot.

kaland_010.jpg

A tacskó fajtamentés egy elég sűrű hetet tudhat maga mögött. Az érkezők mellett sajnos volt egy többszörös visszatérőnk is, de hogy jó hírünk is legyen, akadt egy gazdijelöltesünk is.

A hét elején  egy Egerből érkező fiatal tacskó keverék kannal gazdagodtunk, akinek még sokat kell tanulnia, hiszen eddigi életéből sajnos sok dolog kimaradt.

erkezo1.jpg

Cakkoskát Kaposváron találta egy örökbefogadónk, az autóút és a sínek között feküdt sokkos állapotban, sérülten
A kedves, 4-5 éves rövid szőrű tacskó keverék szuka azonosító chippel nem rendelkezett, sebeit műtéttel helyre hozták.
14 napig eredeti gazdáját keresi, ideiglenes befogadónál került elhelyezésre.

cakkos_001.jpg

Rosé, a múlt héten érkezett törpe szálkás szőrű tacskó szuka eredeti gazdája jelentkezett. A szükséges iratokkal bizonyította, hogy ő a tulajdonos, amit Rosé is alátámasztott: már a kocsi érkezésekor rohant a család elé. A gazdinak próbáltuk felhívni a figyelmét, hogy vigyázzon jobban a kutyájára, mert rosszabbul is végződhetett volna az eset. Reméljük, megfogadja a tanácsainkat. A kis csavargó az éjszakát már otthonában tölthette.

erkezo_tacsko.jpg

Zsuzsu, a szőke mindig mosolygós szálkás szőrű tacskó keverék szuka gazdijelöltes lett a héten, hamarosan csodaszép helyre költözik.

zs2.jpg


Sajnos a héten is volt egy visszatérőnk, Túrás, aki nem túl szerencsés a gazdisodásban. Reméljük, most már nem kell sokáig várnia a végleges és tökéletes gazdára.

turas9.jpg

Perje, a 3 éves szálkás szőrű tacskó kan szeretett gazdája egy éve meghalt, a család elfoglaltsága miatt nem tudott vele foglalkozni, ezért segítséget kértek a számára, így most mi keressük számára az igazit.



Ámika, a 2-3 hónapos tacskó keverék szuka Füzesabonyból érkezett a gondozásunkba, oltási programját megkezdjük, reméljük minden rendben lesz vele, és hamarosan jöhetünk friss hírekkel róla.


Vizsla fajtamentő csoportunknál ez a hét első sorban az orvosi dolgokról, s az ezzel járó szervezésekről szólt, több védencünk is kivizsgáláson járt: szívféreg tesztek, laboros vérvizsgálatok, ivartalanítások történtek.

Kartal és Horáció rutin szívféreg tesztje negatív lett, így mindketten átestek az ivartalanításon. A műtét során minden rendben ment, befogadójuk otthonában lábadoznak.


Juna rutin szívféregtesztje viszont pozitív lett, esetében meg kell kezdenünk a szívféreg elleni kezelést.

Juna 4

Doktor úr a hét elején szerető családra talált, sok kirándulásban és szeretetben lesz része gazdái oldalán.


Lesifüles korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba, az érkezése után általános orvosi vizsgálaton vett részt, a szemei gyulladtak, a lába sebes. A laboros vizsgálat alapján kiderült, hogy bőrférges, így ennek kezelését meg kell kezdenünk.

Lesifüles 1

Az E-család mamája, Elvira rutin szívféreg tesztje negatív lett, így áteshetett az ivartalanításon. A műtét rendben ment, ideiglenes befogadója otthonában lábadozik.


A tervek szerint a hét elején elkészült volna a Muki-család játszótere, de a sors közbeszólt, és az alapanyagokat szállító fuvaros rosszul lett, s kórházba került. Mielőbbi jobbulást kívánunk neki!
A játszótér végül a hét második felében elkészült, köszönjük a Bau-Styl Kft. építőanyag kereskedésnek az alapanyagok felajánlását, kollegáiknak a szervezést, a babákat befogadó család szüleinek pedig, hogy összeszerelték és elkészítették számukra!

babak.jpg

Több védencünknek is készült laboros vérvizsgálat: Csocsó, Csupi, Maximilian, Bendi, Bengó és Filkó, az eredményekre még várnunk kell néhány napot.


Édi tulajdonosaitól került a gondozásunkba, egy családi panzióban került elhelyezésre. Nagyon szökős kutya hírében áll, ezért most a biztonságos élet, és az emberekkel való kötődés kialakítása a legfontosabb feladatunk.


A füzesabonyi állatvédőktől került a gondozásunkba Sam és Sofi, karanténban helyeztük el őket. Nagyon bízunk benne, hogy a következő hetek nyugodtan fognak telni, s nem a betegségekkel kell megküzdeniük a csöppségeknek.


Tücsök bácsi kivizsgáláson járt, sajnos továbbra sem tudják, hogy mi okozza a remegését, és hogy séta közben eldől. Fizikai elváltozás nincs, készítettek neki labort, ez alapján sem indokolja semmi az állapotát. Muszáj megtalálnunk az okát, így a jövő héten CT-re és ultrahangra kell mennie, mert a kisöreg nagyon nincs jól.

13434949_1170458599651022_2208204889805643070_n.jpg

Pili a hétvégén útra kelt, hogy végleges családjához költözhessen. Egy szerető család oldalán folytatja tovább életét, sok mozgásban és aktív életben lesz része.

DSCF6297.JPG

A német dog fajtamentéshez a héten egy régi-régi védencünk került vissza.

Pepe, a mi rutinos futrinkás német vizsla keverékünk két és fél év után ismét gazdát keres. Annak idején másfél évig volt a gondozásunkban, azóta már megőszült és egy kicsit totyogóssá is vált. Sosem volt egy problémamentes kutya, de mi hisszük, hogy őt is várja valahol egy álomcsalád, ahol idős korát szeretetben és kényelemben eltöltheti.

pepe1_002.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése