2016. november 7., hétfő

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 43. héten?


A héten véget ért a Kutyatréning által szervezett alapszocializációs tréning, a Tárnoki okosok, melynek során kennelsori védenceink 4 vasárnapon keresztül tanulhattak felvezetőikkel. Nagyon sokat jelent a kutyáknak, hogy hetente egy-két órán keresztül csak velük foglalkoznak, a rengeteg jutifalat és szeretet meg csak a ráadás. Az utolsó alkalommal kiosztásra kerültek az oklevelek és pólók is, melyekkel az önkénteseket leptük meg. Reméljük tavasszal újra találkozunk!

csoport.jpg

Vizsla fajtamentő csoportunk jelenleg bőven erején felül működik, az örökbefogadási kedv csökkenő tendenciát mutat, bajba jutott vizslákhoz viszont szinte nap, mint nap kapunk segítségkérést.

Zserci korábbi tulajdonosaitól került a gondozásunkba miután elköltöztek és magára hagyták őt, egyedül egy üres telken. A szomszédok gondoskodtak az ellátásáról, ők kérték segítségünket az elhelyezéséhez.

Father Fülesre az utcán kóborolva találtak állatbarátok. Megtalálói állatorvoshoz vitték, ahol megállapították, hogy regisztrált chippel rendelkezik. Sikerült telefonon elérniük tulajdonosát, azonban ígérete ellenére nem ment el kutyájáért. A rendelő végül a segítségünket kérte az elhelyezéséhez és a gondozásunkba került. Néhány nap elteltével tulajdonosa jelentkezett érte és visszakerült hozzá.

Ugar volt a hét egyetlen gazdisodója, maga mögött hagyhatta a kennelsort és végleges családhoz költözött.


Paleo Plútó korábbi tulajdonosától került a gondozásunkba, nagyon érzékeny lelkű kutya, érezhetően megviselték a változások.

14900576_1277966095577875_3736365183448769163_n.jpg
Korábbi tulajdonosától került a gondozásunkba egy kölyök drótos vizsla, Eber. Légzési nehézségei miatt a jövő hét folyamán sor kerül a teljes körű orvosi kivizsgálására.


A balesetben megsérült vizslafiú, Dudva Dani elhagyhatta a kórházat, családi panziós befogadónkhoz költözött.



Szeptemberben egy játékban bejutottunk a döntőbe és az oldal követőinek szavazatai alapján a 4. helyet szereztük meg a "tisztelt és szeretett állatvédő szervezetek" sorában. Ennek eredményeként 3 alkalmas fizioterápia bérletet kapott Egyesületünk ajándékba Dr. Péteri - Kutya fizioterápia jóvoltából. Első alkalommal Zétény, az apatikus hangulatú és sovány vizslamix védencünk járt Dóránál.

14457386_1186677684724752_8978371501886755231_n.jpg

Német dog fajtamentő csoportunknál aktív hetet tudhatunk a hátunk mögött.

Corvette, az egy éves gyönyörű csíkos fiúcskára idáig nem volt érdemi érdeklődés, amire egyszerűen nem találunk magyarázatot, hiszen egy hihetetlen mókás, kedves nagyfiú. A héten ideiglenes befogadónál folytatja a gazdi keresést.

corvette_004.jpg

Kiwi, Corvette nagy barátnője két oldali hardermirigy előreesése miatt műtétre szorult, amin a hét folyamán át is esett. A foltos leányzót azonban már szerető család várja, ahova reméljük hamarosan el is költözhet.

kiwi_003.jpg

Henrik nem tartozik a szerencsés védenceinkhez. Hozzánk kerülése óta már hónapokat töltött a kennelsoron, majd gazdihoz költözött, ahonnan pár nap múlva ismét visszakerült a gondozásunkba. Most azonban újra próbálkozik, és a héten elköltözött tőlünk, reméljük ezúttal végleges gazdájához. Sok boldogságot drága Henci!

henrik1_005.jpg

A Tacskó csoportnál a hosszú hétvége miatt csendesebb hetünk volt.

Szőrkefe a gyömrői gyepiről került a gondozásunkba. A nagyon mókás kinézetű fiú egy tüneményes kutya, csak szép és jó dolgokat tudunk róla mondani, és eljött az idő, hogy gazdihoz költözzön. Első kutyás gazdihoz került, aki még dolgozni is magával fogja vinni. Légy nagyon boldog új otthonodban!

szorkefe.jpg

Connor egy évig kennelben élt, mert szökött, amikor megérkezett kiderült, hogy egy jó eszű, kedves kutya, akivel semmi gond nincs.
Most új otthonába tette át a székhelyét, ahol meg fog kapni mindent, nagy sétákat, szeretet, a kanapén heverészhet, szóval végre boldog kutya lesz belőle.

connor1.jpg

Vadalma, a hosszú szőrű tacskó keverék kislány a fehérgyarmati gyepiről érkezett, a hét elején átesett az ivartalanításon, most már várja az érdeklődők leveleit, reméljük hamar gazdához költözhet.



Izolda, a szálkás szőrű tacskó keverék család tagja, aki Likőr mamája gazdijelöltes lett, hamarosan költözik új otthonába.

izolda1_002.jpg

Bomo látogatókat fogadott a héten, és nagy örömünkre gazdijelöltes lett.

bomo1_004.jpg
Esélyteleinjeink csoportjának egyetlen macska védence, a macska AIDS-es Hapci Benő ezen a héten átesett az ivartalanításon, mert mostanra kellően megerősödött a műtéthez. Továbbra is egy tökéletes, nyugodt öregcica, semmi gond nincs vele. Egyedüli macskaként, kizárólagos benti tartással fogadható örökbe.

hb_007.jpg

Zomé február óta van a gondozásukban, de hiába kedves, lakáshoz szokott és kisebb termetű, ha senkinek nem akadt meg rajta hosszú hónapok óta a szeme. Most talán eljön az ő ideje, osztrák partnerszervezetünk talált neki gazdát, így Zomé gazdijelöltes.

i11.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése