2015. október 18., vasárnap

Mi történt a Futrinka Egyesületnél a 40. héten?

A héten egy 500 tacskót megmozgató eseményre voltunk hivatalosak, amelyet egy magánszemély kezdeményezett, s szervezett meg. Több volt futrinkás tacskó védencünk is tiszteletét tette, jó érzés volt őket újra látni. A rendezvényen befolyó adományok egy része a tacskó fajtamentést illeti majd meg, a szervező az Egyesület által kért, a kutyák mentése során használt adományt vásárol majd belőle.


Az eseményről egy online hírfelület is beszámolt: 

Nem ez volt az egyetlen rendezvény a héten, ahol ott lehettünk. Már-már hagyományosnak mondható a budaörsi jelenlétünk, így most hétvégén is ott lehettünk a város rendezvényén. Köszönjük a lehetőséget!


A tacskó fajtamentés a tacskó találkozón túl is intenzív hetet tudhat maga mögött. Hét kutya érkezett a gondozásunkba, ezek többsége gazdától, ami jól jellemzi a mostani állapotokat: az emberek egy része nem felelősen választ magának kutyát, illetve az első gondnál meg is szabadul tőle, illetve ami még nagy problémát jelent, az idős családtagok kutyái. Ők nagyon sokszor nem kellenek a családnak. Mikor érünk el oda, hogy az emberek többsége nem megszabadulni akar a volt családtag kutyájától, hanem felelősséget érezve magához veszi...? Talán soha. Mindig lesznek, akiknek egy élőlény csak nyűg, de az örökség jöhet bármikor, bármennyi, ha  pénz vagy ingatlan.

Sütőtök gazdája még él, de komoly műtéten esett át, s az orvos tanácsára eltávolították a kutyát a közeléből. A kutya ránézésre is fertőzésveszélyes, mert olyan szinten elhanyagolt, hogy ilyet már régen láttunk. Mind a szőre, mind pedig a lelke kiabál az odafigyelésért, törődésért. Nem sokat ért a változásból, de esetében hatalmas szerencse, hogy eljöhetett, mert ennél csak jobb lehetőségek állhatnak előtte. Ha valaki ideiglenesen befogadná ezt az 5 éves szálkás szőrű tacskó kant, írjon az info@futrinkautca.hu e-mail címünkre.


Lütyő gazdája szintén kórházba került, s meglepő módon neki sem akadt senki, hogy gondját viselje. Egy nyolc éves, rövid szőrű tacskó keverék kanról van szó, aki kedves, barátságos, jó idegrendszerű és lakáshoz szokott. Neki viszont - Sütőtökkel ellentétben - biztosan jó élete volt eddig, úgyhogy a változás nagy törés számára.


Lilirex története szintén hasonló, csak idős gazdája idősek otthonába került, a kutya meg majdnem altatásra. Lilirex tizen túli, de ezt bátran letagadhatná, mert agilis, jó karban lévő, barátságos és kiegyensúlyozott kutya, igazi álomeb.


Gazdától került hozzánk három törpécska tacskó, az öt éves szuka, Epeda, az egy éves szuka, Intarzia és az egy éves, szálkás szőrűsége ellenére rövid szőrű kan, Ottomán. Mind a hárman egy ideiglenes helyre kerültek, ott várják, hogy az ivartalanításukat követően gazdihoz költözhessenek.

Intarzia , Epeda és Ottomán

Levendula egy tíz hetes tacskó keverék szuka, akit szintén felelőtlenül választottak, aztán rájöttek, hogy egy kölyök kutya nevelgetése hatalmas nyűg. Így került a gondozásunkba a kis tündér.


Németországi partnerszervezeteink egyike, a Setterburg, esetileg segített eddig is egy-egy tacskónak gazdát találni, de a jövőben szeretnének néhány kutyánkat célzottan hirdetni kinn, esélyt adva azoknak a tacskóknak, akik itthon valami miatt hosszú hónapokon át nem találnak szerető családra. Ők is csak akkor tudnak persze segíteni, ha találnak megfelelő otthont ezeknek a kutyáknak, de már a hirdetés is hatalmas segítség. Az első veterán párosunk ki is repült a jóvoltukból.

Tinka, a 13 éves barna-cser tacskó hölgy hihetetlen túlsúllyal került hozzánk a gazdája halálát követően, s nagyon sokáig várt, hogy valaki belé szeressen, de nem nagyon akadt még érdeklődő sem erre a kutyára, pedig a korától eltekintve egy tökéletes tacskó asszonyságot ismerhettek volna meg azok, akik esetleg megpróbálták volna megismerni őt. Mindenesetre most már lecsúsztak róla, mert Tinka Németországban kezdett új életet.


Picurka-Curkorka idős kora mellett még szívproblémával is küzdött, így azért benne volt a pakliban, hogy ideiglenes befogadóinál éli le az életét. Hogy nem így alakult, az csak a célzott kampánynak volt köszönhető, mert Picurkába visszavonhatatlanul beleszeretett egy német család. Náluk fogja leélni hátralévő életét. Ideiglenes befogadóinak ismételten köszönjük, hogy egy idős védencünk átmeneti gondozási napjait tették csodálatossá.

 
Ez a hét is az érkezőkről szólt a héten vizsla fajtamentő csoportunknál, megérkezett a gondozásunkba ideiglenes befogadójához Szimba, korábbi tulajdonosától.


Kolly története már-már szokásosnak, ismerősnek hangzik, korábbi tulajdonosai költözés miatt hagyták őt hátra, s ahogy az lenni szokott, az altatása is felmerült... A gondozásunkba került, és ideiglenes befogadóhoz költözött.


Rendre érkeznek a gondozásunkba utcán talált vizslák, akik számára megtalálóik csak átmeneti elhelyezést tudnak biztosítani, így került a gondozásunkba Frozina, a fiatal vizsla lány is.


Lu szintén talált kutya, megtalálói egyszer már kértek tőlünk segítséget számára, de néhány nap elteltével jelezték, hogy gazdához költözött. S most kiderült, hogy onnan is mennie kell, így a gondozásunkba vettük, ideiglenes befogadóhoz költözött. Vár rá egy szemészeti vizsgálat, mivel mindkét szemén hályog van, s kérdéses, hogy fog-e valaha újra látni.


A héten ivartalanítási köröket is szerveztünk, Rénó, Piszke, Sebes, Sarolta és Szőlősi Liza szívféreg tesztjei negatívak lettek, így áteshettek az ivartalanításon, s készen állnak rá, hogy gazdához költözzenek.



Baksa és Bekő állatorvosnál jártak. Baksának megy a hasa, Bekőnek pedig felsőlégúti megbetegedése van, mindketten kaptak gyógyszert, szerencsére a kedvük és az étvágyuk rendben van.



Egy gazdisodónk is akadt a hétre, Maggie, aki testvéreivel súlyos bőrbetegséggel került a gondozásunkba, volt a szerencsés. Ideiglenes befogadói döntöttek úgy, hogy szeretnék őt véglegesen a családjukban tudni.


Bóta a héten ideiglenes befogadóitól egy kutyapanzióba költözött át, s töretlenül várja hogy gazdára találjon.




Német dogjaink közül Sína volt a héten az a szerencsés, aki gazdihoz költözhetett.
 
 
Esélytelen keverékeink közül Vidar hagyta el a bázist, s kezdte meg próbaidejét egy szerető családnál. Tekintettel Vidar szeparációs szorongására, nagyon kell a drukk, hogy véglegesedhessen.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése